Együtt dolgoznak a gazdák és a méhészek a méhkímélő technológia megvalósulásáért Somogyban

Az elmúlt évek méhpusztulásaival kapcsolatban több helyen is egészséges párbeszéd kezdődött el a növénytermesztő gazdák és a méhészek között. Ugyanis a növények megfelelő, rovarok általi beporzása a gazdák és a méhészek közös érdeke. Jó példa erre a NAK Somogy megyei igazgatósága és a Somogy megyei méhészeti egyesületek közös tájékoztatási tevékenysége. Fontos, hogy a méhekre mérsékelten veszélyes növényvédő szereket méhkímélő technológia alkalmazásával szükséges kijuttatni.

Gyakori probléma a méhpusztulás a repce és napraforgó virágzásának időszakában. A növényvédelem okozta méhmérgezések bizonyítása viszont azért nehéz, mivel szinte lehetetlen a mintavételezés az elhullott méhekből. Azonban nem minden területen jellemző a méhek pusztulása. Ebből a cikk szerint arra lehet következtetni, hogy azokon a területeken, ahol a növényvédelmi rendelkezéseket betartják, nincs méhpusztulás. Ahol ez gyakoribb, valószínűsíthető, hogy a méhekre mérsékelten veszélyes növényvédő szereket nem a rendelet szerint juttatják ki – írta az Agrárágazat.

A méhkímélő technológia késő esti, éjszakai kijuttatással valósulhat meg - képünk illusztráció
A méhkímélő technológia késő esti, éjszakai kijuttatással valósulhat meg – képünk illusztráció

A Nébih ide vonatkozó rendelkezése alapján a kijuttatásnak így kell(ene) történnie:

A méhekre mérsékelten veszélyes növényvédő szereket az úgynevezett méhkímélő technológiával lehet kijuttatni. A köznyelvben ez „esti permetezés” vagy „éjszakai permetezés” néven terjedt el. A pontos megfogalmazás szerint a méhek napi aktív repülésének befejezését követően, leghamarabb a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdve és 23:00 óráig befejezve a permetezést.

Jelentős veszélyt jelent továbbá a növényvédő szerek kombinációban történő kijuttatása is. A Nébih ide vonatkozó ajánlása így szól:

Ismert a szinergizmus (egymást felerősítő hatás) jelensége, ahol az egyik hatóanyag a másik hatását jelentősen, akár sokszorosára emeli. Ilyen szinergista hatást mutatnak például a külön-külön méhekre nem jelölésköteles acetamiprid és tebukonazol hatóanyagok, vagy a tiakloprid és tebukonazol hatóanyagok. Bár ezek a méhekre külön-külön nem veszélyesek, tankkeverékben történő kijuttatásuk esetén be kell tartani a méhkímélő technológiát („esti permetezés”) – írták. Az anyag szerint az Országos Magyar Méhészeti Egyesület monitoring vizsgálatai igazolták a szinergikus hatás következtében történt méhpusztulásokat. Ezért a méhészek kérik a gazdatársak együttműködését a fenntartható mezőgazdaság és természeti környezet védelmének érdekében, és a méhkímélő technológiák alkalmazását.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Aki nem figyel, az fizethet! Lassan, de biztosan közeledik a növények, különösen a repce és a gyümölcsfák virágzásának időszaka. A növénytermesztéssel foglalkozóknak fokozottan ke...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...