Elég nagy baj, hogy a pisztrángok is rá tudnak kapni a drogra

A halaknak is lehetnek drogproblémáik amiatt, hogy a szennyvízhálózatnak köszönhetően akaratlanul is komoly mennyiségű amfetaminszármazékhoz jutnak. Az emberek által fogyasztott, igen nagy mennyiségű kábítószer a felhasználás után rendeltetésszerűen a vécében, majd a csatornában végzi. Ezek a melléktermékek aztán eljutnak vizekbe is, ahol a halak lesznek a végső felhasználók. A vadvilágot hosszú ideje mérgezik az ember kábítószerei, ennek hatását rendszeresen vizsgálják is. Most cseh kutatók vizsgálták, hogyan befolyásolja a sebes pisztrángot a folyókba kerülő metamfetamin.

A 444 szemlézte a BBC összefoglalóját a témáról. Eszerint a tudósok azt vizsgálták, hogy a metamfetamin és egyik mellékterméke, az amfetamin koncentrációjának a természetes vizekben található mennyisége hatással van-e a pisztrángok agyára. Azt is tudni szerették volna, hogy ez a mennyiség elég-e ahhoz, hogy a halak függővé váljanak.

A pisztrángok viselkedésére is hatással van a vizekben található drog - képünk illusztráció
A pisztrángok viselkedésére is hatással van a vizekben található drog – képünk illusztráció

Így vizsgálták a pisztrángok viselkedését

A barna pisztrángokat mesterséges körülmények között, nagy halnevelő medencékben vizsgálták 8 héten keresztül, aztán egyik pillanatról a másikra megvonták tőlük a drogot, és 10 napon keresztül figyelték, jelentkeznek-e az elvonás tünetei. Ezekben a napokban a tudósok azt vizsgálták, a halak a friss vagy a metamfetaminnal szennyezett vizet részesítik-e előnyben. Azt is nézték, hogy eltér-e a viselkedésük azoktól a halakétól, amelyek soha nem jutottak drogmaradványhoz.

Az eredmények meglehetősen érdekesek lettek.

A metamfetaminnak kitett halak a drogos vizet kedvelték jobban, míg azok a halak, melyek tiszta vízben éltek előtte, nem mutattak speciális érdeklődést a metamfetaminos víz iránt. Az elvonás időszakában a vizsgált halak kevesebbet mozogtak, amit a tudósok a stressz, a szorongás jeleiként magyaráztak. Ezek az elvonási tünetek az emberre is jellemzőek. Az agykémiájuk is megváltozott, szintén ahhoz hasonló módon, ahogy ez az emberi agyban történik.

A 10 napos elvonás után a halak viselkedéséből eltűntek az elvonás jelei, de az agyukban megmaradtak a nyomai. Ez arra utalhat, hogy a drognak náluk is hosszú távú hatásai vannak, akárcsak az emberi agyban.

Keresik a kábítószerek közelségét

Amennyiben a pisztrángok valóban „élvezik” a drogokat, ahogy az ebből a kutatásból tűnik, az azt jelentheti, hogy hajlamosak azoknak a szennyvízcsöveknek a környékén mozogni, ahol a droggal szennyezett víz távozik a hálózatból. A drog hasonló hatással van a halakra, mint az emberekre. Nem csak a pisztrángokra, más fajokra is, és nem csak eszerint, hanem korábbi tanulmányok szerint is. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy veszítenek aktivitásukból, és még olyan alaptevékenységekhez sincs kedvük, mint az evés vagy a reprodukció. Ez azt jelenti, hogy megváltozik a viselkedésük, ami problémát jelenthet táplálkozásuk, szaporodásuk és végső soron túlélésük szempontjából is. Példaként említik, hogy kisebb eséllyel kerülik el a ragadozók támadásait.

A függőség nemcsak a drogfogyasztó halakat, de utódaikat is érinti, a jelenség akár több generáción keresztül megmaradhat. Ez akkor is valós problémát jelentene az ökoszisztémára nézve, ha most azonnal sikerülne megoldani a problémát.

Nem a cseh kutatás az első ilyen jellegű kísérlet. 2019-ben az Egyesült Királyságban 15 folyóból vettek mintát tudósok. A garnélarákokban kokain nyomait találták, függetlenül attól, hogy melyik folyóból vették a mintát. Meglepő eredmény volt, hogy több illegális drog nyomát találták meg a halakban, mint receptre felírható gyógyszerek maradványait.

A gyógyszerek hatásai már ismertek

Azt, hogy a vizekben található drogok hatása milyen lehet hosszú távon, még nem lehet tudni. Viszont a gyógyszerek hatásairól már több átfogó kutatás született. Ezek nem csak az emberi ürülékkel kerülnek a vizekbe, hanem beszivárognak a hulladéklerakókból, a műtrágyából, a mezőgazdasági területekről. Az eddigi tapasztalatok dermesztőek: a fogamzásgátló tabletták például egyértelmű nemváltozást okoztak bizonyos halfajoknál, az antidepresszánsok pedig szélsőségesen megváltoztatták a halak viselkedését – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A kábítószer miatt bővül jelentősen Afganisztán me... Durván nőtt az ópiummák termesztési területe Afganisztánban – állítja az UNODC, az ENSZ drogellenes hivatala. A két évvel ezelőtti 201 ezer hektáros k...
Orvosi kannabisz központot szervezne a sivatagban ... Izrael orvosi kannabiszgyártásának a központjává szeretnék tenni a Negev-sivatagban fekvő Yeruham várost. A 12 ezer lakosú településen megszűnne a mu...
Rekordfogás Magyarországon: műtrágya-alapanyag hel... Mintegy 480 milliárd forint értékű kábítószer piacra kerülését akadályozta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a Nemzeti Adó...