Fejlesztésekkel tartja helyét a világ élvonalában a magyar vetőmag ágazat

Ünnepelt a magyar vetőmag ágazat, és számot vetett az elmúlt évről, amiben nagy mennyiséget exportált külföldre és eredményesen derítette fel a hamisított termékeket. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 25 éves jubileumi konferenciáján továbbá első alkalommal adták a Vetőmag Szövetség-díjat.

A hazai vetőmag szektor Magyarország egyik legprofesszionálisabb mezőgazdasági ágazata. Szakmai színvonalát és eredményeit nemzetközileg is számon tartják, kimagasló exportteljesítménye, a magyar vetőmag iránti töretlen kereslet pedig ennek gazdasági alátámasztását jelenti. Ezt az elismertséget szakemberek generációinak tudása, szorgalma és odafigyelése építette fel – mondta köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Herceghalmon.

A magyar vetőmag ágazat konferenciáján beszámoltak az idei eredményekről és a jövő kihívásairól is - a fotón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára tart beszédet
A magyar vetőmag ágazat konferenciáján beszámoltak az idei eredményekről és a jövő kihívásairól is – a fotón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára tart beszédet

Feldman szerint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elmúlt 25 éves munkájának kulcsszerepe volt a magyar vetőmagok elfogadottságának növelésében itthon és külföldön egyaránt, hiszen sikerrel fogta össze ezt a szakmai közösséget, szervezte az ágazat munkájának mindennapjait és képviselte azt a nagyvilágban.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a mai Vetőmag Szövetség erős alapokon áll, ebben nagy szerepet játszott az alapító szakemberek elszánt, következetes munkája.

A szektor magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őriznünk az ebből fakadó előnyöket és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét - mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke
A szektor magas szinten, nagy hatásfokkal dolgozik, meg kell őriznünk az ebből fakadó előnyöket és figyelmet kell fordítani az új generáció kinevelésére, akik továbbviszik a magyar vetőmag jó hírét – mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke

Az elnök szerint a hatóságokkal együttműködve sikeresen léptek fel a hamisított vetőmagok ellen, amelynek eredményeként szinte teljesen visszaszorultak az illegális tételek a magyar piacról.

Kutatás, fejlesztés, tájékoztatás, export

A Gabonatermesztők Országos Szövetségével a gazdálkodók objektív tájékoztatásáért 12 éve sikeresen tartják meg az őszi búza és kukorica posztregisztrációs kísérleteket. Ezen kívül kampányt folytattak a fémzárolt vetőmag-használat erősítése érdekében és jelentős eredményeket értek el a vetőgépekre szerelhető deflektorok területén. A szervezet elnöke elmondta, hogy az évente 1500 fajta vetőmag előállító magyar ágazat egészére jellemző a magas szintű kutatás-fejlesztés, az innovatív gondolkodásmód. Az ágazat főszereplői nem csupán a több, mint 4 millió hektáros hazai gazdálkodás igényeit szolgálják ki, hanem jelentős mértékű – 100 milliárd forintnál is nagyobb – exporttevékenységet folytatnak. Ezzel Magyarország a világ élvonalába tartozik. Takács Géza szerint a következő 25 évben egy rendkívül gyorsan változó környezetben, a klímaváltozás hatásaival számolva kell tovább dolgoznia a szakembereknek.

Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében dicsérte meg a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történetének eddig legsikeresebb - 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó - kongresszusát.
Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség főtitkára köszöntőjében dicsérte meg a magyar szövetség nemzetközi színtéren végzett munkáját, amelynek köszönhetően 2017-ben Budapest rendezte a világszövetség történetének eddig legsikeresebb – 68 ország csaknem 1700 szakemberét vonzó – kongresszusát.

A Vetőmag Szövetség 2018-tól évente egy szakember munkássága előtt kitüntető díjjal tiszteleg. A Vetőmag Szövetség-díjat dr. Balikó Sándor, a Bólyi Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyugalmazott ágazatvezetője kapta.

A Vetőmag Szövetség-díjat dr. Balikó Sándor (középen) kapta, aki kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője 5 szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint 2 babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre.
A Vetőmag Szövetség-díjat dr. Balikó Sándor (középen) kapta, aki kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője 5 szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint 2 babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre.

Dr. Balikó Sándor Iregszemcsén kezdte pályáját 1974-ben, majd egy évvel később Bólyra került, ahol több évtizeden át dolgozott a vetőmag-nemesítés és előállítás területén. Kivételesen gazdag szakmai pályát tudhat magáénak a szántóföldi növények vetőmagtermesztése, kutatása és termeltetése területén. Kutatásfejlesztési munkája eredményeként nemesítője 5 szójafajtának, egy étkezési borsófajtának, valamint 2 babfajtának. Ezen túl 20 fajta honosításában működött közre. A szakember alapító elnökségi tagja a Vetőmag Szövetségnek.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Kezdődhet a vetőmag vadászat! Áruházlánc vagy gazdabolt? Lassan mindenhol előkerülnek a vetőmagos zacskókkal teli polcok, ugyanis (bár még tart a tél), közeledik a palántanevelési ...
Több vetőmagtételt is megsemmisítettek az utóbbi h... Fokozott figyelmet kapnak idén a csemege- és a pattogatni való kukorica vetőmagok a piacon. Több mint 130 vizsgálatot követően már 7 tétel megsemmisít...
Nyerjen LG Arsenal őszi káposztarepce vetőmagot!... Az őszi vetés ideje lassan elérkezik, amely sok energiát igényel a gazdáktól, ráadásul jelentős pénzbefektetéssel is jár a vetőmagok beszerzése. A jó ...
Államilag kitüntetett vetőmagot nyerhet a Magro ny... Vetőmag vásárláskor a legfontosabb szempontok közé tartozik, hogy az adott fajta megfelelő termő-és alkalmazkodóképességgel, magas termésbiztonsággal,...
Tájékoztató árat adtak ki az őszi kalászos vetőmag... A Vetőmag Szövetség sajtóközleménye szerint 89.600 forintban állapították meg az őszi kalászos vetőmagok tonnánkénti árát. Az ár nem fix, csupán segít...
NYERJEN őszi káposztarepce vetőmagot, és takarítso... Szeptember 5. éjfélig tart játékunk, melyben káposztarepce vetőmagot nyerhet a Limagrain Kft. jóvoltából az, aki feliratkozik hírlevelünkre! A játékba...