A hét közepén újra hideg lesz

Hétfőn a vastagabb felhőzet az ország délnyugati harmadára-felére terjed ki, ettől északkelet felé haladva fátyolfelhőkre és egyre több szűrt napsütésre számíthatunk. A Dél-Dunántúl mellett az Alpokalja és napközben legkésőbb a a Dél-Alföld térségében is elered az eső. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében olykor megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati, délnyugati megyékben 3, 7, másutt általában 8 és 13 fok között valószínű.

Kedden hazánk délnyugati felén folytatódik a borult idő több helyen esővel, de a nap második felében vékonyodik, szakadozik arrafelé a felhőzet. Másutt változóan fátyolfelhős idő valószínű, az északkeleti megyékben lehet a legtöbb napsütés. Az Északi-középhegység, Észak-Alföld egyes részein, valamint a nyugati megyékben megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. Kora délutánra 3 és 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten valószínű az enyhébb idő.

Keddről szerdára virradóra főleg az északnyugati és déli részeken köd, pára képződik, ezeken a területeken tartósan borult maradhat az idő. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Számottevő csapadék nem valószínű. Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél. Hajnalban általában -5, +2, kora délután 1, 5 fokot mérhetünk.

Csütörtökön nagyrészt borult lesz az ég. Elszórtan valószínű gyenge havazás, hószállingózás. Éjjel pára-, ködfoltok képződhetnek. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet általában -4 és +1, a maximum 1 és 5 fok között várható.

Pénteken erősen felhős idő valószínű, a keleti részeken van esély napsütésre. Szórványosan valószínű havazás, hózápor. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban -4 és +1, kora délután általában 0 és +4 fok között alakul.

Felhős időre van kilátás, továbbra is a keleti részeken van esély napos időszakokra. Helyenként előfordulhat hószállingózás. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Hajnalban általában -4, -2, kora délután 0, +3 fokot mérhetünk.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újévi népi megfigyelések, és szokások Újabb év telt el, kezdődik elölről a hónapok körforgása. Ezúttal a Fergeteg havához, vagy más néven Boldogasszony havához, Medvetor havához kapcsolódó...
„Januárt, ha eső veri, kamra, erszény megszenvedi”... Az újévhez annyi népi megfigyelés tartozik, hogy egy cikkbe nem is tudtuk volna összesűríteni egész januárhoz kapcsolódó babonákat. Mivel így is renge...
A januári meleg nem árt a legtöbb növénynek, csak ... Aggódnak a gazdák az évszakhoz képest szokatlan januári meleg időjárás miatt. Azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint a legtöbb növényre...
A hétvégén nagyon hideg lesz Péntek délelőtt a kialakult zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet ugyan zsugorodik, de az északkeleti, keleti harmadban helyenként tartósan megmaradhat...
A héten kedd hajnalban lesz a leghidegebb, de akko... Hétfőn estig túlnyomóan derült, napos, csapadékmentes idő várható, egyedül a nyugati határ mentén maradhat felhős az idő. Az északkeleti szél a nap e...
Meleg héttel nyit az új év Hétfőn elsősorban az északkeleti, északi tájakon maradhat tartósan borult, párás, ködös az idő, másutt fátyolfelhők mellett sok napsütés valószínű. É...