Másfél év kellett, hogy olcsóbban adják a burgonyát

Átlagosan tovább csökkent a mezőgazdasági termékek termelői ára. A növényi eredetű termékek ára tovább esett, az állati eredetű termékek ára azonban emelkedésnek indult.

2016 novemberében sem állt meg a KSH adatai szerint a mezőgazdasági termékek termelői árának csökkenése. További 5,5 százalékkal mentek lejjebb az árak az egy évvel korábbiakhoz képest. A csökkenést most is elsősorban a növényi termékek árának drasztikus zuhanása okozta, összesen 11,4 százalékkal kellett értük kevesebbet fizetni novemberben.

A gabonafélék ára 14,6 százalékkal zuhant, ezen belül a búzáért 15,2, a kukoricáért 14 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. Közben a gyümölcsök ára 6,5, a zöldségfélék ára pedig 3,4 százalékkal esett vissza.

Már megint a növényi eredetű termékek ára csökkent a legtöbbet
Már megint a növényi eredetű termékek ára csökkent a legtöbbet

 

Érdekesség volt megfigyelhető a burgonya piacában, ugyanis a zöldség ára 2015 májusa óta novemberben csökkent először, méghozzá 9,2 százalékkal. Az élő állatok termelőiár-szintje 4,5, az állati termékeké 6,6 százalékkal emelkedett. A vágósertés ára 15 százalékkal nőtt.

A tej felvásárlási ára július óta emelkedik, novemberben literenként 87 forint volt, 8 forinttal drágább, mint októberben és 7,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Éves összevetésben a marhahús 13,4 százalékkal drágult. A vágóbaromfi ára átlagosan 6,7 százalékkal ezen belül a csirke 7,4 százalékkal lett olcsóbb. A tojás ára 5,2 százalékkal csökkent.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Egyre több növény, kevesebb állat – így változott ... Javult a mezőgazdaság teljesítménye, ami a növénytermesztésnek köszönhető: 2013-ban a növénytermesztési kibocsátási volumen 22 %-kal nőtt a múlt évi a...
Az ukrán válság hatása a magyar mezőgazdaságra... Az Ukrajnában zajló krízisnek nemcsak a politikai vonulatait érdemes nyomon követnünk a híradásokban, hanem nem árt odafigyelni a mezőgazdasági követk...
Nőtt a sertés- és a marhaállomány Az első fél évben 82 ezerrel nőtt a sertés- és 5 ezerrel a szarvasmarha-állomány - jelentette a június 1-jei állapotok alapján csütörtökön a Központi ...
Meghosszabbították a Kukorica Termésverseny regisz... Az elhúzódó aratási munkák miatt meghosszabbították a VI. Kukorica Termésversenyre szóló regisztráció határidejét. Idén 2014. augusztus 15-ig lehet je...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...
Túlerőben a gabonák a piacon Vége van az aratásnak, meg is szaporodtak az ajánlatok a piactéren. Több mint 80.000 tonna gabonafélét talál most a Magro.hu-n. Búza, kukorica, árpa, ...