Szabályok és kibúvók az ökológiai másodvetések és leforgatások kapcsán

Az egységes kérelem beadásakor minden esetben szükséges volt betervezni a másodvetési szándékot. Szükséges lehet a másodvetés a diverzifikáció, valamint az ökológiai fókuszterületek elvárt mértékű teljesítéséhez is. Ezeken túl azon gazdálkodóknak is szükséges volt a másodvetés-tervezés, a tervezett vetés és hely megjelölése, akik a Vidékfejlesztési Program agrárkörnyezetgazdálkodás intézkedésben másodvetéssel valósítják meg a kötelező, vagy vállalt zöldtrágyázást.

Az egységes kérelemben megjelölt tervezett vetés csak akkor realizálódik, amint a tényleges vetést – majd a betakarítást/beforgatást is – 15 napon belül elektronikus úton bejelentik – írja az Agrion hírlevele. A másodvetésnek minimum 60 napig jelen kell lennie a földterületen. (Akár a bejelentett tényleges vetés időpontja után az 59. napon is kimehetnek ellenőrizni!) A vetéstől a leforgatásig tilos a növényvédőszer használata ezeken a parcellákon, beleértve a csávázószert is. A tényleges vetés az eredeti tervezettől eltérő helyen is megvalósulhat, de figyelemmel kell lenni arra, hogy annak nagysága csökkenhet (az 5 százalék EFA határig), viszont fontos, hogy nem növekedhet.

Az ökológiai másodvetések megfelelő ideig a táblákon kell, hogy maradjanak
Az ökológiai másodvetések megfelelő ideig a táblákon kell, hogy maradjanak
Ezt teheti, ha a másodvetések vis maior károkat szenvednek

Az Európai Bizottság rendeletének módosítása értelmében 2018-tól a termelő ökológiai jelentőségű területeken tilos a növényvédő szerek használata, így az ökológiai jelentőségű másodvetéseken is. Ugyanakkor, ha egyes károsítók olyan mértékben felszaporodnak, hogy az már a szomszédos termelők növényvédelmi biztonságát veszélyeztetik, és védekezni szükséges ellenük, egy uniós iránymutatás szerint a tagállamok ezeket vis maior eseményként ismerhetik el.

A hazai zöldítési szabályokat leíró rendelet megteremti a lehetőségét annak, hogy valamely meghatározott esemény bekövetkezésekor a növényvédőszer-használati tilalom vagy fenntartási kötelezettség alól mentesüljenek a mezőgazdasági termelők. Ilyen esetben, ha a mezőgazdasági termelő vis maior körülmény miatt nem képes eleget tenni a jogszabályban előírt kötelezettségeinek, akkor a támogatásra való jogosultsága az érintett területek tekintetében megmarad. A követelmények nem teljesítése miatt sem büntetéssel, sem szankcióval nem sújtható. Továbbá úgy kell tekinteni, hogy a bejelentett ökológiai jelentőségű területre előírt kötelezettsége teljesült.

A károsítók vis maior esetként értékelhető felszaporodásakor a hatósági bejelentést az illetékes növény- és talajvédelmi hatáskörben eljáró járási hivatalhoz kell benyújtani, amely határozatban rendeli el a kötelező növényvédelmi beavatkozást. Ez lehet növényvédő szeres kezelés (permetezés) vagy azonnali leforgatás, megsemmisítés.

Ezt követően a mezőgazdasági támogatásokat érintő vis maior eseményre vonatkozó bejelentést és az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a Kincstár honlapján elérhető, a vis maior esemény bejelentésére szolgáló elektronikus felületen. A bejelentést az esemény bekövetkezésétől számított 21 napon belül meg kell tenni.

A bejelentésben fel kell tüntetni az
  • ügyfélazonosítási adatokat,
  • az eseményre vonatkozó adatokat,
  • a bekövetkezésének helyét, időpontját, leírását és következményeinek megjelölését,
  • az érintett terület adatait.

Továbbá minden esetben meg kell adni, hogy a mezőgazdasági termelő mely támogatási feltételnek való megfelelést nem tudja teljesíteni és nyilatkoznia kell, hogy az esemény mely intézkedés vagy intézkedések vonatkozásában történt.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Egész évben lehet vis maior bejelentést tenni az M... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis ma...
Vessen másodszorra is! – 14 zöldségféléből v... Megduplázhatja a termelhető zöldség mennyiségét, ha nyár közepén él a másodvetés lehetőségével. Bálint gazda írásából megtudhatja, hogy mi a teendő a ...
Változik a belvizes területek bejelentésének módja... A belvízzel érintett mezőgazdasági területeken bekövetkezett kártételeket az új kárenyhítési rendszerben elektronikus úton lehet bejelenteni.  Az új ...
Jöhet a másodvetés! Lehetőség nyílt arra, hogy megduplázzuk a termelhető friss, házi zöldség mennyiségét, hiszen nyár közepére a konyhakertek ágyásaink fele megüresedett....
Egyre nagyobb a hangsúly a másodvetésen Jó tápanyagpótló módszer, szükséges rossz, csak viszi a pénzt… Sokan, sokféleképpen vélekednek a másodvetésről, azonban amióta a zöldítési kötelezetts...
Vis maior bejelentés hiányában ugrik a támogatás... A madárinfluenza súlyos károkat okozott a hazai baromfiágazatban. A termeléskiesés miatt jelentkező kár több milliárd forintra rúg, de most a támogatá...