Hatalmas összegű induló támogatás a fiatal gazdáknak

Több mint háromezer fiatal gazda összesen 38 milliárd forint támogatást nyert el induló gazdaságának fejlesztéséhez a Fiatal gazda programban ötödik alkalommal kiírt pályázat keretében. Egy-egy gazdálkodó 40 ezer eurót, mintegy 12 millió forintot kap.

Az ötödször meghirdetett pályázatra május 18. és június 1. között 6943-an nyújtották be pályázatukat, az érdemi pályázatok száma 5041 volt.

2007-től a fiatal gazdák induló támogatására összesen 97 milliárd forint forrást fordítottak, ebből az összegből 8281 agrárvállalkozó részesült. A pályázati támogatás azt szolgálja, hogy minél több fiatal válassza a mezőgazdasági munkát, vidéki életet.

A pályázat népszerűségét az is mutatja, hogy a mostani bírálat során 120 hamis diplomát is sikerült kiszűrni, továbbá mintegy 400-an voltak olyanok, akik mesterségesen teremtették meg a körülményeket, hogy indulhassanak a pályázaton, például úgy, hogy egy tanyára többen is bejelentkeztek. Volt olyan tanya, amelynek címére 16 ember volt bejelentve.

Fejenként 12 millió forintot kapnak a fiatal gazdák
Fejenként 12 millió forintot kapnak a fiatal gazdák

 

A fiatal gazdálkodók az ötödik kiírás forrásaihoz még az idén 90 százalékban hozzájuthatnak, míg a fennmaradó hányadot 2016-ban fizetik ki. A 2007-2013-as programozási időszak támogatásainak maximális forrásfelhasználása érdekében meghosszabbították a kifizetési kérelmek benyújtási határidejét, így a gazdálkodóknak a kérelmet szeptember 30. helyett október 21-ig kell benyújtaniuk.

A mostani uniós költségvetési ciklusban – 2020-ig – a fiatal gazdák támogatására összesen 76 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Ebből 38 milliárd forint lesz az induló gazdálkodók támogatása, míg a forrás másik fele a gazdálkodók beruházásainak, például az öntözés fejlesztésének a támogatását szolgálja.

Forrás: MTI

Fotó: mut.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

MVH Közlemények – nov. 29 – dec. 2. Az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatás igényléséről szóló 159/2013. (IX.25.) MVH Közlemény módosításáról itt olvashat: ...
Támogatás-igénylések – növénytermesztés, halászat,... Az MVH a héten több közleményt is kiadott különböző területek támogatása kapcsán, amennyiben érdeklik az egyes lehetőségek, kattintson a linkre a rész...
Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Kinek érdemes indulni a fiatal gazda pályázaton és... A fiatal agrárvállalkozók indulását támogató pályázat a csábító feltételek miatt sokak érdeklődését felkeltette, de hasonlóan sokan bizonytalanok is, ...
Támogatások fiatal gazdáknak, vállalkozóknak Nem könnyű manapság vállalkozni, új dolgokba belefogni, ezért is próbáljuk segíteni a fiatalokat információkkal az egyes nekik szóló pályázati, támoga...
Hogyan legyen Ön is nyertes a fiatal gazda pályáz... Tudta Ön, hogy melyek voltak a fiatal gazda pályázatok benyújtásakor leggyakrabban elkövetett hibák? Tudja Ön, hogyan védje ki ezeket, és mivel készül...