A pályázat támogatóinak és a gazdáknak is sok újdonságot hoz a 2024-es év

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) fontos együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség a magyar agrárszereplők versenyképességének fokozása és a közvetlen kezelésű Európai Uniós pályázatokban való eredményes szereplés elősegítése céljából jött létre. Az MFOI a közvetlen európai uniós finanszírozási pályázatokkal foglalkozik, a 2024-es év várhatóan sok újdonságot hoz majd a számukra és a gazdák számára is.

A két szervezet együttműködésének elsődleges célja a magyar mezőgazdasági termelők helyzetének javítása az MFOI szakértelmének és nemzetközi kapcsolatrendszerének bevonásával, olyan sikeres fejlesztési pályázatokon keresztül, amelyek jövőbe mutatóak, európai kihívásokra nyújtanak választ, nemzetközi együttműködéseken alapulnak, és más gazdasági szektorok aktív részvételével valósulnak meg – írták.

A dokumentumot Jakab István, az Országgyűlés és a MAGOSZ elnöke, valamint Dr. Petri Bernadett, az MFOI ügyvezetője írta alá - Fotó: MAGOSZ
A dokumentumot Jakab István, az Országgyűlés és a MAGOSZ elnöke, valamint Dr. Petri Bernadett, az MFOI ügyvezetője írta alá – Fotó: MAGOSZ

A MAGOSZ Magyarország legnagyobb agrár érdekképviseleti szervezete, melynek vidéki bázisát több száz helyi gazdakör és 19 vármegyei gazdaköri szövetség alkotja, továbbá az Országos Ifjú Gazda Tagozatát és az Országos Gazdasszony Tagozatát is aktívan működteti – közölte a gazdaszövetség.

Az MFOI-t azzal a céllal hozta létre a magyar kormány, hogy hozzájáruljon a közvetlen kezelésű uniós programokban való magyar részvétel növeléséhez, illetve segítse a magyar és közép-kelet-európai szereplőket a pályázásban.

A közös munka az alábbi területekre összpontosít:

  • Szemléletformálás: A mezőgazdasági szereplők ismereteinek és tudatosságának növelése az EU-s források felhasználásával kapcsolatban.
  • Kompetencia fejlesztés: A gazdálkodók készségeinek fejlesztése a közvetlen EU-s pályázatok kihívásaihoz való alkalmazkodás érdekében.
  • Tudás-és információ megosztás: Az aktuális európai agrárszakmai trendek és a közvetlen brüsszeli programok vonatkozó híreinek nyomonkövetése és ezek kommunikációja a magyar mezőgazdasági szereplők felé.
  • Együttműködések segítése: Az agrárium, valamint a kapcsolódó iparágak szereplői, kutatóintézetek, egyetemek és vállalkozások közötti együttműködés elősegítése a hatékony pályázás érdekében.

A megállapodás által létrejött egység fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság fejlődésében, mindkét fél elkötelezett a hazai mezőgazdaság sikere mellett és mostantól közösen, egyesült erővel dolgoznak a szektor eredményes és fenntartható jövőjéért – írták.

Az MFOI kihívásai és helyzete

A Magyar Fejlesztésösztönző Iroda egy relatíve friss cég, ráadásul 2023 elején volt egy ügyvezető váltás is, így nem csak azt kellett megoldanunk, hogy hogyan vezessük be a piacra az új céget, hanem sok mindent újra kellett gondolnunk és kezdenünk – mondta el Füleky Ági Vanda, a MFOI marketing ügyvezetője a Portfolio Agrárszektor 2023 Konferencián.

Füleky Ági Vanda elmondta, hogy a MFOI a közvetlen európai uniós finanszírozási pályázatokkal foglalkozik, de nagy kihívást jelent számukra, hogy a köztudatban a céggel és annak feladatával kapcsolatban a valóságtól egészen eltérő információk keringenek. A szakember a konferencián arról is beszélt, hogy a 2024-es év várhatóan sok újdonságot hoz majd a számukra, amelyek azonban többletfeladatokkal is fognak járni. A cég terveiről Füleky úgy fogalmazott, hogy a továbbiakban is szeretnék minél szélesebb körben megismertetni a közvetlen uniós forrásokat, illetve az edukációt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal88/2013 (V.30.) számúKÖZLEMÉNYEA 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényl...
Június 17-től lehet LEADER támogatási kérelmeket b... Megjelent az EMVA-ból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről sz...
Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Elindult a 2013 LEADER program, akár 50 millió Ft ... A LEADER 2013 pályázat a vidéki vállalkozásokat hivatott támogatni. Egyaránt érdekeltek lehetnek kezdő és már működő vállalkozások, akik nyereségeseb...
Gép támogatási pályázat hamarosan! Hamarosan induló pályázatra hívjuk fel a figyelmet. Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek és technológiai berendezések, traktorok beszerz...
Július 1-ig!!! Mezőgazdasági területek erdősítéséh... Nagyon közel már a határidő! Amennyiben szeretne EMVA-ból finanszírozott erdősítésre fordítandó támogatást igényelni, itt tájékozódhat ennek részletes...