Megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt kokadi gazda

Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg, ezért 1,5 milliárd forint kár megtérítéséért perelték. Alaptalannak bizonyult az az állítás, hogy védett területen történt a cserjevágás, a bíróság szerint sem történt természetkárosítás, a perköltséget pedig az ügyészségnek kell megfizetnie.

A Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-nek megerősítette: a gazdának adott igazat, azaz elutasította az ügyész keresetét a törvényszék, amely első fokú ítéletében 12,7 millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte a felperest.

Tatár Tímea ismertette: a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség 1,5 milliárd forintot követelt a kokadi gazdálkodótól arra hivatkozva, hogy a földterületén végzett mezőgazdasági munkálatokkal egy fokozottan védett faj, a keleti lápi bagolylepke 6 ezer példányának pusztulását okozta. A faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint.

A Debreceni Törvényszék indoklásában leszögezte: sem a károkozást, sem a gazda jogellenes magatartását nem lehetett megállapítani.

Sarkadi Anikó bíró elmondta: a bíróságon a védett faj legelismertebb szakértőjét is meghallgatták, aki kijelentette, máig nem tudni biztosan, hogy a keleti lápi bagolylepke hol él, mivel táplálkozik, illetve hol és hogyan telel. Így viszont nem lehet alátámasztani azt az állítást, hogy a gazda a szárzúzással és a fakivágással a lepke tápnövényét és a cserjén áttelelő egyedeit elpusztította.

Megnyerte a pert a kokadi gazda, nem kell fizetnie!
Megnyerte a pert a kokadi gazda, nem kell fizetnie!

 

A gazda Natura 2000 védelem alatt álló területén egyébként a szárzúzás előtt senki nem érzékelte a lápi bagolylepke jelenlétét, a munkák után pedig elpusztult lepkéket sem találtak, így nem bizonyítható, hogy az állat az adott munkavégzés időpontjában bármilyen formában jelen lett volna az adott területen.

A lepke kokadi jelenlétéről egyébként az illetékes természetvédelmi őr is ellentmondásosan nyilatkozott, azt mondta, a környéken tíz-tizenötször látott ilyen lepkét életében, hernyót pedig egyszer, Újlétán. A perben az összehasonlítási alap is hiányzott: a Hortobágyi Nemzeti Parkot még 2004-ben kötelezte jogszabály arra, hogy felmérje a Natura 2000-es területek védett állományát, a HNP adatbázisában azonban nem volt az adott terület, a Kék-Kálló völgyére vonatkozó adat – sorolta a részleteket a szóvivő.

Hozzátette: az eljárás során fény derült arra is, hogy a védett területek a mai napig nincsenek konkrétan behatárolva. A természetvédelmi törvény nevesíti ugyan a lápot, mint védett területet, de azt, hogy ezek a lápok hol, milyen helyrajzi számon fekszenek, nem lehet tudni.

Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek vallomására az ügyészség a keresetét építette, olyan “bizonyító erejű” fotót mutatott be a lepkéről, amely egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült, és a felvételen csak azért eszik a lepke rekettyefüzet, mert azt adtak neki.

A bíróság azt is megállapította, hogy a kokadi gazda jogerős fakivágási engedéllyel rendelkezett. Az erdészeti hatóság azonban az engedély kiadása előtt nem vette fel a kapcsolatot sem a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, sem a természetvédelmi hatósággal. Amikor pedig egy évvel később a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megsemmisítette az engedélyt, az alperes már régen túl volt a fakivágáson. A gazda tehát annak tudatában végezte el a mezőgazdasági beavatkozást, hogy jogerős engedélye van a munkára.

Az ítélet nem jogerős, a felek az ítélet átvétele után, 15 napon belül fellebbezhetnek.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Európai Bírósági döntés a Natura 2000 területekről... A Natura 2000 besorolású területeken végrehajtott beruházások mindig is érzékeny témának számítottak mind a beruházók, mind a természetvédők, mind ped...
Novemberi támogatások Bár lassan végéhez közeledik az utolsó őszi hónap, van még néhány pályázat, melyekre lehet támogatásért jelentkezni. Figyelje az időpontokat, mert egy...
8,4 milliárd Ft kifizetése folyamatban Az MVH a napokban indítja a különleges tejtámogatás második körének kifizetését. Múlt héten pedig már elkezdte utalni a területalapú ültetvénytelepíté...
Szeretne egy mangalicát ajándékba? Akkor keressen kátyúsabb utakat, mint ami az osztrák határ közelében fekszik. Egy mangalicát ajánlanak fel ugyanis az albertkázmérpusztaiak annak, aki...
Ökológiai támogatás – Mennyit kaphatok? A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg idén egyelőre „csak” mintegy 51,6 milliárd forint. Nézzük meg, hogy az egyes támogatható terüle...
Pályázna az AKG vagy öko támogatásra? Segítünk!... Összesen több mint 200 milliárd forintra lehet idén pályázni az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az ökológiai gazdálkodás támogatás keretében. Nov...