Brexit – Eljárás indult Londonban a kilépés megakadályozására

Az egyik legnevesebb londoni ügyvédi iroda által jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti döntés nélkül kiléptethesse Nagy-Britanniát az Európai Unióból. Az ügy kezdeményezői szerint a parlament akkor teljesíti demokratikus kötelességét, ha a népszavazás eredménye mellett “más tényezőket is” figyelembe vesz végső döntésének meghozatalához.

Az MTI információi szerint az eljárást a Mishcon de Reya jogi cég indította, közelebbről nem azonosított ügyfelek megbízásából.

A társaság átiratában közölte: a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás a brit állampolgárok véleményének kikérését szolgálta. Jóllehet, a többség kifejezte kívánságát, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból, a döntés a kilépési folyamat elindításáról, vagyis a Lisszaboni Szerződés vonatkozó 50. cikkelyének aktiválásáról a brit alkotmányos berendezkedés alapján a parlament hatáskörébe tartozik.

A Mishcon de Reya közölte: megbízói nevében már a múlt héten megkereste a brit kormány jogi képviselőit, biztosítékokat kérve arra, hogy a kormány érvényt szerez az Egyesült Királyság alkotmányos rendjének, és a parlament szuverenitásának védelmét szem előtt tartva jár el az 50. cikkely aktiválásának ügyében.

A képviselők kétharmada EU-párti, és elveti Nagy-Britannia kilépését az EU-ból.
A képviselők kétharmada EU-párti, és elveti Nagy-Britannia kilépését az EU-ból.

 

A cég szerint, ha nem érvényesül a parlamenti jóváhagyásra alapuló megfelelő alkotmányos eljárás, akkor törvénysértő lenne a kormány részéről a hivatalos értesítés kiküldése arról, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból. Ebben az esetben a kilépési értesítés jogilag megtámadható lenne.

Szerintük a népszavazás eredményéhez nem fér kétség, de az önmagában nem bír kötelező jogi erővel. A parlament akkor teljesíti demokratikus kötelességét, ha a népszavazás eredménye mellett “más tényezőket is” figyelembe vesz végső döntésének meghozatalához – fogalmaz a jogi iroda állásfoglalása.

Hasonló véleményeknek más jogi szakértők is hangot adtak. Az egyik legtekintélyesebb brit alkotmányjogász, Geoffrey Robertson professzor a The Times című konzervatív brit napilapnak a minap kijelentette: mindenki azt gondolja, hogy a Brexit – vagyis Nagy-Britannia kilépése az EU-ból – eldöntött tény, “pedig nem az”. A brit demokrácia alapköve ugyanis a parlament szuverenitása, és a parlamentnek érvénytelenítenie kellene a brit EU-tagságot rögzítő törvényt, mielőtt Nagy-Britannia kiléphetne az Európai Unióból. Robertson szerint az erről szóló alsóházi szavazáson a képviselőknek jogukban áll majd saját lelkiismeretüknek megfelelően voksolni, és sokan dönthetnek akár úgy is, hogy a Brexit nem jó Nagy-Britanniának, ezért nemmel is szavazhatnak.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A brit juhágazatot kicsit későn gondolta át, akar-... A Brexit következményei továbbra sem egyértelműek. Egyesek szerint nem lesz hatással a brit gazdaságra, mások szerint komoly károkat is okozhat. Az ál...
Brexit van, csak munkaerő nincs a brit farmokon Egyre nagyobb problémát jelent a sertéstartó gazdálkodók számára a külföldi munkavállalók felvétele az Egyesült Királyságban, ezért a költségeik is eg...
A modern rabszolgatartás még ma is létezik Nyugat-... Szinte rabszolgaként tartottak és dolgoztattak román munkavállalókat híradások szerint egy angol salátaüzemben. Az ügy gyanúsítottait "modern rabszolg...
Bedugulhat a La Manche csatornába a brit sajt és a... Versenyképtelenné válna az Európai Unió piacára irányuló brit agrárexport nagy része, ha a brit EU-tagság megszűnéséig Londonnak nem sikerül szabadker...
Bekameráznák a vágóhidakat Idén májusától érvénybe léphet egy új jogszabály, ami kötelezővé teszi a videófelügyeletet az angol vágóhidakon, amennyiben a parlament jóváhagyja min...
A földeken fog elrohadni a termés Közös nyílt levélben szólította fel a brit kormányt hétfőn száznál is több brit mezőgazdasági szövetség annak biztosítására, hogy az ágazat a brit EU-...