Egyértelműbb árakat a felvásárláskor!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a figyelmet a tisztességes magatartásra a kerekedések során. A Magro.hu-nál mi is megtettük a szükséges lépéseket, mert úgy gondoljuk, hogy a mezőgazdaság minden területén szükség van az etikus magatartásra. A NAK a gyümölcs-felvásárlások kapcsán kapott visszajelzéseket, hogy egyes vevők nem egyértelműen határozzák meg az árakat, azaz több esetben csak a fizetéskor derült ki, hogy bruttó, vagy nettó árat ígértek a felvásárlók.

A kamara Országos Etikai Bizottsága az árak mértékének meghatározására nem, de az egyértelműbb, és előre tisztázott bruttó-nettó árakra kíván hatni. Egyúttal minden tag figyelmét felhívja a vállalkozási tevékenység Üzleti Etikai Szabályzatban foglalt elvek betartására. Ez alapján pedig legkésőbb a szerződéskötés alkalmával tisztázni kell, hogy a felvásárlási ár bruttó vagy nettó értendő.

A Magro-nál egyetértünk a figyelmeztetéssel, és 2 hónappal ezelőtt meg is tettük a szükséges lépéseket, bevezettük a tisztességes kereskedésre vonatkozó garanciánkat. A mezőgazdasági kereskedés során alkalmazandó etikus magatartás mellett szeretnénk kiállni – többek között Bizalmi indexünkkel, és a Magro Fizetési Garancia szolgáltatásunkkal. Ezt azok a piaci szereplők veszik igénybe a mezőgazdasági piactéren, akik biztosak akarnak lenni a termény felvásárlási árának bruttó vagy nettó értékében, majd garantáltan meg is akarják kapják a termény ellenértékét.

A kamarával egyetértve kérjük azokat, akik nem tisztességes piaci magatartást tapasztalnak, jelezzék azt a falugazdásznál, a Magro.hu-n kereskedve pedig ügyfélszolgálatunknál. A kamara a szabálytalankodókkal szemben etikai eljárás lefolytatását kezdeményezi, mi pedig panaszok esetén kizárjuk a felvásárlót a piactér használatából.

Share Button