H2020 – Közel 3 milliárdra pályázhat a mezőgazdaság

Az Európai Bizottság folyamatos jelentkezési határidő mellett ez év december 16-ig tartja nyitva a Horizont 2020 pályázati kiírásokra elkülönített forrásait. Az új H2020 programban a következő hét éves időszakban mintegy 79 milliárd eurós támogatáshoz juthatnak a kedvezményezettek. Az első két évben több mint 15 milliárd euró értékben lehet pályázni; a támogatások Európa tudásalapú gazdaságát hivatottak erősíteni, illetve olyan problémák megoldásához nyújtanak anyagi segítséget, amelyek jelentősen befolyásolják az emberek életét.

A 2014 évi pályázati felhívások keretében eddig 7,8 milliárd eurót különítettek el, amelyet kiválósági alapon lehetett elérni. A H2020 három pillére között az első a kiváló tudományra pályázók köre, amelyre közel 3 milliárd euró – ezen belül 1,7 milliárd euró legjobb kutatók számára kiírt ERC (European Research Council) által támogatott projektekre, és további 800 millió euró a fiatal kutatóknak szánt Marie Curie ösztöndíjakra csoportosítottak át. A második pillér az ipari vezető szerep, amelyben, mintegy 1,8 milliárd euró Európa ipari vezető szerepének támogatására az ICT, a nanotechnológia, a robotika, a biotechnológia, a korszerű gyártás és feldolgozás, valamint az űrkutatás területein lehet lehívni.

Társadalmi kihívások pilléren belül szerepel a mezőgazdaság is. Ebben a csoportban, mintegy 2,8 milliárd euró keretösszegben a mezőgazdaság mellett az egészségügyre, tengerhasznosítás és biogazdaságokra, az energia, a közlekedés, az éghajlatváltozás, erőforrás-hatékonyság és nyersanyagok, a befogadó valamint az innovatív és biztonságos társadalom területein dolgozó kutatóknak lehet pályázni.

Betakarítás
Újabb 3 milliárdra pályázhatnak a mezőgazdasági résztvevők

 

Horizont 2020 pályázat kiírásban elsősorban az európai tudományos kutatók, szervezeteik és konzorciumaik vesznek részt, amely igen jó lehetőség a hazai kutatóintézeteknek, hiszen ezeket az elérhető összegeket európai uniós forrásokból lehet lehívni.

Ahhoz, hogy hazánk a maximális összegeket tudja megszerezni, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal a Nemzeti Kapcsolattartók (NCP-k) ingyenesen elérhető szolgáltatásain keresztül támogatja a munkát. Ahhoz azonban, hogy sikeresek legyünk a konzorciumok között, magyarul az érdekszövetségek versenyében, ilyen csoportokba kell nekünk is tömörülnünk. Olyan országot, egyetemeket, kutatókat kell találnunk, akikkel gazdasági és kutatási fejlesztésekben céljaink közösek lehetnek. Kiemelten fontos, hogy a pályázatban elért új eredményekkel a szövetség tagjai egymást segítve fokozzák nemzeti termelésüket és a kereskedelmet.

Meg kell őriznünk a hazai kutatóbázisainkat és prioritást kell élveznie a hazai agrárszektor problémáinak, amelyekre azonnali válaszokat kell adni. Ebben a munkában, a hazai termelés gondjainak, nehézségeinek bemutatásában a magyar mezőgazdaság érdekképviseleteinek elmaradhatatlan szerepe van.

Forrás: promenad.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Kevesebb pénzre számítanak a gazdák, mint amennyit... A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint 2014-2020 között a mezőgazdaság kevesebb pénzt kap, mint amennyit a kormány...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
Éljen a lehetőségekkel! – legújabb MVH közlemények... Tudta, hogy szárított takarmány előállításához, vagy vaj, sajt, sovány tejpor magántárolásához is igényelhet támogatást? Ha eddig nem találkozott a kü...