A Növénybiztosítások rovat támogatója a terület kiemelkedő szakértője az Agrisk.hu növénybiztosítási portál

Ön, mint gazda mennyit fog kapni a 11 milliárdból?

Ha tavasszal növénybiztosítást köt, akkor állami támogatást is kaphat mellé. Ezt bizonyára eddig is tudta, de olvassa el a cikkben, mennyit emelkedett a támogatás!

Most, 2021 tavaszán további nagyon pozitív változások történtek az állami támogatási rendszerben: eddig az állam 7 milliárd forinttal támogatta a növénybiztosítást kötő gazdákat, idén, 2021-ben már 11 milliárd forintra emelte a támogatás összegét.

2021-ben 11 milliárd forintra nőtt a díjtámogatás összege (Fotó: Pixabay)

Ez azt jelenti, hogy idén az eddiginél jobban is megéri növénybiztosítást kötnie!

Eddig a rendszer úgy működött, hogy az összes biztosítható kockázatot tartalmazó, úgynevezett „A” csomagra a biztosítás éves díjának 65%-át, tehát majdnem kétharmadát kapta vissza állami támogatásként a gazda. Ez 2021-től várhatóan emelkedik a megnövekedett keretösszeg miatt: piaci várakozások szerint valószínűleg 70% lesz, ez az elvi maximum.

Várhatóan a „B” kategóriás növényekre (pl. gyümölcsök és zöldségfélék) is jutni fog annyi pénz, hogy elég lesz a 70%-os támogatáshoz.

Ha a gazda nem „A” csomagot kötött, hanem csak bizonyos (leggyakrabban jég, tűz, vihar) kockázatokra biztosított, akkor az éves díj 40%-át kapta meg állami támogatásként. Most a piaci várakozások szerint valószínűleg ez az arány is elmozdul fölfelé.

Ezek az alapok.

De miért érdemes hozzánk fordulni?

Amiért érdemes hozzánk fordulni legalább egy díjkalkuláció erejéig, azok a részletszabályok, amelyek annyira nem ismertek a gazdák számára. Például, ha valaki egy olyan növényt biztosít (pl. repce), amire jellemzően köt jég + vihar + (esetleg tűz) kockázatot, annak megéri “A” csomagot kötni, mert a támogatási intenzitás az A-nál szinte biztosan 70% lesz, de a repce „C” kategóriás növény, és ott önmagában nem garantált a 70% támogatás, „A” csomaggal viszont valószínű.

Ezeket a szabályokat mi ismerjük és alkalmazzuk a munkánk a során, sőt a szoftverünkkel mindenki kiszámíthatja magának.

Emellett figyeljük a biztosítók akcióit is. Ezért érdemes velünk kalkulálni!

Például, most az egyik biztosítónál – korlátozott ideig – nincs önrész a jégkárra vagy nem minden esetben vonják vissza a növénybiztosítás kármentességi kedvezményét, ha a gazda kárt jelent be.

A díjkalkuláció egyszerű.

Próbálja ki most, a weboldalunkon 5 perc alatt megversenyeztetjük Önnek a biztosítókat és megmutatjuk, hogy melyik biztosítónál milyen díjjal tudja biztosítani a növényeit.

Ezen kívül – ha megadja a telefonszámát és fel is tudjuk hívni – a beszélgetés során fel tudjuk mérni az igényeit, akkor még kedvezőbb ajánlatot tudunk tenni. Megtaláljuk az Ön számára a legjobb növénybiztosítást, mindezt kedvező áron és a lehető legtöbb állami támogatással.

Próbálja ki most a kalkulátorunkat, kattintson a gombra!

Szerző: Surmann Árpád, agrárbiztosítási szakértő, Agrisk.hu

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nőtt az érdeklődés a díjtámogatott növénybiztosítá... A támogatott növénybiztosítást értékesítő biztosító társaságok kötelező adatszolgáltatása alapján 2014-ben közel 7900 biztosított mezőgazdasági termel...
Surmann Árpád Surmann Árpád Okleveles agrármérnök, agrárbiztosítási szakértő, az Első Agrárbiztosítási Portál Kft. alapítója, az első online agrárbiztosí...
Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...
Indul a jégszezon! Bár még nem vagyunk túl a tavaszi fagyveszélyen, máris halhattunk kósza híreket arról, hogy megjelentek az első jégfelhők. Nagy kárt ugyan még nem oko...