Csütörtök zápor-zivatar lesz, a hétvégén már meghökkentő mínuszok jönnek

Szerda estig a köd, illetve rétegfelhőzet egyes területeken (kiváltképp az Északi-középhegység térsége) makacsul tarthatja magát, másutt még több órára kisüt a nap. Délutántól dél felől fokozatosan vastagszik, záródik a felhőtakaró, és késő délutántól, estétől délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Több helyen megélénkül, elsősorban Észak-Dunántúlon meg is erősödik a délkeleti, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 18 fok között várható, de a tartósan rétegfelhőzettel borított területeken ennél hidegebb is lehet. Késő estére 7 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet.

Szerda estétől erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé elered az eső. Legkisebb eséllyel a tiszántúli tájakon várható csapadék. A délkeleti, keleti szél megélénkül, az Alföld déli részén meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 9 és 13 fok között alakul, inkább csak az Északi-középhegység területén lehet hidegebb.

Minimum és maximum hőmérsékletek november 7-én, vasárnap

Csütörtök délelőtt erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, sokfelé esővel, záporral, a front mentén és előterében zivatar sem kizárt. Több helyen jelentős mennyiség is eshet. Délutántól északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni fog a felhőzet, ezzel együtt a csapadék is fokozatosan megszűnik a nyugati tájakon és kelet felé korlátozódik. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik, délkeleten viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 23 fok között alakul, északkeleten ennél is hűvösebb lehet. Északnyugaton már a délelőtti órákban beállhat a maximum-hőmérséklet.

Pénteken az ország északnyugati felében többnyire gyengén vagy közepesen felhős, míg másutt jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország délkeleti felébe szórványosan eshet az eső, zápor. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A minimum-hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel, míg a maximum általában 10 és 14 fok között várható.

Szombaton a gyengén, illetve közepesen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű, de a déli határ közelében több lehet a felhő. Az éjszaka képződő köd napközben valószínűleg mindenütt feloszlik. Általában csapadékmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a déli megyékben gyenge eső nem kizárt. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet általában 0 és +6 fok között várható, de az északi völgyekben, fagyzugokban -1, -4 fok is lehet. A csúcsérték 10 és 14 fok között alakul.

Vasárnap éjszaka kiterjedtebb ködös területek alakulhatnak ki, amelyek napközben csak nehezen oszlanak fel. Másutt ugyanakkor alapvetően napos idő valószínű. Csapadék nem valószínű. Mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában -3 és +2 fok között alakul, de a fagyzugokban -6, -4 fokot is mérhetnek. Kora délután többnyire 10, 14 fok várható, de a tartósabban ködös tájakon 8, 9 fok is lehet.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...