Meghosszabbított határidő a fiatal mezőgazdasági termelők számára kiírt támogatásban

Az igénybe vevőknek kedvező változás jelent meg a VP2-6.1.1-16 kódszámú, azaz a „Fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívással kapcsolatban. A módosítás a pályázati felhívás kiválasztási kritériumok között szereplő, tartalmi értékelési szempontok között található minőségrendszerhez való csatlakozás határidejét érinti. A minőségrendszerekhez való csatlakozás plusz vállalás volt, amelyért plusz pontokat kapott a pályázó. A módosítás értelmében amennyiben a támogatást igénylő vállalta, hogy csatlakozik minőségrendszerhez, azt a működtetési időszak negyedik évének december 31. napjáig kell teljesítenie.

A NAK felhívta rá a figyelmet, hogy a minőségrendszerekhez való csatlakozás csak az alábbi rendeletben szereplő rendszerekhez való csatlakozás esetén fogadható el: a 1305/2013/EU rendelet 16. cikk (1) bek. a) pontjának i, iii, iv, v alpontjai szerint megállapított minőségrendszerek. A későbbi szankciók elkerülése érdekében fontos, hogy az érintettek tisztában legyenek a vállalásaikkal, illetve a pályázati felhívásban szereplő kötelezettségekkel. Ezért azok időnkénti átolvasása, nyomon követése javasolt – írta a Kamara.

Meghosszabbított határidőt állapítottak meg a fiatal mezőgazdasági termelők számára kiírt támogatásban - Fotó: Magro.hu, CSZS, Verőce
Meghosszabbított határidőt állapítottak meg a fiatal mezőgazdasági termelők számára kiírt támogatásban – Fotó: Magro.hu, CSZS, Verőce

Több fontos célkitűzés megvalósítását segíti a fiatal termelők számára kiírt támogatás

A felhívás a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának előmozdítása, továbbá a vidéki térségek népességmegtartó képességének és a mezőgazdasági termelő tevékenység versenyképességének növelésére irányul. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a fiatal gazdálkodók speciális eszközökkel történő, komplex támogatását, amelynek része a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása. A támogatást igényelhetik természetes személyek, amennyiben főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató egyéni vállalkozók vagy jogi személyek, ha főtevékenységként mezőgazdasági tevékenységet a támogatási kérelem benyújtásától számított 12 hónapnál nem régebben folytatnak. A támogatást igénylőnek továbbá legalább 6 ezer, de legfeljebb 25 ezer STÉ értékű termelési potenciállal kell rendelkeznie a támogatási kérelem benyújtásakor. A módosított felhívás itt érhető el.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...