Határozat hiányában is be kell tartani az előírásokat

A 2016-os AKG pályázók közül sokan nem kaptak még határozatot. Ettől függetlenül nekik is be kell tartani néhány fontos előírást már idén is.

Nagyon sokan megkapták már a 2016-ban benyújtott agrár-környezetgazdálkodási pályázattal kapcsolatos határozatot. Ők már valószínűleg ennek megfelelően végzik gazdálkodói tevékenységüket. Vannak azonban még néhányan, akik nem kaptak értesítést. Az ő figyelmüket hívják most fel arra, hogy határozat hiányában is az AKG program előírásai szerint kötelesek gazdálkodni már idén január elsejétől.

Határozat hiányában is teljesíteni kell a vállalásokat, például ki kell helyezni a feromoncsapdákat is a gyümölcsösökbe
Határozat hiányában is teljesíteni kell a vállalásokat, például ki kell helyezni a feromoncsapdákat is a gyümölcsösökbe

 

Azok a szőlő- és gyümölcstermesztők, akik a benyújtott pályázatukban feromoncsapdák kihelyezését vállalták, kötelesek ennek eleget tenni akkor is, ha nincsen a kezükben még határozat. Emlékeztetőül: a szexferomon csapdákat 2 hektáronként 1 darabos sűrűségben kell kihelyezni. Így ha a parcella kisebb, mint 2 hektár, akkor elég egy csapda kihelyezése, 2,5 hetáros parcella esetében azonban már 2 db csapda kihelyezése szükséges.

A madárodúk kihelyezéséről sem szabad elfeledkezniük azoknak, akik vállalták ezt a kötelezettséget. Hektáronként 3 darab madárodút kötelesek kihelyezni az érintett gazdálkodók a kihelyezési útmutató alapján. 1 hektárnál kisebb területen 3 darab, 1,01 hektárnál már 6 madárodú kihelyezése szükséges.

A fent említettek mellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az AKG területeken nem minden növényvédő szert lehet alkalmazni. A nem engedélyezett szerekről bővebb információt ITT lehet olvasni.

Végezetül: számos tevékenység elvégzését 15 napon belül be kell jelentenie az AKG területeken gazdálkodóknak. Ilyen tevékenység például:

  • a zöldtrágyázás,
  • az istállótrágya kijuttatása,
  • a baktériumtrágya kijuttatása,
  • a középmély talajlazítás,
  • valamint az ültetvények kivágása, újratelepítése.
Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...