Hatékonyabb támogatás a zöldség-gyümölcs ágazatban

Kilenc másik tagállammal közös nyilatkozat született hétfőn, Luxemburgban, a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén. A megállapodás a zöldség- és gyümölcságazatban működő termelő szervezetek működését segítené, azok legfontosabb igényeit foglalja magában. De szó volt a tejágazat kvótarendszeréről és a légszennyező anyagokról is.

Azzal a rossz történelmi tapasztalattal kíván szembe menni az új zöldség-gyümölcs megállapodás, hogy a termelői szervezeteknek kevés termelő a tagja. Miközben az EU pontosan ezeken a szervezeteken keresztül kíván támogatást adni az ágazat szereplőinek. Hazánk Bulgáriával, Horvátországgal, Lengyelországgal, Lettországgal, Litvániával, Portugáliával, Romániával, Szlovákiával és Szlovéniával egyezkedett. Ennek köszönhetően 2018-ig megszületnek az ágazatot érintő jogszabályi javaslatok. Figyelembe véve az elmaradottabb termelői szervezettségi szinttel rendelkező tagállamok igényeit is.

Nem volt ilyen nagy egyetértés a felek között a tejágazat jövőjét illetően. Ausztria és Németország az élen járt több másik tagállammal a tejkvóta kivezetésének megváltoztatásában. (A már elfogadott szabályok értelmében 2015. március 31-én megszűnne a rendszer.) Viszont vannak olyan országok, ahol már most túllépik az előírt kvótákat. Számukra előnyös lenne, ha megszűnne a rendszer, és nem kellene a túltermelésért illetéket fizetniük. Magyarország kitartott az illetékfizetés mellett, mivel igazságtalan lenne azon tagállamok termelőivel szemben, akik viszont betartják a szabályokat. Végül sikerült megakadályozni a benyújtott javaslat elfogadását. Ennek ellenére az ügy tovább bonyolódhat a júliusban kezdődő olasz elnökségi félév alatt.

Végül a légszennyező anyagok kibocsátási határértékeiről is szó esett a tanácskozáson. Ez a mezőgazdaságot főleg az állattenyésztési ágazat ammónia és metán kibocsátása miatt érinti. A témakörről döntés csak a mezőgazdasági miniszterek bevonásával születhet majd. Napirendre pedig a júliusi, vagy szeptemberi tanácsülésen kerülhet újra.

Forrás: MTI

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Mennyi lesz az annyi? Nehezen jött az eső, de sokáig tart majd; nőhet a gabonák ára; újabb támogatási összegeket folyósít a VM; folytatódik a GMO-ügy; a hét nyertese a sert...
Közel 600 milliárd Ft-tal több támogatás Magyarors... A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősor...
Figyelemfelhívás! Az Európai Bizottság 2014. szeptember 10-én 18:07 perckor közzétett hivatalos tájékoztatása alapján a rendkívüli zöldség-gyümölcs támogatásra elkülöní...
Mi lesz a tejkvóta rendszer nélkül? 2015 április 1-től megszűnik az Európai Unióban a tejkvóta rendszer. A rendszer megszűnése azt fogja eredményezni, hogy minden tagállam annyi tejet te...
Viszlát tejkvóta – mától nincs többé! A magyar tejipar felkészült arra, hogy az új rendszerben működjön azt követően, hogy az Európai Unió április elsejével kivezeti a tejkvótát, és várhat...