Új Pioneer® napraforgóhibridek a Corteva vetőmag kínálatában

A napraforgópiacon elért eredményünk tekintetében mérföldkő volt 2020. A Pioneer® magyarországi történetének legmagasabb szintű értékesítését tudtuk megvalósítani. Az 2019. évihez képest rendkívül kiemelkedő mértékben, kb. 30%-kal tudtuk növelni az értékesítésünket, tettük mindezt úgy, hogy a napraforgó magyarországi vetésterülete lényegében alig változott.

A 2020-beli rekord értékesítésünk nem sikerülhetett volna egy megbízható és elismert hibridválaszték nélkül. A herbicidtolerancia lassan már alapkövetelménynek számít az értékesítésre kerülő hibridek esetében. A napraforgó-nemesítés terén cégünk neve szinte összefonódott az Express®* toleráns hibridekkel – nem véletlenül. A növényvédelmi technológia és a hibridtulajdonságok együtt a sikeres termelés alapját jelentik. Emellett a minél magasabb szintű kórtani ellenállás is fontos szempont, a Pioneer® napraforgók esetében a Protector® Peronoszpóra és a Protector® Szádor minősítések jelzik a biztonságos termesztés alapját. A megnyugtató és biztos bázist jelentő ismert hibridek (P63LE113, P64LE25, P64HE133) mellé kínáltunk olyan új lehetőségeket (P64LE136, P64HE144), amelyek egyes értékmérő tulajdonságokban előrelépést jelentettek.

Sólyom János, a Corteva Agriscience vetőmag termékmenedzsere

Ezt a sikeres hibridkört erősítjük tovább két újabb hibriddel 2021-ben. Mégpedig a Clearfield® Plus** gyomirtási rendszerben alkalmazható P64LP170-nel – ami a fentebb említett P64LE25 konverziója – és a P64LP180-nal, amely az egyik legfigyelemreméltóbb termőképességű hibrid a lesz a kínálatunkban.

P64LP170

Az Express® toleráns napraforgók között a P64LE25 már ikonikusnak számít, sikeréhez hozzájárult a termésstabilitás, a betegségellenállóság és a kiszámíthatóság egyaránt. Ezen a vonalon tovább haladva 2021-ben a Clearfield® Plus gyomirtási szegmensben méltó társként ajánljuk a szintén linolsavas, új P64LP170-es hibridet, mely a Pioneer® hibridjeinek legújabb generációját képviseli.

Hibridtulajdonságok

  • Lecsüngő tányérállású, linolsavas napraforgó hibrid Clearfield® Plus gyomirtási technológiához.
  • Alapváltozata a méltán közismert P64LE25, tenyészidőben azzal megegyezik.
  • Betegségellenállósága nagyon jó a Phomopsis, a Bract necrosis, mind pedig a Szklerotínia szártő- és tányérfertőzésével szemben.
  • Protector® Szádor és Protector® Peronoszpóra minősítéssel rendelkezik, ennek köszönhetően az ország teljes területén biztonsággal termelhető.
  • Erős szárral rendelkezik, megdőlésre nem hajlamos.
  • Fejlesztési kísérleteinkben először 2019-ben szerepelt, nagyon figyelemreméltó terméssel. 2020-ban megismételte ezt a teljesítményét.

Hibridtulajdonságok

  • Lecsüngő tányérállású, linolsavas napraforgó hibrid Clearfield® Plus gyomirtási technológiához.
  • Alapváltozata a méltán közismert P64LE25, tenyészidőben azzal megegyezik.
  • Betegségellenállósága nagyon jó a Phomopsis, a Bract necrosis, mind pedig a Szklerotínia szártő- és tányérfertőzésével szemben.
  • Protector® Szádor és Protector® Peronoszpóra minősítéssel rendelkezik, ennek köszönhetően az ország teljes területén biztonsággal termelhető.
  • Erős szárral rendelkezik, megdőlésre nem hajlamos.
  • Fejlesztési kísérleteinkben először 2019-ben szerepelt, nagyon figyelemreméltó terméssel. 2020-ban megismételte ezt a teljesítményét.

P64LP180

A fejlesztési adataink alapján a P64LP180 komoly előrelépést mutat az összes eddigi herbicidtoleráns hibridünkhöz viszonyítva. Nagyon jó betegségellenállósága és agronómiai tulajdonságai alkalmassá teszik arra, hogy az ország bármely részén termeljék. Komoly versenytársi pozíciót fog elfoglalni saját szegmensében! Ajánlom kipróbálásra minden Clearfield® Plus technológiát használó gazdálkodónak!

Hibridtulajdonságok

  • Korai tenyészidejű linolsavas napraforgó hibrid Clearfield® Plus gyomirtási technológiához.
  • Nagyon kedvező növénymagasság jellemzi, a P63LE113 hibridünkével nagyjából megegyezik.
  • Kórtani szempontokat figyelembe véve kiváló választás, ugyanis mind Phomopsis, mind pedig a Szklerotínia szártő- és tányérfertőzésével szemben nagyon jó ellenállósággal rendelkezik, Bract necrosis ellen kiemelkedően tolerál!
  • Protector® Szádor és Protector® Peronoszpóra minősítése miatt az ország teljes területén biztonsággal termelhető.
  • Erős szárral rendelkezik, megdőlésre nem hajlamos.
  • Fejlesztési kísérleteinkben 2019 és 2020-ban egyaránt az egyik legmagasabb termést adta a jelenleg Magyarországon árult Pioneer® hibridek között.

A Corteva napraforgó ajánlatunk nemcsak kiváló Pioneer® hibridekből és a hozzájuk tartozó növényvédelmi megoldásokból, hanem magas szintű vetőmag csávázásból is áll. 2021-ban a napraforgóban is LumiGEN™ csávázási technológia fogja segíteni a csírázó napraforgó kezdeti fejlődésének biztonságát.

SÓLYOM JÁNOS | Vetőmag Termékmenedzser
Corteva Agriscience

*Az Express az FMC-Agro bejegyzett márkaneve**
A Clearfield® márkanév a BASF bejegyzett védjegye
™ ® A Corteva Agriscience, valamint leányvállalatainak védjegyei. © 2020 Corteva.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Corteva Agriscience néven önálló vállalatként kivá... A DowDuPont mezőgazdasági divíziója bejelentette a tervek szerint 2019. június 1-jével különváló vállalat nevét. A tervezett mezőgazdasági vállalat ne...
Magyarországon is megalakult a Corteva Agriscience... Magyarországon is megalakult a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója. Még az év elején vált ismertté, hogy egyesült államokbeli sz...
A BASF és a Corteva Agriscience™ licensz megállapo... A BASF és a Corteva Agriscience™, a DowDuPont mezőgazdasági divíziója licenszszerződést kötött a Clearfield® Plus növénytermesztési rendszerre, amely ...
Nagyot buknak azok a termelők, akik szerint a felm... A globális éghajlatváltozásról sok gazda úgy hiszi, hogy csak átmeneti probléma, ám sajnos ez nem így van. Olyan folyamatosan ható jelenségről beszélü...
Érdemes időben beszerezni a legnépszerűbb magyar h... 25 évig a Pioneer kötelékében dolgozott, idén februártól pedig a Dunától keletre, a 1000 hektár feletti területen gazdálkodó partnerek kiemelt ügyfélk...
64LE25 – Magyarország legnépszerűbb naprafor... Mit is lehet még írni egy olyan napraforgóról, ami már harmadik éve piacvezető Magyarországon*, bevezetése óta Európa 17 országában, hét év alatt öss...