Spanyol mintára Magyarországon is létrejött egy női pásztorközösség. Ez a “Nők a pásztorságban” csoport, aminek egyik célja, hogy egymást támogatva, saját személyes történeteiken keresztül megmutathassák a tudásukat a világnak. A csoport alapítója, Sáfián Lászlóné Ibolya a helyi termelőszövetkezetben kezdett pásztorkodni a férje mellett, ahol ritkaságnak számított a női juhász, pedig már édesanyja is lóhátról terelte a marhákat édesapjával. Különleges videóriport a magyar női pásztorokról.
A HVG írta meg, hogy bár a nők jellemzően ugyanúgy kiveszik a részüket egy családi gazdaság vezetéséből mint a férfiak, munkájuk még is többnyire láthatatlan marad. Sokszor maguk is újratermelik a rossz társadalmi berögződéseket, saját munkájuk értékének lebecsülésével. Elisa Oteros-Rozas spanyol pásztorkutató, agroökológus szerint, maga a társadalom sem fókuszál a nők által birtokolt tudásra, a nők pedig sokszor spirálba kerülve újra is termelik a rendszert.
A vidéki nőket pedig duplán érinti a diszkrimináció, egyrészt a nemük miatt, másrészt pedig azért, amit és ahol dolgoznak. Ezek a nők most azért küzdenek, hogy elismerjék, hogy ők is teljes értékű pásztorok. Idén nyáron egy nemzetközi tudományos Pásztor-kutató-találkozó keretében Veszprém vármegyében, a Zirci járásban Olaszfalun a Nők a pásztorságban csoport is képviseltette magát.
A “Nők a pásztorságban” csoport tagjai:
Vezető: Sáfián Lászlóné
Csoporttagok: Bartáné Zobolyák Csilla, Berczi Imréné, Bercziné Megyeri Dóra, Birtokné Kemecsei Éva ,Bugyikné Szalai Erzsébet, Dani Jánosné, Danicz Bernadett, Galán Elena, Gantuya Batdelger Györfi Lászlóné, Hajnal Osvald Zsófia, Id. Máté Jánosné, Indre Mihályné, Kleiberné Virág Melinda, Konkoly Józsefné, Kun Marietta, Lakos Tünde Mária Lelea, Margareta Amy, Márki Piroska, Máté Jánosné, Mészáros Imréné, Némethiné Egri Henrietta, Oteros-Rozas Elisa, Palláné Nagy Kitti, Sáfián Erika, Sáfián Ibolya, Sáfián Lajosné, Somogyi Sándorné, Subicz Éva, Szalai Imréné, Takács Zsuzsanna.
Sáfián Lászlóné Ibolya pásztor családba született, az aktív juhászkodást 1989-ben kezdte férje mellett. 1996 óta magatarti juhászok. Átlagosan 500-600 juhot, valamint egy parlagi szamarat és 20 kecskét legeltetnek. Legelőjük értéke és ékessége a magyar kökörcsin.
A Képmás cikkében további részleteket találtunk, a remek képek mellett egy interjút is készítettek a szakemberrel:
A hétköznapokban kezdettől fogva megosztják a munkát?
Régebben én mentem ki a fias juhval közelebb legeltetni, a férjem pedig a messzebbi legelőkre a meddő és a hasas juhval. Neki sokszor 10–15 kilométert is meg kellett tennie, nekem kevesebbet. A testvérével, Lajossal együtt kezdtük, csak az volt, ami rajtunk volt. Amink ma van, azt mind a magunk erejéből hoztuk létre, ezért is becsüljük meg, és ez nagy összetartó erő. Komoly nehézségek árán indultunk. Amíg a férfiak elmentek „sántázni”, azaz a juhok lábát rendbe tenni, nyírni mások állatait, hogy anyagilag boldoguljunk, addig enyém volt otthon a jószág, én legeltettem, délben főztem, elláttam a benti feladatokat, délután megint kimentem, s csak késő este jöttem be, amikor a férfiak is hazaértek. Kellett a pénz, hogy a téli takarmányt is meg tudjuk venni.
Munkamegosztás
„A bárányokat mi, nők neveljük, a papírmunkát én viszem, Laci legeltet, Lajos arat, betakarít, rendezi a szénát, szalmát. Mivel a bárányeladásból van leginkább jövedelem, igyekszünk a lehető legjobban tartani őket, hogy jó legyen a szaporulat. És hát, szeretjük is a juhot, jót akarunk neki.”
Mennyire tudnak családi, társasági életet élni, alkalmas erre a mai világban az életformájuk?
Alapból összetartó család voltunk, de a mostani világ bizony széthúzza a családokat. Dr. Molnár Zsolt botanikus ébresztett rá minket, hogy a tudásunkat másokkal is fontos megosztanunk, hogy az utókor számára se vesszen el, mert a juhászság kihalófélben van. Rózsa Péter balmazújvárosi biogazda pedig találkozókat kezdett szervezni a pásztoroknak. Ha tehetjük, elmegyünk azokra a fesztiválokra is, ahol sok pásztor van jelen, ez a társasági életünk.
A pásztorok megjelenése
„Megvan a díszes, ünnepi viseletünk, de nem öltözünk lyukas, szakadt nadrágba a ház körül sem. A férjem, aki a bőrösmunkában nagyon jó, készített a családnak egyforma derékszíjakat, van hozzá egyennadrágunk és kényelmes kockás ingünk is. Azt pedig a legelején megbeszéltük Lacival, hogy ha ő levágatja a bajszát, vagy én a hajamat, akkor nem is kell mondani semmi többet, válunk!”
Milyennek látja belülről a pásztorközösség tagjait?
Ez egy olyan közösség – na, nem azokra gondolok, akik csak beöltöznek a díszes ruhába, hanem az igazi pásztorokra –, amelyikbe, ha odakerül egy kisgyermek vagy egy idős ember, az nem hall csúnya beszédet, és nem is tapossák el, hanem meghallgatják, odafigyelnek rá. Ez a mai világban nagy érték. Ezért hordjuk mi is oda a családból a gyerekeket, hogy ők is megkapják ezt az értékrendet. Büszke emberek is a pásztorok, van egy komoly tartásuk. Szeretnek beszélgetni, s megnyílnak annak, akinek érdemes. A férjemet telefonon is sokan keresik tanácsért, s bár nem szeret telefonálni, mindig segít.
Nehezebb ma pásztornak lenni, mint pár évtizede volt?
A pásztorszakma mindig nehéz volt, hiszen ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak. Ha esik, ha fúj, az állatnak nem mondhatjuk, hogy ma nem eszel, mert rossz idő van.
Persze amilyen szárazság, szinte sivatagi homok van mifelénk mostanában, bár áznánk megint egy hétig! Az emberek, főleg a fiatalok a sok kütyüvel viszont el vannak kényelmesedve, és igencsak meg kell szeretniük ahhoz a szakmát, hogy csinálják is. De van remény, a férjemről film is készült, amire nagyon jó visszajelzések jöttek, ezek is erőt adnak a munkánkhoz. Bár az is különbség, hogy régen mehettünk szinte bármerre az állattal, még örültek is, ha műveletlen területen legeltettünk, ma meg olyan irigyek az emberek, hogy inkább fizetnek a földjük letárcsázásáért, csak be ne tegye oda a lábát senki.
Honnan jött a Nők a pásztorságban csoport ötlete?
A már említett dr. Molnár Zsolt javasolta a spanyol pásztornők közössége mintájára. Engem a férjem mindig nagyra becsült, azt mondta, ha együtt húzzuk az igát, akkor együtt is szórakozunk. Mentünk hát a különböző rendezvényekre, de én ott nem láttam asszonyokat, csak a férfiakat.
Egy idő után a többi férfi pásztor is kezdte elfogadni, hogy mi, nők is részesei vagyunk a munkának, s már ők is hozták a párjukat, feleségüket.
Hozzáteszem, ha nem volt ott az asszony, az azért volt, mert ő állt helyt addig a gazdaságban. A csoporttal már volt két összejövetelünk – egyrészt nekünk is kell a kikapcsolódás, másrészt mindenki tapasztalatára szükségünk van. Már csak azért is, mert a juh mindig tud újat mutatni, nem olyan, mint egy tál, hogy csak leteszem, és holnap is ugyanott, ugyanúgy vár – fogalmazott Ibolya az interjúban.
A teljes cikket itt lehet elolvasni.
