90 milliárd forint: már 2021-ben felhasználhatóak lesznek az új vidékfejlesztési források

Ugyan még az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak jóvá kell hagynia, november 9-én Brüsszelben előzetes politikai megállapodást hoztak a vidékfejlesztést érintő Next Generation EU források felhasználásáról. A következő 2 éves időszakban legalább 90 milliárd forintnyi új forráshoz juthat a magyar mezőgazdaság. A Bizottság eredeti javaslatával ellentétben – amely az érintett forrásokat csak 2022-2024 között tette volna elérhetővé – a megállapodás szerint már az elkövetkező 2 évben kifizetésre kerülhet az a mintegy 8 milliárd euró, amelyet az újonnan bevezetett alapból vidékfejlesztésre szántak.

A Világgazdaság írta meg, hogy a Takarékbank elemzőinek becslése szerint Magyarország esetében ez a következő 2 évben nagyságrendileg 90 milliárd forint felhasználható támogatási forrást jelent. Az összeg jelentős részben az ágazat versenyképességét és hatékonyságát növelő, illetve az eco-scheme-ek (a zöldítés helyébe lépő új típusú környezet- és klímavédelmi vállalások) teljesítésére való felkészülést elősegítő – például precíziós és/vagy digitális eszközök beszerzését célzó – beruházásokra fordítható.

Összesen 90 milliárd forint jön a magyar gazdáknak: már 2021-ben felhasználhatóak lesznek az új vidékfejlesztési források - Fotó: Magro.hu, CSZS, Hajdúnánás
Összesen 90 milliárd forint jön a magyar gazdáknak: már 2021-ben felhasználhatóak lesznek az új vidékfejlesztési források – Fotó: Magro.hu, CSZS, Hajdúnánás

A vidékfejlesztési források harmada 2021-ben igénybe vehető

Mezei Dávid, a pénzintézet agrár- és uniós kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, a forrás nagyjából 30 százaléka 2021-ben, a fennmaradó 70 százalék pedig 2022-ben lesz lehívható. A megállapodás részeként rögzítették, hogy az összeg legalább 37 százalékát klíma- és környezetvédelmi célok támogatására kell felhasználni. Fontos, hogy az egyes tagországok nem használhatnak a jelenlegi vidékfejlesztési programjaikban környezeti célokra allokált forrásaránynál kevesebbet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a jelenlegi vidékfejlesztési programban jóváhagyott arány magasabb, mint 37 százalék, akkor a tagállam a Next Generation EU forrásból is legalább ugyanolyan arányban köteles költeni a fenti célokra.

A másik fontos feltétel, hogy a pénz 55 százalékát a fiatal gazdák elindulására, valamint a gazdák- és élelmiszeripari vállalkozások válságállóságának fokozására, a fenntartható gazdálkodást és a digitális fejlesztést szolgáló beruházásokra kell fordítani. A KAP vidékfejlesztési finanszírozási gyakorlatától eltérően ezeket 100 százalékban EU forrásból fizetik ki. Így nincs szükség társfinanszírozásra a tagországok részéről.

Összegek, plafon, jogszabály

A támogatás intenzitása akár 75 százalékos is lehet (szemben a vidékfejlesztési beruházási támogatásokra jellemző 50 százalékkal), a fiatal gazdáknak az uniós vidékfejlesztési rendeletben rögzített 70 ezer eurós támogatási plafonját pedig 100 ezer euróra emelik. A Takarékbank szakértői szerint a jelenlegi magyar vidékfejlesztési programban az induló fiatal gazda támogatás összege 40 ezer euró, illetve annak megfelelő forintösszeg. Tehát a döntéshozó – feltehetően amiatt, hogy minél több, a generációváltást elősegítő sikeres pályázat legyen támogatható a rendelkezésre álló forráskeretből – most sem használja ki az uniós szabályozás nyújtotta támogatási plafont. Az elemzők szerint valószínűsíthető, hogy ez a gyakorlat a megemelt támogatási plafonösszeg esetén sem változik. A jogszabály szövege hamarosan beépül a KAP átmeneti rendeletébe, aztán következik az Európai Parlament és a Tanács általi végső jóváhagyás, amely menetrend szerint 2021. január 1-vel lép életbe – írta a weboldal.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...