Új kiadvány a földügyi szabályok változásáról: benne a termelőszövetkezeti földhasználati jog is

2020. július 1-én lépett hatályba a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XL. törvény. A jogszabály megszünteti a tulajdonjogilag rendezetlen jogállású földrészleteket a több mint két évtizede tartó földkiadási folyamat lezárásával. Az érintett részarány-tulajdonosok megfelelő pénzbeli kártalanításával a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló, és eddig magántulajdonba nem került ingatlanok felett néhány kivételtől eltekintve az állam szerez tulajdont.

A törvényben foglalt szabályozással rövid időn belül a teljes részarány-földkiadási folyamat lezárható. Ez megnyugtató megoldása lehet egy hosszú folyamatnak, különös tekintettel a védett és védelemre tervezett természeti területekre, mely a korábbi jogi szabályozás fenntartásával még sok évig eltartott volna. A részarány-tulajdon megszüntetésének kereteit rögzítették, és további számos, a gyakorlati jogalkalmazásból eredő módosítás is történt. A jogszabály 14 törvényt módosított, érintve a földügyi szabályozás egyes témaköreit is – írta a NAK.

A földügyi szabályok változásával megvalósulhat a termelőszövetkezeti földhasználati jog rendezése - Fotó: Magro.hu - CSZS, illusztráció
A földügyi szabályok változásával megvalósulhat a termelőszövetkezeti földhasználati jog rendezése – Fotó: Magro.hu – CSZS, illusztráció

A termelőszövetkezeti földhasználati jog rendezése

A nemrég megjelent kamarai kiadvány célja a részarány-tulajdon megszüntetésére vonatkozó eljárás és a földügyi szabályozásban bekövetkezett változások ismertetése. A törvény rendezi a termelőszövetkezeti (a továbbiakban tsz.) földhasználati jog alatt álló, és az elmúlt több mint 25 év alatt magántulajdonba (vagy bármilyen más tulajdonba) nem került földrészletek tulajdoni helyzetét. A tsz. földhasználati jog a gyakorlatban még létező, de ténylegesen már megszűnő intézménynek tekinthető. A szövetkezeti vagyon átalakítása összekapcsolódott a földprivatizációs folyamattal a kárpótlások, valamint részarány-földkiadás által. Jelenleg az ingatlan-nyilvántartásban már csak az a földrészlet szerepel szövetkezeti földhasználati jog alatt, amely tekintetében a földprivatizáció nem zajlott le, és a szövetkezet azt nem vagyonnevesítette. Az új szabályozás eredményeképpen a részarány jogosultak pénzbeli kompenzációjával párhuzamosan az érintett földrészletek 2021. január 1-el a törvény erejénél fogva az állam tulajdonába és a Nemzeti Földalapba kerülnek.

A részarány-tulajdon nagysága és a kártalanítás

A részarány tulajdonosok tulajdoni igényére vonatkozóan a kártalanítás összege az AK értékben kifejezett részarány-tulajdon nagysága alapján kerül megállapításra 50.000 Ft/AK érték alapján. A kártalanítás megfizetése nem automatikus eljárás, az egy kérelemre induló folyamat eredménye. Például amennyiben valakinek 12,48 AK értékű részarány-tulajdona volt, akkor a kártalanítás összege 12,48 AK × 50.000,- Ft/AK = 624.000,- Ft lesz. A kártalanítás iránti kérelmet a kiadatlan részarány-tulajdonnal rendelkező személynek kell benyújtania az ingatlanügyi hatósághoz.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Eladó termőföldek listája Nagyon sok hír szólt az utóbbi időben a termőföldről, leginkább a földtörvény kapcsán. Mégis kevesen tudnak róla, hogy létezik egy, az eladó területek...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
A túlzott földhasználat hatásai Az intenzíven vagy közepesen erősen művelt földeken a kevésbé igénybe vett földekhez képest megtizedelődött a talajlakók száma (hasznos baktériumok, g...
Sürgős segítségre van szüksége a mezőgazdaságnak?... Az AGRO.bio Hungary Kft sajtótájékoztatóján jártunk, ahol a cég vezetői és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezető tanácsosa ismertette meg velünk a je...
Csökkent a termőföld forgalma Tolnában Jelentősen csökkent a termőföld adásvételek száma a földforgalmi törvény 2014. május 1-i hatályba lépése óta Tolna megyében a Nemzeti Agrárgazdasági K...
Aranykorona, mint földmérték mutató Az aranykorona ma is használatos, mint mértékegység, mutató, de vajon minden földtulajdonos tisztában van a pontos jelentésével? Mit fejez ki? Mióta h...