Európai Bírósági döntés a Natura 2000 területekről

A Natura 2000 besorolású területeken végrehajtott beruházások mindig is érzékeny témának számítottak mind a beruházók, mind a természetvédők, mind pedig a terület tulajdonosai szempontjából. A beruházók jellemzően általuk ésszerűtlenül szigorúnak tartott természetvédelmi szabályokba és megszorításokba ütköznek, a természetvédő szervezetek és aktivisták pedig gyanakvással és kétkedéssel szemlélik a beruházásokat kísérő intézkedéseket.

A Natura 2000 területek tulajdonosai ezzel együtt azt tapasztalták, hogy ingatlanaiknak jelentősen csökkent a kereskedelmi értéke a korlátozott beruházási lehetőségek miatt. Ezért az ingatlanok tulajdonosai és a beruházók számára fontos kérdés, hogy hogyan lehetséges egy Natura 2000 besorolású területet kivenni a természetvédelmi rendszer hatálya alól, ha az adott ingatlan véleményük szerint valójában már nem szolgál természetvédelmi célokat.
„A természetvédelmi hatóságok jellemzően rugalmatlanul kezelték az ilyen indítványokat. Ezen a gyakorlaton azonban változtathat az Európai Bíróság egyik nemrég megjelent ítélete.” – ismertette dr. Varga Dániel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda ügyvéde.

A Natura 2000-es területek jelentőségét természetvédelmi besorolásuk mellett az adja, hogy azokon rendkívül szigorú feltételek mellett lehet a természetvédelmi céltól eltérő, a területre előreláthatólag jelentős hatással lévő beruházást (pl. autópálya építést, gyárépítést vagy bővítést, erőmű fejlesztést) megvalósítani. A beruházás hatásairól részletes hatásbecslést kell készíteni, ami alapján meggyőzhetőek a természetvédelmi hatóságok arról, hogy a beruházás nem fogja hátrányosan befolyásolni az adott természeti terület épségét. Ha a hatásbecslés kedvezőtlen eredménnyel zárul, akkor csak kiegyenlítő intézkedések mellett lehet olyan társadalmi vagy gazdasági érdek alapján engedélyezni a beruházást, ami felülírja a természetvédelmi érdekeket. Ilyen társadalmi vagy gazdasági érdeket pedig rendkívül nehéz valószínűsíteni egy magánérdekeket szolgáló beruházás (pl. új termelő egységek kiépítése) esetén.

A Natura 2000 természetvédelmi rendszerébe a tagállamok javaslata alapján a Bizottság jogosult területeket felvenni vagy abból törölni. A Natura 2000 hatálya alóli kikerülés sokszor igen nehezen ment a természetvédelmi hatóságok hozzáállása miatt. Az Európai Bíróság viszont egy áprilisban megjelent ítéletében szokatlanul határozott hangon mondta ki, hogy a tagállamok kötelesek javaslatot tenni az Európai Bizottságnak egy Natura 2000 terület visszaminősítésére (tehát a rendszerből való kikerülésre), ha a terület tulajdonosa ezt kéri és bizonyítja, hogy a terület környezetromlása miatt a terület nem tud hozzájárulni a Natura 2000 természetvédelmi céljaihoz.

„Ha egy tagállam nem tesz eleget a fenti kötelezettségének, akár az ingatlan tulajdonosa is kötelezettségszegési eljárást kezdeményezhet ellene az Európai Bizottságnál. Ezen túlmenően, ha olyan területet tart egy tagállam a Natura 2000 hatálya alatt, ami a természetvédelmi célok alapján nem oda tartozna, akkor az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is eljárás kezdeményezhető a tulajdonjog indokolatlan korlátozása miatt.” – hívta fel a figyelmet a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.

Mi is az a Natura 2000?

Az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 területek egy olyan összefüggő európai ökológiai hálózatot alkotnak, amely a közösségi jelentőségű természetes élőhelytípusok, vadon élő állat- és növényfajok védelmén keresztül biztosítja a biológiai sokféleség megóvását és hozzájárul kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartásához, illetve helyreállításához. A teljes hálózat Európa szárazföldi területeinek mintegy 17%-át fedi le, ez körülbelül teljes Németország területével egyenlő. Magyarországon 1.95 millió hektár tartozik a Natura 2000 alá, ami az uniós átlagnál is magasabb, 21%-os arányt jelent.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt k... Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű ...
Novemberi támogatások Bár lassan végéhez közeledik az utolsó őszi hónap, van még néhány pályázat, melyekre lehet támogatásért jelentkezni. Figyelje az időpontokat, mert egy...
8,4 milliárd Ft kifizetése folyamatban Az MVH a napokban indítja a különleges tejtámogatás második körének kifizetését. Múlt héten pedig már elkezdte utalni a területalapú ültetvénytelepíté...
Szeretne egy mangalicát ajándékba? Akkor keressen kátyúsabb utakat, mint ami az osztrák határ közelében fekszik. Egy mangalicát ajánlanak fel ugyanis az albertkázmérpusztaiak annak, aki...
Ökológiai támogatás – Mennyit kaphatok? A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg idén egyelőre „csak” mintegy 51,6 milliárd forint. Nézzük meg, hogy az egyes támogatható terüle...
Pályázna az AKG vagy öko támogatásra? Segítünk!... Összesen több mint 200 milliárd forintra lehet idén pályázni az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai gazdálkodás támogatás keretében. Nov...