Az AGROmashExpo Szántóföld szakmai nap konferenciáján a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Dr. Feldman Zsolt beszélt az új KAP várható változásairól és a lehetséges forgatókönyvekről. Elmondta, hogy Magyarország akár hajlandó többletet is befizetni azért, hogy megmaradjon a hagyományos, eddig jól megszokott jelenlegi Közös Agrárpolitika.
2014-2020 között a hazánknak jutó összes uniós forráson belül a KAP részaránya 36,8 százalék (2011-es árakon). Ezalatt az EMGA és az EMVA kereteiben összesen 12,36 milliárd Euró közösségi forrás áll rendelkezésre (8,9 + 3,4 milliárd Euró, 2014-es árakon).

Magyarország részaránya a teljes KAP költségvetésben 3,19 százalék. A hazai mezőgazdaság kibocsátása ugyanakkor mindössze 2,1 százaléka az EU-28 kibocsátásának (2016-os adatok szerint).
Az államtitkár helyettes szerint hazánk helyzete az uniós támogatásokat nézve fajlagosan az egyik legjobb az EU-ban.
Mi várhat ránk 2020 után a KAP terén, mik befolyásolják a felépítését?
Az új, többéves keret meghatározásán kívül az erőviszonyok BREXIT miatti újrarendeződése játszanak fontos szerepet. Sok múlik a 2019-es európai parlamenti választásokon is, amikor új bizottság áll fel majd. A zöld intézkedések jövője és az eltérő tagállami elképzelések is változtathatnak a felálláson.
A KAP jövőjét a magyar mezőgazdasági szervezetek is nagyon komolyan veszik. Az álláspont az, hogy
- az agárpénzeket továbbra is az agrártermelők kapják
- nem tartják szükségesnek a rendszer gyökeres átalakítását
- meg kívánják őrizni az EMGA-n és az EMVA-n keresztül érkező összegeket, valamint a KAP költségvetésben képviselt magyar részarányt
- szükségesnek látják fenntartani az erős, kétpilléres KAP-ot
- ellenzik az agrárpolitikák bármilyen mértékű újranacionalizációját
- maradjon meg a két pillér közötti átcsoportosítás lehetősége.
Néhány éve még így írtunk a KAP helyzetéről a 2014-es AgromashExpo rendezvényen.
Ezek lesznek a fontos dátumok 2018-ban:
- május végén hivatalos jogszabályi javaslat születik a Többéves Pénzügyi Keretre (MFF) vonatkozóan
- május-júniusban hivatalos jogszabályi javaslat várható a KAP alaprendeleteire vonatkozóan
A jelenlegi Közös Agrárpolitika értékeinek és eredményeinek megtartása a cél
A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint több kérdéses pont is van a KAP újszerű EU-javaslatait illetően. Például az, hogy egyáltalán mikor indul el, mert az is lehetséges, hogy nem lesz 2020-ban elfogadott költségvetés. Ez pedig azt jelentheti, hogy 2021-ben és 2022-ben is a jelenlegi rendszer megy tovább. Erre pedig mindenkinek érdemes felkészülnie.
Magyarország a 2014-20-ig tartó KAP egyértelmű nyertese volt és továbbra sem szeretnénk kisebb költségvetést és szorosabb gyeplőt
– zárta gondolatát Dr. Feldman Zsolt.