Tudja hol vannak a százéves erdők Magyarországon?

Magyarországon közel 120 ezer hektár százéves, vagy annál idősebb erdő van. Az ilyen korú természetes eredetű erdő nem ritka, nagyjából a természetes állomány tizedét teszik ki. Ez az arány megfelel a hagyományos, vágásos erdőgazdálkodás alapján várhatónak, ahol a hozamszabályozás miatt a korosztályoknak egyensúlyban kell lenni, különben bizonyos időszakokban hiányozhat a kitermelhető famennyiség.

A 100 évesnél idősebb erdőket nézve azonban már nagymértékű csökkenés tapasztalható. 120 éves erdőből már csak negyedannyi van, 150-esből pedig alig párezer hektár – írja a WWF (World Wide Fund for Nature, a Természetvédelmi Világalap. A százévesnél idősebb erdők öthatoda állami kezelésben van, egyhatodát pedig magántulajdonosok birtokolják. Ezen idősebb erdők valamivel több mint fele védettség alatt áll, egyhatoduk ugyanakkor még a Natura 2000 hálózatnak sem része. A természetességi mutatóik alapján a százéves erdők több mint 90 százaléka beletartozik az erdőtörvény meghatározta első három természetességi kategóriába: ezek a természetes, a természetszerű, illetve a származék erdők. Az erdőtörvény 2017. évi módosítása a természetvédelmi szempontból sokszor igen értékes származék erdőkre beszűkítette a természetvédelmi korlátozások lehetőségét, ezért a százéves erdők védelme gyengébb alapokon áll, mint korábban.

Az idősebb természetes eredetű erdő fő alkotója a tölgy
Az idősebb természetes eredetű erdő fő alkotója a tölgy

A legtöbb százéves vagy annál idősebb erdő fő fafaja a tölgy. Négy tölgyfaj – a kocsánytalan, a kocsányos, a cser- és a molyhos tölgy – fordul elő bennük leginkább. Az országban idős tölgyállomány a síkságoktól az alacsonyabb hegyvidékekig összesen mintegy 70 ezer hektárt takar. Az erdőirtás miatt idős erdőből a legkevesebb a síkságokon van. A hegyvidékek magasabb régiói jobban állak, így az errefelé jellemző bükkerdők jobban megmaradtak. Ezért 30 ezer hektárnyi idősebb bükkös van hazánkban. Az olyan erdők, ahol egyéb fafajok adják százéves állományt – például a gyertyán, az erdei fenyő vagy a különféle exóták – kisebb területet borítanak, és jellemzően emberi hatásra jöttek és jönnek létre.

Hol vannak a százéves erdők?

🌳  Az idősebb erdők közel fele a nagyobb védett területekhez – például nemzeti parkokhoz vagy tájvédelmi körzetekhez kapcsolódik. A Duna-Ipoly és a Bükki Nemzeti Park egyenként több mint 10 ezer hektár százévesnél idősebb erdővel rendelkezik. Négy-ötezer hektár található a Zemplénben, a Vértesben és a Mecsekben, két-háromezer hektárnyi idős erdő van a Budai-hegységben, az Őrségben, a Mátrában és a Bakonyban. Sok kisebb, néhány száz vagy néhány tízhektáros darabka pedig szétszórtan, az ország más védett területein található. 🌳 

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Több mint 600 millió forint agrárszakképzésre!... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra a beé...
Az erdészeti hatóság felülvizsgálja az erdőgazdálk... Felülvizsgálják a természetes személynek minősülő erdőgazdálkodók Erdőgazdálkodói Nyilvántartásba bejegyzett adatait. A határozatokat várhatóan 2014. ...
Kompenzáció jár a Natura 2000 területen gazdálkodó... Három újabb pályázati felhívással jelentkezünk! Ezúttal a Natura 2000 területen gazdálkodók, valamint a jelentős természeti hátránnyal rendelkező terü...
50 milliárd forint erdőtelepítésre A növénytermesztés és az állattenyésztés mellett nem szabad megfeledkezni az erdészetről sem és úgy tűnik, a Miniszterelnökség is tudja ezt. Néhány na...
Most érdemes szarvasgombát termeszteni Az erdészettel foglalkozóktól sokszor hallani, hogy a beruházások megtérülési ideje nagyon hosszú. Most azonban olyan lehetőség – és támogatás – érkez...
3 millió gépkocsi kibocsátását kötik meg a magyar ... A fák és az erdőterületek sok esetben egy ország legfontosabb természeti erőforrásai. A legutóbbi hírek szerint pedig mi magyarok egész jól sáfárkodun...