Fogadjon örökbe méhet Ön is!

Míg a tengerentúlon a méheket a szaporodásra ösztönzik, addig itthon a méhek védelme érdekében örökbefogadási programot hirdetett a Greenpeace. A környezetvédelmi szervezet a hét elején indította el a “Csípem a méheket!” elnevezésű kampányt.

Magyarországon átlagosan 22-25 ezer tonna mézet termelnek évente – mondta Mészáros József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) ügyvezetője korábban az MTI-nek. A magyar méztermelés árbevétele éves szinten mintegy 60 milliárd forint, kilogrammonkénti 3 eurós átlagár mellett. Az árbevétel mintegy 73 százaléka származik a kivitelből. Az elmúlt évben 17-18 ezer tonna mézet értékesítettek külföldön. Magyarországon mintegy 1,066 millió méhcsalád él és velük 20 410 méhész foglalkozik. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek 11 987 méhész a tagja. A hazai méhcsaládok 80 százalékát az OMME-tagsággal rendelkező méhészek tartják.

A Greenpeace kutatói eddig hét olyan általánosan elterjedt vegyszert azonosítottak, amelyek kiemelten veszélyesek a beporzókra. Egy év alatt a nemzetközi környezetvédelmi szervezet elérte, hogy ebből négynek – például a neonikotinoidok csoportjába tartozók – a használatát már korlátozta az Európai Bizottság. Csak Európában 4000 zöldségfajta léte függ a beporzó rovarok – például a méhek – munkájától. Az európai mezőgazdaságban a beporzók munkájának értéke 22 milliárd euróra tehető, így a szakértők szerint Magyarországon is milliárdokban mérhető forintban, de többen úgy vélik, ez a haszon anyagiakban nem is mérhető igazán.

A szervezet célja a “Csípem a méheket!” elnevezésű kampánnyal az, hogy anyagi forrást teremtsenek 100 méhmenedék kihelyezéséhez az országban. ezekben búvóhelyet, pihenőhelyet, és szaporodásra alkalmas helyet találhatnak. Az akciót mindenki támogathatja, aki örökbe fogad egy méhet 250 forintért. Eddig csaknem 4000 örökbefogadás történt.

Forrás: greenpeace.hu
Forrás: greenpeace.hu

 

Mi már segítettünk, fogadjon örökbe Ön is!

Forrás: greenpeace.hu
Forrás: greenpeace.hu

 

Hogyan segíthet még?

  • A kiskerttulajdonosok például ültethetnek sokféle, más-más időben virágzó növényt, ahonnan a méhek folyamatosan táplálkozhatnak. Érdemes magról nevelni a virágokat, hiszen sajnos a nagyobb áruházakban kapható, kiültetendő növények szinte mindig tartalmaznak méhgyilkos vegyszereket.
  • A városi zöldterületeken, gazdaságokban és a kiskertekben is érdemes kitenni méhmenedékeket. Ezek természetes anyagokból készített egyszerű építmények, mely a magányosan élő méhek és más hasznos rovarok számára kínálnak megfelelő szaporodási és áttelelési lehetőséget.
  • Fontos hogy megóvjuk a tiszta, vegyszermentes természeti környezet, például a nemzeti parkokat és más védett területeket, mert ezek fontos bázisok a beporzó rovarok számára.
  • Vásárláskor nem csak a méhek miatt, hanem saját egészségünkért is válasszuk inkább az ökogazdálkodásból származó élelmiszereket.
  • A kertünkben szintetikus rovarölő, szúnyogirtó szerek helyett használjunk természetes riasztókat.

Forrás: MTI, greenpeace.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Méhészeket támogató kifizetések Folytatódik a méhész-gazdálkodókat segítő támogatások biztosítása is. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében a vándoroltatáshoz, mézkinyeréshez ...
Közel 100 db méhcsaládot loptak 300.000 Ft-os jutalmat ígér az az elkeseredett Heves megyében, Tarnaleleszen élő méhtulajdonos, akitől 92 db méhcsaládot loptak el május 28-án. A csal...
Szereti a mézet? Itt egy program Önnek! Augusztus 2-án kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb méhészeti rendezvénye Jászberényben. A XXVII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón mézek...
A mérgező paprika ügye Mert igen, már ügyről beszélünk. Mérgező paprikát etetnek velünk? Vagy riogatás az egész? A Greenpeace vizsgálódott, a NÉBIH viszont erről nem tud. A ...
Valóban mérgező anyagot tartalmazott a paprika Mint ahogyan azt már megírtuk, a Greenpeace vizsgálatot tartott hét magyarországi üzletláncban, ahol 12 féle paprikát vizsgáltak meg. A bevizsgált pap...
Áldás vagy átok a növényvédő szer? A kérdésre a válasz attól függ, hogy kitől kérdezzük. Van, aki szerint hasznos, van, aki szerint a mezőgazdaság legnagyobb ellensége. A megoldást visz...