Pergetésre fel: horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból

365 millió forint hazai forrásból épül horgászturisztikai központ a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, jövő májusban már birtokba is vehetik a hazai horgászok. 2022-ben pedig már teljes kapacitással működhet. A Tisza-tóhoz látogató horgászok száma évről évre nő, az egyik népszerű célpont a beruházás helyszínéül szolgáló község, amely a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne.

A mintegy 1500 lakosú Tisza-tó környéki település vezetője Vankóné Jekli Anikó elmondta: a 365 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Belügyminisztérium pályázatán nyerték. A teljes egészében támogatott beruházás kivitelezését a tiszaszentimrei LAD-ÉP Kft. végzi. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, az engedélyek már jövő tavasszal rendelkezésükre állnak majd, és az új horgászturisztikai központ 2021 májusában meg is kezdheti a működését. Bíznak abban, hogy a központ 2022-ben már teljes kapacitással működhet – közölte a polgármester.

Horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból - képünk illusztráció
Horgászturisztikai központ épül Tiszaroffon 365 millióból – képünk illusztráció

Rendezvénytér, csónakház, apartmanok

A beruházás részleteiről elmondta: a turisztikai látogatóközpontot az önkormányzat egy régi ingatlanában alakítják ki, és egy új épületet hoznak létre rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal a vendégeknek. A polgármester azt is közölte, hogy a beruházás egy hosszú távú turizmusfejlesztési koncepció első lépése lehet. Szeretnék, ha folytatódna az aszfaltozás a gát tiszaroffi szakaszán egészen Abádszalókig, ezzel bekapcsolódhatna Tiszaroff a Tisza-tó körüli kerékpárút-hálózatba. A település vezetője arról is szólt, hogy évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma, az egyik közkedvelt célpontjuk Tiszaroff. A község ugyanis a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A Magyar Országos Horgász Szövetség tavaly a településen rendezte meg az Európa-bajnokság hazai előválogatóját.

Nyári pergetés, csuka zsákmánnyal
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...
2 év járhat orvhalászatért Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magya...