10 óra alatt 117 kiló halat fogott egy horgász Maconkán

Április második felében megkezdődtek a VI. Method Feeder Országos Bajnokság selejtezői, melynek keretében több helyszínen is embert próbáló, viharos szélben, küzdöttek a horgászok a jó eredmények eléréséért.

Május első hétvégéjén a festői környezetben lévő Nógrád megyei horgászparadicsomban, a Maconkai-tavon került sor az egyik országos selejtezőre, melyen két nap alatt összesen 10 órán át horgászhattak a versenyzők, ezt követően összesítették a fogási eredményeket.

10 óra alatt 117 kiló halat fogott egy horgász Maconkán (Fotó: Pixabay, fietzfotos – illusztráció)

A versenyt fantasztikus teljesítménnyel, 117,63 kg-os összfogással Szabó Roland nyerte. A dobogó második fokára Szabó Tamás, még a harmadikra Lipák András állhatott fel – olvastuk a sokszinuvidek.24.hu-n.

A győztes által kifogott halak között több 10 kiló feletti példány is akadt. Szó mi szó: ez gyönyörű teljesítmény, melyhez gratulálunk.

Az országos bajnokság a középdöntőkkel folytatódik.


A Method feederezés vagyis a finomszerelékes horgász módszer igen eredményes, amellett, hogy látványos is. Az Angliából beszivárgó feederes technika ma már egyre nagyobb teret hódít magának a hazai vizeken szerencsét próbáló horgászközönség tagjai között. Kezdőknek és haladóknak egyaránt tud sikerélményt szerezni.

A Method, azaz „módszer” maga egy etetőkosaras végszereléken alapszik.

Ezen Method feeder végszerelék lényege, hogy az egyenletesen megtöltött, préselős (töltögetős) method Feederkosarakban magas minőségű, tökéletes aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező etetőanyagot és ezzel harmonizáló csalit kínálunk fel.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 48. hét Norvégia is besegít hazánknak a klímaváltozásra való felkészülésben, elkészült az új agrárstratégia, vírus akadályozza a fehérorosz élőállat exportot,...
Európa legnagyobbja lett a Budapesti Halfesztivál... Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahun...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...
2 év járhat orvhalászatért Az utóbbi években sokat panaszkodtak a horgászok a Balatonra. Leginkább a kevés hal miatt emelték fel hangjukat. Most azonban változni látszik a magya...