Belföldi bruttó termelői zöldségárak a Budapesti Nagybani Piacon a 21. héten

A szabadföldi Fabiola burgonya ára 35 százalékot nőtt erre a hétre és 135 forintért kapható. A szabdföldi Agria ára 130 forint, de ez az ár is jó 30 százalékot nőtt egy hét alatt. A primőr újburgonya 130 forintért kapható.

A paradicsom ára érdemben nem változott. A 40-47 mm-es gömb 300, a 47-57 mm-es 320 forintért vihető. A fürtös kilója 350, iletve 380 forint.
A 15 mm alatti koktélparadicsom kilójáért 850, az ennél nagyobbért 1100 forintot kell fizetni.

A tölteni való édes paprikából a kisebb (30-70 mm) 480 forint, a nagyobb (70 mm+) 520 forint. A hegyes paprika darabára 85 forint körül alakult, a Bogyiszlóiból 975 forintra tartották kilóját. A 70 mm-nél nagyobb Kaliforniai paprika kilogrammjáért 690 forintot kértek, a lecsópaprika pedig 420 forintba került.

A padlizsánból egységesen 500 forintba került egy kilogramm. A kígyóuborka 170 forintért kapható.

Megjelent a sárgyadinnye is, 600 forintért. A spárgatök ára, 340, a cukkinié 310, a patisszoné 390, míg a bébitöké 300 forint.
A szabadföldi sárgarépa kilója 145, a primőré 200 forint. A szabdföldi petrezselyem legalább kétszer annyiba kerül, mint primőr társa. Előbbit 525, utóbbit 210 forintért adják. A gumós szabadföldi zeller kilogrammja 253, a primőr 130 forint.

A primőr fejessaláta darabja 100, a jégsaláta 188, a Lolla Rossa és Bionda 159-159-ért kelt el. A fehér fejeskáposzta szabadföldi változatának kilójáért 110, a primőrért 125 forintot kértek. Ugyanez vörösben 155, illeve 240 forintot ér. A szabadföldi kelkáposzta ára 145 forintra csökkent, a primőré 190-re nőtt. A karalábé ára 85 forint. Megjelent a karfiol is 200 forintért.

A kínai kel kilója 150, a brokkolié 400 forint. Retekből nagy a választék: a hónapos kiszerelésenként 83, a jégcsap 220, míg a Müncheni sörretek 180 forint. A zöldborsóért 470, a száraz sárgaborsóért 200 forintot kérnek. Babból a héten mind a száraz tarkára, mind a száraz fehérre vannak áraink. Előbbi 660, utóbbi 600 forntba kerül. A barna héjú vöröshagyma kilója 140, a lila héjúé 210, a főzőhagymáé 190, a primőr zöldhagymáé 110 forint. A 45 mm-nél nagyobb szabadföldi fokhagyma egy kilogrammja 930, darabára 95 forint.

A póréhagymát 140 forintért adták. A csiperkegomba kilója 450, a laskagombáé 625 forint. A zöldspárgáért 800, a fehérspárgáért 725 forintot fizettek. Megjelent a primőr csemegekukorica is 200 forintos darabáron.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Belföldi zöldségárak a budapesti fogyasztói piacok... Csökkent a szabadföldi Rozella burgonya ára. A Lehel piacon és a Nagycsarnokban már 118 forintért kapható. A primőr újburgonya ára szintén esett. A Na...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A belföldi zöldségfélék termelői ára sokat változott egy hét alatt. A 25. heti adatokat a Budapesti Nagybani Piacról az alábbiakban olvashatja. Megje...