Nem könnyű a generációváltás a magyar mezőgazdaságban sem

Hosszú évek óta jelent fontos kihívást, hogy elöregedett a magyar gazdatársadalom. A 65 évnél idősebbek aránya 55-60, a 35 évnél fiatalabbaké pedig mindössze 7-8 százalékra tehető. Ez azt jelenti, hogy a generációváltás a hazai agrárium egyik legkomolyabb megoldandó feladata. A számok mögött, a valóság azt mutatja, hogy ez a folyamat egyáltalán nem könnyű és egyszerű. Gyakori eset, hogy nincs kinek átadni a gazdaságot.

Bezerédi Gábor, a Takarékbank Agrárcentrum szakértője írta meg az Agrárszektoron, hogy az elmúlt 2-3 évtizedben a tehetséges második generáció már sokszor a saját útját járja. Ezt vagy az agráriumban teszi, vagy sok esetben inkább más szakmában. Nekik már nem minden vágyuk és tervük a gazdálkodáshoz kapcsolódik. Jobb szeretnének inkább karriert csinálni, mint röghöz kötve folytatni a termelést.

Nem könnyű a generációváltás a magyar mezőgazdaságban sem - Fotó: Magro.hu - CSZS
Nem könnyű a generációváltás a magyar mezőgazdaságban sem – Fotó: Magro.hu – CSZS

Megfigyelhető egy koncentrációs folyamat, ami a szerző szerint három együttesen fennálló tényező hatására fog felgyorsulni:

  • A szakirányú végzettségű, de nem családi gazdaságból induló, vagy felhalmozott vagyonnal nem rendelkező fiatalok eddig nem tudták megfizetni, vagy kivásárolni az egyre drágább földet és a termelőeszközöket. Ebben a kedvezményes hitelkonstrukciókkal és a különböző támogatásokkal elindult egy pozitív változás. Ezt a bank ügyfélkörében is tapasztalják.
  • Az agrártechnológiában nagyon gyors fejlődés történik, ami sok költséggel is jár. Azok a vállalkozások lesznek sikeresek, amelyek a legjobban tudják adaptálni ezeket az innovációkat. Ilyenek a talajművelés, a precíziós növényvédőszer- és tápanyag-kijuttatás megoldása vagy a GPS alapú technológia és a robotika. A fiatal gazdák nagyon nyitottak az digitalizációs újításokra és szívesen kísérleteznek is azokkal.
  • A COVID-19 koronavírus-járvány hatására az alapanyag és a késztermék ellátási láncok sérültek és még ma sem állt helyre mindegyik. A beszerzés és az értékesítés – ideértve az elérhetőséget és az árakat – kiszámíthatatlanná váltak. Fontos kérdés, hogy a munkaerő miként állhat rendelkezésre és az is bizonytalan, hogy a milyen gyors lesz a visszarendeződés és az mennyire hat a fogyasztásra.

Összefoglalva: az eddigi stabilitást felváltotta a bizonytalanság

A folyamatos alkalmazkodási kényszer a mezőgazdaságban is megjelent és egyre csak erősödik. Vannak, akiknek ez az életforma a lételemük, és hajlandóak átvenni és folytatni a családi hagyományokat, így a gazdaság működése az új kihívások korában is biztosított marad.

A generációváltás néha a tevékenység-változtatással is jár

Azt viszont érdemes megfontolni, hogy bizonyos esetekben a családi vagyon maximalizálása nem a gazdaság örökül hagyásával valósítható meg, hanem éppen az eladásával. Mint minden vállalkozás, egy mezőgazdasági üzem is eltérő hasznot hajt, ha más-más tulajdonos kezében van. Egyebek között a cégvezető rátermettsége, a tulajdonos és a vezetés piaci kapcsolatai, valamint a csoportban lévő más vállalkozásokkal elérhető szinergia (például gépek, vagy tárolók jobb kihasználása) is eltérőek. Ezért könnyen előfordulhat, hogy egy külső tulajdonos számára egyszerűen többet ér a vállalkozás, mint a saját utódoknak. Amennyiben ez a vételárban is érvényesíthető, sokkal jobb befektetési lehetőségek nyílnak meg a fiatalok előtt. Ezzel pedig a hosszú távú családi vagyon maximalizálása hatékonyabban elérhető.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Életbe és pénztárcába vág a generációváltás a mező... Egyre sürgősebb a kérdés, hogyan történik meg a generációváltás a mezőgazdaságban. A szakemberek szerint az elkövetkező években a jelenlegi, több évti...
Elmaradhat a környezetvédelem és a generációváltás... Zajlik az Európai Parlamentben az új Közös Agrárpolitika (KAP) vitája. Az agrárminiszterek többsége elutasítja a szerintük megszorításokat jelentő vál...
Új programok, képzések és segítség a fiatal gazdák... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége közös sajtóreggelin tájékoztatott a két szervezet között már meglév...
A családi vállalkozások generációváltására indít f... Új tőkefinanszírozási programot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport annak érdekében, hogy segítse a generációváltást az olyan családi vállal...
Felléptek a franciák a KAP jelenlegi támogatási sz... Az európai parlamenti (EP) választások előtt Emmanuel Macron francia államfő összefogást és mobilizációt szorgalmazott a Közös Agrárpolitika (KAP) me...
Túl kevés a fiatal gazdálkodó Európában A gazdálkodó embereknek az egyik legfontosabb téma az európai parlamenti választások idején a Közös Agrárpolitika. Ezzel kapcsolatban az Európai Bizo...