Győzött a bátaszéki molyhos tölgy + fotók a versenyző fákról

Február vége óta izgulhattunk, melyik fa gyűjti be a legtöbb szavazatot 15 ország 15 nevezettje közül, és lesz Európában is az év fája. Az utolsó héten már a szavazás állása sem volt publikus, így annyit lehetett tudni, hogy a magyar induló a véghajrá előtt az első helyen áll.

Április 20-án, a brüsszeli hivatalos eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy Bátaszék legidősebb fája megőrizte vezető helyét. A csaknem 230 000 szavazatból 72 653-at kapott az alig több mint 6200 lelkes település büszkesége.

A győztes: Bátaszék legöregebb fája, a molyhos tölgy
A győztes: Bátaszék legöregebb fája, a molyhos tölgy

 

A győztes fa még abból az erdőből maradt meg, melyet a Rákóczi szabadságharc után az Orbán-hegyen telepítettek. Az öreg molyhos tölgy azóta őrködik a Bátaszék feletti dombon, túlélt törököt, tűzvészt, világháborúkat, jégverést. Ezt egyrészt köszönheti annak, hogy a szőlősgazdák az évszázadok során mindig gondját viselték, másrészt egy évben egyszer, május 25-én, Szent Orbán napján a település apraja nagyja felkerekedik, hogy a hagyomány szerint a tölgy törzsét gazdagon meglocsolják borral, bízva abban, hogy a következő évben így bőséges legyen a szőlőtermés és sok a bor.

Második helyezett Tatobity ezeréves hársa Csehországból (43451 szavazat), a harmadik pedig  Bušáca – Zabudišová körtefája lett Szlovákiából (29114 szavazat).

Íme néhány, a versenyben résztvevő fa fotója:

Forrás: kapanyel.reblog.hu

Fotók: treeoftheyear.org

Share Button

Kapcsolódó cikkek

„A nagy természet miként ragyog” Több mint 100 éve ünnepeljük Magyarországon a Madarak és Fák napját, ami azóta is a legszélesebb körben megtartott madárünnep az országban. Célja, hog...
Év fája 2016! Lassan zárul a szavazás! Ahogyan 2014-ben, úgy idén is lehet szavazni a következő, azaz a 2016-os év fájára. A szavazásra szeptember 7. és október 18-a között van lehetőség, í...
Bátaszéké az Év fája! Idén is megrendezték az Év fája szavazást, melynek keretében 6 héten keresztül, online felületen lehetett szavazni a jelöltekre. Idén Bátaszéket érte ...
Magyar lehet az év fája Európában Ha minden jól alakul, idén is magyar fa lehet az európai év fája. Nem kell ehhez más, csak jó sok szavazat még február 29-ig. Az izgalmakat fokozza, h...
Jó lehetőség a szelídgesztenye termesztése Az EU vidékfejlesztési stratégiájában jelentős szerepet kapnak az úgynevezett többfunkciósok növények, amelyek több szempontból is fontosak. Ilyen a s...
Megvan a 2019-es év fája: a sajmeggy az Ebben az évben is élénk érdeklődés mellett, november elejétől csaknem három héten keresztül tartott az online szavazás, amelyen összesen 1281 érvényes...