Indul a dinnyeszezon, ellenőriz a NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szezon indulásával fokozottan ellenőrzi a dinnyetermesztőket és árusokat.

A tájékoztatás szerint a hivatal több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy Fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől, aki hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről.

Az út mellett történő árusítás nem probléma, a szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi, például van közterület-foglalási engedélye, az élhet ezzel az értékesítési formával – írja közleményében a Nébih.

Előfordul sajnos, hogy a magyar dinnye nem is magyar...
Előfordul sajnos, hogy a magyar dinnye nem is magyar…

 

Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet.

Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak – közölték.

Dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha az eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Erős, de mégis problémás a magyar dinnyepiac Hajdú-Bihar megyében évről-évre csökken a dinnye-termőterület nagysága, és az így termelt mennyiség már nem fedezi a megyében élők igényeit. Egy helyi...
Sok és jó minőségű görögdinnye teremhet idén... Mennyiség szempontjából jó szezonnak ígérkezik az idei a görögdinnye termesztésében. A jó termés azonban nem minden, a kollektív boldogsághoz megfelel...
Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...