A pénteki enyhülés után újra lehülés jön a hétvégén

Általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de dél, délkelet felé haladva szakadozottabbá válhat a felhőzet, és ott néhol több órára is kisüthet a nap. Az összefüggő csapadékzóna északkelet felé távozik, mögötte szórványosan valószínű zápor, emellett a déli és keleti megyékben zivatarok is kialakulhatnak. Késő délutántól, estétől az északnyugati tájakon már előfordulhat havas eső, havazás, néhol átmeneti ónos eső is lehet. A déli szelet a Viharsarokban, az egyre nagyobb területen északnyugatira, északira forduló szelet pedig a Dunántúlon kísérik erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi, északnyugati felén 2 és 8, másutt 9 és 15 fok között alakul. Késő estére -1 és +8 fok közé hűl le a levegő, északnyugaton lesz a leghidegebb, délkeleten az enyhébb az este.

Péntek estétől döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható csapadék, amely északnyugat felől fokozatosan havas esőbe, havazásba vált, főként a Dunántúl északi felén, emellett a havazásba váltás előtt helyenként átmenetileg ónos eső is eshet. Az éjszaka első felében a délkeleti részeken még továbbra is kialakulhat zápor, zivatar. Az északnyugati, északi, míg északkeleten az északkeletire forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, az északnyugati tájakon lesz a hidegebb, délkelet felé haladva enyhébb az idő – jelezte előre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombaton erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd a déli óráktól északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet. Az ország keleti, északkeleti felén (egy összeáramlási zónában) végig felhősebb maradhat az ég. Tovább folytatódik a halmazállapot-váltás északnyugat felől, így egyre nagyobb területen havas eső, havazás lesz a jellemző, emellett fokozatosan csökken a csapadék intenzitása. Átmenetileg ónos eső is előfordulhat a halmazállapot-váltás idején. Napközben a Dunántúlon hózáporok, a keleti országrészben a már említett összeáramlási zóna mentén havazás valószínű. Az északi, északnyugati szél erős, főleg a hegyvidéki tájakon viharos lesz. Az esti óráktól kezd majd mérséklődni a légmozgás. A maximum -2 és +5 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő.

Vasárnap gyengén felhős, napos idő valószínű, de kisebb körzetekben felhős maradhat az ég, ott még hószállingózás előfordulhat, másutt viszont nem valószínű csapadék. Este nyugat felől felhősödés kezdődik. A légmozgás jobbára mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -2 fok között várható, de a kevésbé felhős, hófödte részeken ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -4 és +2 fok között alakul.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

„Hideg, havas december, jó termést vár az ember”... Hallotta már azt a kifejezést, hogy Tárkányok hava? És azt, hogy Istenfiak vagy Álom hava? Azt már biztosan, hogy Karácsony hava. Elérkeztünk az év ut...
Karácsonyi, szilveszteri népi megfigyelések Az év utolsó napjaihoz, a karácsonyhoz, a szilveszterhez és a két ünnep közötti időszakhoz is számos időjárás- és termésjósló megfigyelés kapcsolódik....
Az ajándékok mellett tavaszi időt is hoz a Mikulás... Az elmúlt napokban egy hazánkat északkeletről „súroló” légörvény határozta meg időjárásunkat, több helyen havazott az országban, a hőmérséklet még na...
Alaposan bekeményít a tél vasárnapra A havas, téli idő karácsonyra sem érkezett meg, és bár a hét végére kapunk egy kis hideget, ez nem lesz tartós. A jövő hét első felében ugyanis újabb...
A karácsony elmúltával, csak most érkezik a hó, de... Vasárnap több helyen alakulhat ki kisebb havazás vagy hószállingózás, de emellett akár havas eső, sőt keleten eső is eshet. Ugyanakkor a hótakaró nem...
A tél talán legkellemetlenebb jelensége érkezik cs... Csütörtökön erősen csapadékos időjárásra készülhetünk az ország egész területén. A Dunántúlon felváltva eshet a havas és az ónos eső, míg északnyugat...