Drasztikus változásokat hoz az új állattenyésztési törvény a magyar gazdáknak is

Átrendezheti a piacot az új uniós állattenyésztési rendelet, emiatt Magyarországon is új törvényre lesz szükség. A változás egyszerre jelent lehetőségeket és tartalmaz veszélyeket a Magyar Állattenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója szerint. Az új állattenyésztési törvény kialakításánál több fontos területre kell odafigyelnie a hazai harmonizáció során.

Új korszakot nyit az európai és ezzel együtt a hazai tenyésztésszervezésben a november 1-jén hatályba lépő új európai uniós állattenyésztési rendelet, illetve a hozzá kapcsolódó bizottsági rendeletek – mondta a Világgazdaságnak Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) ügyvezető igazgatója.

Az új állattenyésztési törvény előnyöket és kockázatokat is magával hoz
Az új állattenyésztési törvény előnyöket és kockázatokat is magával hoz

Miután az EU előírásait a tagállamoknak harmonizálniuk kell a saját jogszabályaikkal, a hazai állattenyésztési törvény is változni fog.

Az uniós jogszabály érdemi változást hoz abban, hogy alkalmazásával azonos alapelvek szerint kell működtetni a tagállamokban a törzskönyvezési, teljesítményvizsgálati és tenyészértékbecslési rendszereket. Könnyebbé válik továbbá a tenyészállatok és a szaporítóanyagok kereskedelme, valamint a tenyésztőszervezetek alapítása és határokon átívelő tevékenysége is. Ennek következtében egy fajtát egy-egy országban akár több tenyésztőszervezet is tenyészthet.

Egyszerre előny és hátrány

Ez a változás egyaránt jelent lehetőségeket és rejt magában veszélyeket – mondta a MÁSZ ügyvezető igazgatója a VG-nek. Szerinte a korábbi szabályozás lehetővé tette azt, hogy fejlődésre képtelen tenyésztőszervezetek alakulhassanak ki azért, mert nem volt versenytársuk. A sok csalódástól megkeseredett tag passzívvá vált, ezért az alkalmatlan vezetőséget a civil törvény adta keretek között nem lehetett leváltani, mert az elégedetlenek döntő része el sem ment a közgyűlésekre. A néhány elszigetelten a változásért küzdő tenyésztőt pedig azzal büntették, hogy hosszú ideig visszatartották tenyészállatai amúgy jogosan járó származási lapját – mondta.

Határon túl is lehet tenyészteni, de ez extra kockázatokat jelenthet

Arra is lehetőség nyílt, hogy a hazai tenyésztőszervezetek a tenyésztési munkájukat és szolgáltatásaikat az országhatárokon kívülre is kiterjesszék. Ez azonban a másik oldalról veszélyeket is rejthet magában, amelyekről akkor is muszáj beszélni, ha – ahogyan az eddigi tevékenységéből is látszott – a MÁSZ-tól távol áll a versenyellenesség – hangsúlyozta Wagenhoffer Zsombor. A tenyésztésben ugyanis sok külföldi, tőkeerős szervezet is részt vesz. Ezért hosszabb távon kiszolgáltatottá tenné a magyar agrárgazdaságot, ha az új uniós szabályozás adta lehetőségeket piacszerzésre használnák fel, és nem csak a szaporítóanyagot hoznák be hazánkba, hanem teljesen átvennék a magyar piacot.

Az ügyvezető igazgató a baromfitenyésztést hozta fel példaként, ahol a hibridek piacát világszinten csupán néhány cég tartja kezében. A sertéstenyésztésben is elindult egy hasonló folyamat. Ugyanakkor a szarvasmarhánál például még nem ez a helyzet, hiszen itt még a fajták alkalmazása a meghatározó, és nincsenek hibridek. A MÁSZ szerint a hazai tenyésztésszervezési rendszer működik, itthon születnek a tenyésztési döntések, és az lenne megnyugtató, ha ez nem változna meg.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Ajándékozzon könyvet karácsonyra! Vészesen közeledik a karácsony. Ilyenkor hagyomány, hogy meglepjük szeretteinket kisebb-nagyobb ajándékokkal. Mi is lehetne szebb és hasznosabb ajándé...