Ötödikként a világon Magyarországon működik a ló-CT készülék

Az Állatorvostudományi Egyetem Lógyógyászati Tanszéke és Klinikája egy olyan CT berendezéssel gyarapodott, amiből a világon csak négy másik található. A 280 millió forintba került csúcskategóriás, nagy felbontóképességű diagnosztikai eszközt február 22-én adta át az Üllői Campuson Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Dr. Sótonyi Péter professzor, az ÁTE rektora és Bodó Gábor professzor, a tanszék és klinika vezetője. A 90 centiméter átmérőjű CT műszerben bódítással a ló elülső és hátulsó lába is vizsgálható.

A magyar lovasélet különleges eseménye, hogy a Kiválósági Program támogatásából a lovak állóhelyzeti vizsgálatát lehetővé tevő CT berendezés felavatására kerülhet sor – mondta köszöntőjében Dr. Sótonyi Péter. Ez az 5. ilyen berendezés a világon – Európán kívül egyetlen sem található ebből. A legközelebbi Svájcban, 1032 kilométerre működik ilyen. A Lógyógyászati Tanszék és Klinika fejlesztése során elértük, hogy a közép-európai térségben egyetemünkké a vezető lógyógyászati klinika. Az anyagi bevétel mellett nagy értéke van a kivívott szakmai presztízsnek is. Ez által még több – sok esetben vagyont érő – lovat hoznak gyógyítani az egyetemre. A beruházás fontos lépés ahhoz, hogy a repülőtér és autópályák melletti Üllő nemzeti lovas központtá váljon – mondta.

A ló-CT készülék előtt Dr. Sótonyi Péter professzor, az ÁTE rektora, Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bodó Gábor professzor, a tanszék és klinika vezetője - Fotó: Balázs Gusztáv
A ló-CT készülék előtt Dr. Sótonyi Péter professzor, az ÁTE rektora, Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Bodó Gábor professzor, a tanszék és klinika vezetője – Fotó: Balázs Gusztáv

A 90 centiméter átmérőjű CT műszerben bódítással a ló elülső és hátulsó lába is vizsgálható. A készülék akár 600 kilós tömegű ló medencéjéről is kiváló képet alkot.

Dr. Sótonyi Péter a klinika nagyelőadójában tartott előadásában az álló helyzetű elülső végtag CT vizsgálatára egy csüdízület feletti elváltozás diagnosztizálásáról mutatott be példát. A hátulsó végtag vizsgálatáról vetített képen egy feltehetően csánkficam következtében létrejött ízületi gyulladást lehetett látni. A résztvevők álló helyzetű fej-nyak vizsgálatról továbbá fekvő helyzetben elvégzett nyak- és hátcsigolyák, valamint csípő és hátágyék vizsgálatáról is láthattak képeket. A berendezéssel olyan eseteket lehet diagnosztizálni, amelyekre a röntgennel nincs lehetőség – számolt be róla az ÁTE.

A ló-CT készülék- Fotó: Balázs Gusztáv
A ló-CT készülék- Fotó: Balázs Gusztáv

Az ünnepségen elhangzott, hogy az egyetemnek októberben sikerült bérelni Angliából egy álló helyzetben vizsgáló Hallmarq MRI berendezést. Ebből is csak kevés működik Nyugat-Európában. Keletre Isztambulig kell utaztatni a lovat ilyen vizsgálatra. Alkalmazásának példáiból az intézmény vezetője a mély ujjhajlító ín súlyos sérüléseinek vizsgálatát emelte ki.

Lóvizsgálat - Fotó: Balázs Gusztáv
Lóvizsgálat – Fotó: Balázs Gusztáv

Dr. Palkovics László miniszter köszöntőjében elmondta:

A kivételes teljesítmények kivételes eszközöket igényelnek, ezért a tárca a tématerületi kiválósági programban 450 millió forintos támogatást nyújtott az Állatorvostudományi Egyetemnek. Ebből 280 millió forintba került az új, csúcskategóriás, nagy felbontóképességű CT, amelyben a lovakat álló helyzetben, altatás nélkül is lehet vizsgálni. A fennmaradó összeget az intézmény állatgyógyászati kutatásaira fordítják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Fűszernövény löki le a trónról az antibiotikumokat... Nem is gondolnák sokan, hogy a fokhagyma milyen csodaszer. Tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal, valamint antibiotikumként is funkcionál. Arról n...
A világ legkisebb lova elbújhat egy macska háta mö... A helyszín Oroszország egy kis faluja, ahol a napokban megszületett a világ legkisebb lova. A jószág köszöni szépen, jól van és már születése pillanat...
Januártól változik a lóútlevél kiadás rendje... Fontos változások lépnek életbe 2018. január 1-jétől a lóútlevél kiadás rendjében. Azok az állatok, amik nincsenek megfelelően dokumentálva, nem vágha...
A ménesgazdák szép jövőre számíthatnak Már állásajánlattal a zsebében teljesítette az államvizsgát az utolsó éves hallgatók többsége a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi é...
Egyre nagyobb az állatorvosi szakma nemzetgazdaság... Az állatorvosi közegészségügy talán sohasem volt annyira szem előtt, mint napjainkban. A hallgatóknak már a pályájuk kezdetén fontos látniuk, mennyire...
Újraindulnak a lótenyésztési kutatások Herceghalom... „Fenntartható-e eredményesen a magyar lótenyésztés?” címmel rendeztek tudományos tanácskozást a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állatteny...