Mennyi lesz idén az annyi – őszi árpa körkép

A múlt hét folyamán megkezdődött hazánkban a betakarítási szezon. Az őszi búza a legnagyobb falat ebben az időszakban, de előtte még le kell vágni az őszi árpát is. Mi várható idén? Mik voltak a trendek az elmúlt években?

Már szinte mindenhol megkezdték az őszi árpa betakarítását hazánkban. A kalászos növényeknek az eddigi időjárás kielégítő volt, már a műtrágya kijuttatásának idejében is elegendő csapadékot kaptak a szántóföldek. Ugyan voltak aszályos napok, hetek, a szemképződés idején szerencséje volt a kalászosoknak. Éppen annyi nedvességet kaptak, amennyi egy erős közepes, vagy jó termésátlag eléréséhez elegendőnek bizonyulhat.

Többek között Szabolcsban is megkezdték a gazdák az árpa betakarítását. Míg a múlt héten még csak néhány hektárt takarítottak be, addig ezen a héten már gőzerővel folynak a munkálatok, a területek több, mint 40 százalékáról már learatták a termést. Az előre jelzett 4 tonna/hektáros termésátlagot hozza az árpa, de voltak olyan visszajelzések is, ahol több, mint 7 tonna árpát sikerült betakarítani egy hektár termőföldről.

Jól halad az árpa betakarítása, a területek majdnem feléről sikerült már learatni a termést
Jól halad az árpa betakarítása, a területek majdnem feléről sikerült már learatni a termést

 

Országosan összesen 218 ezer hektáron termesztenek idén őszi árpát a gazdák, ennek a 30-40 százaléka már betakarításra került. A hektáronkénti átlaghozam országosan nagy eltéréseket mutat: vannak helyek, ahol a 3-4 tonna/hektáros termésmennyiség már jónak mondható, de vannak kiemelkedő, 6-7 tonna/hektáros hozamú területek is.

Az adatokból látszik, hogy a tavalyi termésmennyiséget nem éri el az idei, de az elmúlt 5 év átlagánál 10-15 százalékkal is magasabb lehet az idei össztermés árpából.

A termésátlag emelkedését nem feltétlenül tükrözi a termesztés alá vont területek mérete. Az elmúlt években mindig nagyobb területen termesztettek őszi árpát, mint idén. 2010-ben 281.100 ha, 2011-ben 261.254 ha, 2012-ben 275.434 ha, 2013-ban 262.003 ha, 2014-ben 287.659 ha volt az őszi árpa termelésére szánt területek összmérete. Ezzel szemben idén mindösszesen 218 ezer hektáron termesztenek őszi árpát.

A statisztikákat kedvelőknek jöjjön egy táblázat az előző évek őszi árpára vonatkozó termésmennyiségével (t), megyékre lebontva:

Területi egység 2010 2011 2012 2013 2014
Budapest 3 228 4 760 5 215 7 928 7 456
Pest 45 855 57 963 40 761 52 643 62 660
Fejér 49 618 49 552 50 892 65 513 82 011
Komárom-Esztergom 14 498 16 436 15 852 18 526 23 935
Veszprém 44 866 47 943 39 108 39 068 52 479
Győr-Moson-Sopron 95 562 106 787 84 065 70 366 120 918
Vas 73 839 71 145 57 625 57 660 66 131
Zala 32 038 26 282 33 329 34 620 43 634
Baranya 76 405 67 482 77 781 74 644 84 986
Somogy 50 404 46 151 58 704 72 844 84 517
Tolna 33 275 38 495 33 518 41 626 56 743
Borsod-Abaúj-Zemplén 58 595 73 512 64 808 49 364 57 926
Heves 26 774 34 555 27 335 23 961 43 020
Nógrád 7 085 5 678 3 284 6 836 7 908
Hajdú-Bihar 34 703 37 769 40 061 47 162 62 579
Jász-Nagykun-Szolnok 65 345 62 483 82 716 90 941 115 585
Szabolcs-Szatmár-Bereg 5 751 5 630 5 975 10 589 10 183
Bács-Kiskun 112 048 122 123 123 548 128 841 126 053
Békés 58 703 57 487 80 010 84 421 74 440
Csongrád 55 225 55 411 71 529 84 443 95 769
Ország összesen 943 817 987 644 996 114 1 061 996 1 278 933

Táblázat forrása: AKI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...
Aratási hírek Szabolcsból Jól indult az idei aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az árpa betakarítása félidejénél tart, s az átlagtermés jobb a közepesnél. A Nyírségbe...
Hat tonnás a búza termésátlaga Tolnában Tolna megyében hat tonnát meghaladó termésátlagot hozott az őszi búza a vetésterület tíz százalékának aratása után. A hétfői aratási jelentés alapján ...
Könnyítések és aratási beszámoló – heti agrárhír-ö... Csökkenhet a mezőgazdasági károk értéke; egyszerűsítették a jogszerű földhasználat igazolását; Tolnában 6 tonna felett az átlagos búzatermés. Íme, a h...