Jönnek a milliók a kistelepülések egészségére: megjelent a Magyar Falu Program 2 újabb pályázatának eredménye

Közzétette a Miniszterelnökség a Magyar Falu Program két újabb pályázatának eredményét. Az 5 ezer lélekszám alatti falvakban 186 orvosi rendelő épülhet vagy újulhat meg, összesen 4 milliárd forint értékben. Továbbá 778 kistelepülésen nyílik lehetőség orvosi eszközök beszerzésére, összesen 2 milliárd forint értékben. Ezt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár jelentette be a XX. Mesztegnyői Rétesfesztiválon.

A kormánybiztos elmondta, hogy a Magyar Falu Program keretében február vége óta 6 pályázati kiírás jelent meg. Az első két pályázaton – amelyek révén egyházi és önkormányzati közösségi tereket fejleszthettek a falvak – csaknem ezer kistelepülés nyert összesen 13 milliárd forintnyi támogatást.

A Magyar Falu Program újabb milliárdokkal támogatja a legkisebb hazai településeket
A Magyar Falu Program újabb milliárdokkal támogatja a legkisebb hazai településeket

Ezeket követte az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó további 3 kiírás:

  • orvosi szolgálati házak építésére,
  • orvosi rendelők fejlesztésére, építésére, valamint
  • orvosi rendelők eszközállományának megújítására.

Ezek közül kettő esetében lejárt a beadási határidő, a mintegy ezer nyertest tartalmazó lista a kormany.hu oldalon jelent meg – tette hozzá. Gyopáros Alpár beszámolója szerint az orvosi eszközök beszerzésére kiírt pályázaton, amelyen 1-től 5 millió forintig lehetett támogatáshoz jutni, csaknem minden jelentkező nyert. A 2 milliárd forintos keret szinte teljesen elégnek bizonyult. Az orvosi rendelők építésére, felújítására meghirdetett pályázaton a jelentkezőknek csak mintegy fele juthat támogatáshoz. Mivel itt ekkora volt az érdeklődés, jövőre újra kiírjuk ezt a pályázatot – mondta Gyopáros Alpár.

További pályázat van még nyitva

A kormánybiztos arról is beszélt, hogy a Magyar Falu Programban fut még egy hatodik pályázat is, augusztusi beadási határidővel. Ebben óvodák építésére, fejlesztésére, férőhely bővítésére tudnak pályázni támogatásért a kistelepülések a rendelkezésre álló 5 milliárd forintos keretből. Cél, hogy a nyertesek minél előbb forráshoz jussanak a 100 százalékos támogatást élvező terveik megvalósításához – mondta. További jó hír, hogy a támogatói okiratok kiadását követően öt napon belül a nyertes pályázó számlájára kerül a támogatási összeg – tette hozzá, példaként említve az első körben közösségi terek fejlesztésére, rendezvények szervezésére, eszközök beszerzésére 22,5 millió forintos támogatást elnyerő Mesztegnyőt, amelynek számlájára már megérkezett az összeg.

Kapcsolódó: Hatalmas érdeklődés és rengeteg pénz a Magyar falu program pályázatainál
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A Közös Agrárpolitika 2014-2020-as időszakának kil... Agrár helyzetértékelés – új KAP-támogatások címmel indult az AgromashExpo csütörtöki napján a szakmai programok sora 10 órakor. A programot Petőházi T...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...