Szűkült a kör, felfüggesztettek két tanyafejlesztési pályázatot

A vártnak megfelelően idén is hatalmas az érdeklődés a Tanyafejlesztési Pályázatokra. Olyannyira, hogy a három célterület közül már csak egyre lehet pályázni, a másik kettőt le kellett zárni.

Néhány nappal ezelőtt már le is kellett zárni a Tanyafejlesztési Program keretében 2 célterületre a pályázási lehetőséget. Ennek oka, hogy “A tanyagazdaságok indítása és fejlesztése”, valamint “A tanyák lakóépületének felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztések” célterületekre beérkezett támogatási kérelmek 200%-ban fedik le a kiírt keretösszeget.

A szokásokhoz híven kiemelkedően népszerű a tanyafejlesztési program, két célterületre már pályázni sem lehet
A szokásokhoz híven kiemelkedően népszerű a tanyafejlesztési program, két célterületre már pályázni sem lehet

 

Ez azt jelenti, hogy lényegében azok a célterületek kerültek most lezárásra, amelyekre elsősorban magánszemélyek pályázhattak. A háromból így már csak egy maradt, mégpedig a „Települési és térségi fejlesztések támogatása” nevű célterület, melyre 327 millió forint áll rendelkezésre összesen.

Ennek keretében többek között tanyagondnoki szolgálat fejlesztésére, tanyasi közösségi tér kialakítására, valamint ivóvíz-ellátás fejlesztésére lehet támogatást nyerni.

Támogatási kérelmet az alföldi tanyás térségben található települési önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházi jogi személyek, civil szervezetek, nonprofit szervezetek, magánszemélyek, őstermelők vagy egyéni vállalkozók nyújthatnak be.

A pályázók a felmerülő költségek tekintetében 90%-os támogatási intenzitásra számíthatnak, a fejlesztéshez 10 százalék önerő biztosítása szükséges – írja a nak.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újra lehet pályázni a Tanyafejlesztési Programra! ... Nem lehet több pályázatot benyújtani! 2014.02.11-én 18:00-ig lehetett benyújtani még pályázatot, mivel a rendelkezésre álló keretösszeg több mint 150%...
360 tanya fejlődhetett idén támogatásból Karácsonyi jó hír a tanyán élők számára, hogy 360 pályázat nyert az idei 1,4 milliárd forintos tanyafejlesztési alapból támogatást. A fél évtizedes ta...
Elfagyott a termés, érkezik az újabb tanyaprogram... Ez a hét elsősorban az április végi fagyok hatásairól szólt. Az országban sok gazda járt pórul, egyes helyeken a termés 100 százaléka károsodott. Közb...
Szoros lesz a határidő a tanyafejlesztési pályázat... Már csak 1-2 hetet kell várni a gazdálkodóknak a tanyafejlesztési pályázatok kiírásáig. Aki élni kíván a pályázatok adta lehetőségekkel az jó, ha siet...
Tanyára költözne? 807 millió forinttal támogatja a... Egyből három tanyafejlesztési pályázat jelent meg a napokban, összesen 807 millió forintos támogatási kerettel. A támogatást most szinte mindenki igén...
Akár Öné is lehet az Év tanyája díj! Idén indul először útjára az Év tanyája pályázat, amelyre augusztus 31-ig lehet jelentkezni a résztvevőknek. A fődíj mellett a szervezők egy közönségd...