Továbbra is nagy összegekért vásárolnak a hazai gazdák és gazdaságok, ha új mezőgazdasági gépekről van szó. A 2022-es rekord után idén is nagy lendülettel kezdett a gépkereskedelem. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 90,7 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2023. január–márciusi időszakban, ami 45 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat. Kiugróan sok arató-cséplőgép kelt el, ám a szárzúzók, a magágykészítők és az öntözőgépek eladásában hatalmas visszaesés történt.
Megjelent az AKI “Mezőgazdasági gépek forgalma 2023 I. negyedév” című statisztikai jelentése, ezt az anyagot szemléztük. A magyar gazdálkodók egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközök alkalmazására. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 90,7 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2023. január–márciusi időszakban, ami 45 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat. Ugyanebben az időszakban alkatrészekre 19,4 milliárd forintot fordítottak, ami a bázisidőszak szintjén alakult. A géppiacon belül az erőgépek a meghatározók 62 százalékos részesedéssel, míg a munkagépek és egyéb gépek a forgalmazás 38 százalékát tették ki. A teljes értékesítésen belül a traktorok 38, a gabonakombájnok 14 százalékos arányt képviseltek.

A forgalomnövekedés a rekord után
Azt a Gépmax írta meg, hogy bár évek óta erőteljesen nő a mezőgazdasági gépek forgalma, a tavalyi rekord így is sokakat meglepett: 2022-ben már októberre megdőlt a 2021. évi összes eladási érték, és év végére a gép- és alkatrészvásárlásokra fordított összeg elérte a 465 milliárd forintot. Ez persze nem csak mennyiségi növekedés: az egyre korszerűbb, nagyobb teljesítményű, új fejlesztésű technikai eszközök sokkal drágábbak is.
A növekedés idén nagy lendülettel folytatódik. Az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 90,7 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket a 2023. január–márciusi időszakban. Ez 45 százalékos növekedés a tavalyi év elejéhez képest. Az alkatrészpiac nem nőtt, maradt mintegy 20 milliárd forint körül az első negyedévben. Emellett nőtt a mezőgazdasági vonatkozású lízing is: a lízingpiac is tovább fejlődött. A Magyar Lízingszövetség közleménye szerint 2023 első negyedévében a mezőgazdasági gépek piaca 11 százalékkal növekedett, ami a kihelyezések értékében, valamint a szerződések számában is tükröződött. A mezőgazdasági gépekhez köthető finanszírozott összeg 49 százalékkal, a volumen pedig 3,4 százalékkal nőtt 2023 első három hónapjában – írták.
Kevesebb traktor, sokkal több arató-cséplő gép
A piacot továbbra is az erőgépek húzzák: az össz mezőgépforgalom 62 százalékát tették ki március végéig. A traktorok 36, a gabonakombájnok pedig 14 százalékos részarányt képviseltek. Bár a traktoroknál az érték nőtt, a darabszám jócskán csökkent: a tavaly ilyenkoritól 134-gyel kevesebb, csak 743 új kerekes traktor frissítette a gépparkot. A legnépszerűbb továbbra is a 101–140 lóerős, valamint a 141–190 lóerős kategória. Ugyanakkor kétszeresére nőtt a 260 lóerő fölötti teljesítményű traktorok eladása.
Az önjáró rakodók értékesítése 10, a csúszókormányos kisrakodóké 29 százalékkal csökkent, míg a traktorra szerelhető homlokrakodókból a tavalyi 173-mal szemben 133 talált gazdára.
Jelentősen bővült viszont a gabonakombájn-piac. Az év első 3 hónapjában 101 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba, ami messze 50 százalék feletti növekedés. A kombájnokhoz bő kétszer annyi kukoricabetakarító adapter is elkelt, sőt, napraforgó-betakarító adapterekből háromszorosára nőtt az értékesítés – írták.
Jelentős visszaesés a gépek piacán
Ugyan a legtöbb eladott munkagéptípus a talajművelés szegmensében volt (958), ez is 30%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A talajművelőkön belül a szárzúzókból, a magágykészítőkből és a sorközművelő kultivátorokból kelt el a legtöbb, de a szárzúzókból 38, a magágykészítőkből 41%-kal kevesebbet értékesítettek, míg a sorközművelő kultivátorok iránt 11%-kal nőtt a kereslet. Csökkent az érdeklődés a gyümölcs- és szőlőápolás gépei iránt is – írta az Agrárközgazdasági Kutatóintézet jelentése.
Csekély mértékben nőtt a kereslet a tápanyag-kijuttató és a vetőgépek iránt, viszont jelentősen, majdnem 30%-kal visszaesett a növényvédő gépek iránti érdeklődés. Ugyancsak esett a szálastakarmány-betakarítók értékesítése (-25%), sőt, a rendkezelők eladása 40, a fűkaszáké 15, a bálázó gépeké 30%-kal esett, míg bálacsomagoló gépből ugyanannyit adtak el, mint tavaly ilyenkor.
Az egyik legnagyobb visszaesést az öntözőgépek piaca szenvedte el. Míg tavaly 1,3 milliárdos piaca volt ezeknek, idén ez majdnem a felére, 704 millióra csökkent. Ugyancsak kevesebbet adtak el mezőgazdasági célú szállítójárművekből (-32%), pótkocsikból (-27%).