Új, 100 milliárdos hitelcsomag érkezett a magyar mezőgazdaságba

Három új hitelprogramot hirdetett meg a hazai kis- és középvállalkozásoknak a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. – jelentette be cég elnök-vezérigazgatója. Sipos-Tompa Levente elmondta, hogy a három hiteltermék 205 milliárd forint keretösszeget jelent, amelyet az MFB saját forrásból biztosít. A bank piaci elemzése szerint még mindig jelentős hányadot képviselnek a forráshiánnyal működő hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, ezért a három hiteltermékkel ezeket a vállalkozásokat célozzák meg.

Garamvölgyi Balázs, az MFB főigazgatója ismertette, hogy 100 milliárd forinttal 200 milliárd forintra megemelték az MFB pénzügyi vállalkozásokon keresztül nyújtott refinanszírozási programjának keretét, 5 milliárd forint keretösszeggel indították el az MFB régió versenyképességi pénzügyi vállalkozás refinanszírozási programot, és 100 milliárd forint kerettel hirdették meg az MFB agrárhitel programot, amely három vidékfejlesztési pályázathoz igényelhető – írta a Portfolio.

 Program kidolgozásával az MFB célja, hogy támogassa a hazai agrár vállalkozásokat, melyek sikeresen pályáztak Vidékfejlesztési Programoknál és érvényes Támogatási okirattal rendelkeznek - képünk illusztráció
A hitelprogram kidolgozásával az MFB célja, hogy támogassa a hazai agrár vállalkozásokat, melyek sikeresen pályáztak Vidékfejlesztési Programoknál és érvényes Támogatási okirattal rendelkeznek – képünk illusztráció

Az MFB Agrár Hitelprogram vissza nem térítendő támogatások előfinanszírozására is felhasználható. Három Vidékfejlesztési pályázathoz kapcsolódóan támogatja a mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést, illetve a borászat termékfejlesztését és erőforrás hatékonyságának növekedését, valamint az ágazat feldolgozóiparának korszerűsítését. A 100 milliárd forint keretösszeggel induló programban igényelhető hitel összege minimum 100 millió forint, maximum 1 milliárd forint. A futamidő pedig legfeljebb 10 év, a program közvetlenül az MFB-nél igényelhető. A részletekről ezen a hivatkozáson lehet többet olvasni.

A Hitelprogram célja a

  • VP3-4.2.1-15 kódszámú, Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése
  • VP3-4.2.2-16 kódszámú, Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása
  • VP3-4.2.1-4.2.2-18 kódszámú, Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban

megnevezésű Felhívások keretében támogatott projektekhez, az ez alapján megkötött Támogatási okirathoz kapcsolódóan a mikro-, kis-, közép-, és nagyvállalkozások versenyképességének növelése, a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének javítása, illetve megteremtése.

Van még pénz az agrárium számára

Elsősorban a szomszédos országok vállalkozásaival együttműködő hazai cégeket célozza meg az MFB Régió Versenyképességi Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Program. A pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető, összesen 5 milliárd forintos keretösszeg a mikro-vállalkozásoknak nyújt segítséget beruházási, forgóeszköz- és akvizíciós hitel formájában. A programban ügyletenként és ügyfelenként minimum 1 millió forint, maximum 50 millió forint hitel igényelhető. A futamidő beruházási és akvizíciós hitel esetében maximum 10 év, forgóeszköz-hitelnél legfeljebb 5 év lehet.

Megújul az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. Program is, amelyet az érdeklődők továbbra is pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhetnek el. A program keretösszege az eddigi duplájára, 200 milliárd forintra emelkedik. Jelentős újítás, hogy az MFB lehetővé teszi a mezőgazdasági célú beruházások finanszírozását, illetve az, hogy a kölcsön a változó kamatozás mellett mostantól fix kamatozással is igényelhető. A program igénybevételének határideje is kedvezően változik: két évvel tovább, 2022. január 31-ig érhető el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Növekedési Hitelprogram őstermelőknek, családi gaz... 2014. január elsejétől bővült a Növekedési Hitelprogramra (NHP) jogosultak köre, mi annak jártunk utána, hogy az igénylés a gyakorlatban hogyan néz ki...
2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram – JÚNIUS ... A hónap végéig lehet már csak igényelni az Élelmiszeripari Forgóeszköz Hitelprogram keretében hitelt a 6 milliárd Ft-os keretből. Egyéni vállalkozások...
Kiszállhatnak a hitelezők a mezőgazdaságból? Jelentősen, akár több tízmilliárd forinttal is csökkenhet az agrárfinanszírozás volumene szakértők szerint, miután a közelmúltban több olyan változás ...
Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
29 milliárd forintos agrárhitelprogram indul A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. három kedvezményes agrárhitelprogramot indít, összesen 29 milliárd forintos keretösszeggel. A lehetőséggel a zöld...