Horgászati idénynyitó a Balatonon

Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken. A halászati tilalom nem érinti a piacot kiszolgáló haltermelési egységeket, halastavakat.

Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár kifejtette, hogy a Balatonon már régóta nem folyt kereskedelmi célú halászat. A 2013 év végén leállított ökológiai célú halászattal kapcsolatban annyit mondott, jelenleg folynak a kutatások azzal kapcsolatban, szükséges-e a beindítása. Amennyiben igen, akkor ismét elrendelik, főként a busa eltávolítása érdekében.

Beszélt arról is, hogy a Balaton vízgyűjtőjén lévő tógazdasági háttér jogi viszonyainak rendezése lehetőséget teremt majd a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek (BHN) ahhoz, hogy ne csak a balatoni haltelepítésekhez szükséges halakat tenyésszék, hanem a piacra is kerüljön az itt előállított balatoni halból.

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója arról számolt be, hogy tavaly a társaság 820 millió forintos árbevétel mellett 128 millió forintos eredményt ért el. A horgászjegyek értékesítéséből 550 millió forint bevétele származott, ami a korábbi évhez képest 37 millió forintos emelkedés. Mivel a területi engedélyek ára nem nőtt, ez a horgászok számának növekedését bizonyítja – jegyezte meg. A társaságnak közel 200 millió forintos árbevétele származott az angolnaértékesítésből.

Beszámolt arról, hogy a BHN az idei tervnek megfelelően eddig 37 tonna pontyot telepített a Balatonba, továbbá 1500 kilogramm két- és háromnyaras compót engedtek a vízbe több helyszínről. Hamarosan megkezdődik 250 ezer darab saját nevelésű kiscsuka kihelyezése. A hátralévő pontytelepítések zömét az őszre időzítik.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke arról beszélt, hogy 2015-ben sok természetes víz kezelői joga lejár, és a horgászok nagyon készülnek arra, hogy pályázzanak ezekre a jogokra. A héten elfogadott halászati tilalomnak nagyon örül a horgásztársadalom, “komoly társadalmi igény” van a horgászatra – fogalmazott. Az elnök beszámolt arról is, hogy a MOHOSZ kezdeményezte a nemzetgazdasági tárcánál, hogy a horgászszervezetek visszaigényelhessék az áfát, illetve, hogy az étkezési célú halértékesítésnél csökkentsék a hal árának áfáját.

Forrás: FM Sajtóiroda

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vissza nem térítendő támogatás a halászati ágazat ... 40-60% támogatási intenzitással vissza nem térítendő támogatást igényelhető a halászati ágazat szereplői számára, határidő: 2013. október 31. Támog...
A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Még mindig kevés halat eszik a magyar Továbbra is az uniós lista hátsó felében toporgunk halfogyasztást tekintve. Ugyan közeleg a karácsony és ilyenkor jelentősen megnövekszik a hal iránti...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...