A Technopol jelenti a Kond-Coop Kft. acélgerincét

A kötött talajon való gazdálkodás nem ismeretlen a Kond-Coop Kft. családi gazdálkodás számára. Földjeiket hosszú évek óta kemény munkával és szakmai odafigyeléssel művelik. Tapasztalataik szerint, a sikerhez a nehéz körülmények megkövetelik az ahhoz megfelelő gépesítési hátteret. Fontos számukra, hogy gépeik alkalmasak legyenek a precíziós gazdálkodásra, de a könnyű kezelhetőség és a megfelelő anyaghasználat is hangsúlyos szempontok. A masszív igénybevétel miatti magas amortizáció, a folyamatos, költséges karbantartások kifejezetten megnehezítették a dolgukat. A kötött, agyagos talaj csak úgy „zabálta” a gépeiket, amit a pénztárcájuk is mélyen megérzett. A problémára a Technopol gépei nyújtottak segítséget.

Ezek két dologról híresek: az anyaghasználatnak köszönhetően, masszív igénybevétel mellett is hihetetlenül jól bírják a strapát, és pontosan annyit tudnak, mint amennyit ígérnek. A gépesítés felépítésében a jó minőség és a kiváló ár-érték arány mondhatni fél siker. Vásárlásukkor nem csak a gépeket vesszük meg, hanem a márka mögött álló ellátási rendszert, szerviz és karbantartási szolgáltatásokat is. Szerencsére akad még olyan gyártó, aki hosszú távra tervez a gazdákkal. Ennek köszönhetően a Technopol nem csak a családi gazdaságukat hódította meg, lépésről lépésre vált kereskedelmi palettájuk acélgerincévé. Cégük, a Kond-Coop Kft. kereskedelmi kínálatában megtalálhatók a márka legjobb gépei: a küllős kapák, a száraprító hengerek, a hidraulikus boronák és a kultivátorok is.

Kötött talajon a Technopol gépei jelentik a megoldást

Az újdonság gyakran veszélyes üzem, nincs ez másképp a géppiacon sem. Mindig nyitott szemmel kell járni, de érdemes kétszer meggondolni milyen irányba halad tovább az ember. Családi gazdaságuk remek lehetőséget teremt a kísérletezésre, tesztelésre. Az elmúlt évek hektikus külső körülményei (COVID, háború), még inkább a hatékonyabb működés irányába terelték a hazai mezőgazdaságot. Ezért gazdálkodóként és kereskedőként a Kond-Coop igyekszik mindig egy lépéssel a piac előtt járni. Így biztosíthatják azt a minőséget, amelyre a magyar gazdáknak szükségük van.

Legutóbbi nagy dobásuk, a Technopol YUKON, egy olyan hígtrágya injektáló rendszer, amelynek használatával hozamveszteség nélkül, 20-30%-kal csökkenthető a kijuttatott hígtrágya és az egyéb folyékony bázisú anyagok mennyisége. Ezeket a gépeket a gabonában jobbára félve használják a gazdák. Erre rácáfolva, a teszteken a keréksüllyedés és a forgótárcsa által okozott veszteség nem haladta meg a 3%-ot, amit egy szépen fejlődő, egészséges növénykultúra már a bokrosodás időszakában kompenzál.

Az injektálótűk pontosan a gyökérzónába juttatják a tápanyagot, baktériumokat – gombaölő szereket, ezzel elérve a magasabb hasznosulási arányt. A tárcsánkénti 12 darab tű csak akkor injektál, amikor benne van a földben, ezzel is csökkentve a felesleges pazarlást. A gép agyát az Angliában gyártott ISOBUS kompatibilis számítógép adja. Ez GPS alapon automatikus szakaszolást végez, és irányítja a hexagon kiáramlásvezérlő rendszert. Az injektáló tárcsák egyesével is ki-be kapcsolhatók, és tetszőleges távolságra állíthatók egymástól.

A berendezés 200 liter/hektár teljesítménnyel működtethető kényelmesen. 3000 literes tartályával nemcsak a kisebb, de a közepes és nagyobb gazdaságok számára is megfelelő választás lehet. Az edzettacéltűk 13 cm-ként helyezkednek el a tárcsán, és még fagyott talajban is 4-9 cm mélységre hatolnak amortizáció nélkül. Ez kifejezetten hasznos lehet a kötött talajon gazdálkodóknak. Gabonánál sorokban trágyázhatunk vele, míg kukorica esetében a tárcsák átállításával két oldalról, a sorközökben végezhetünk kiváló munkát. A Technopol YUKON hígtrágya injektáló rendszere 6-9 és 12 méteres változatban kapható, a konkurenciához képest lényegesen kedvezőbb áron.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kond-Coop Kft. – “Adjatok egy fix pont... Családi gazdaságunk sikerét, több mint 20 éves növénytermesztői tapasztalatunkra, az innovációk folyamatos követésére, és hagyományaink ápolására ala...
A Kirovec traktor tökéletes választás minden talaj... Családi gazdaságunk sikere több mint 20 éves növénytermesztői tapasztalatunkon, az innovációk folyamatos követésén és hagyományaink ápolásán nyugszik...
GRIM önjáró vegyszerező gépeit és Sukov ekéit aján... A Kond-Coop Kft. csak olyan gépet és eszközt forgalmaz, amivel kapcsolatban közvetlen és kedvező tapasztalatuk van a munkavégzés során, és aminek a m...
Kond-Coop Kft. – Precíziós növényvédőszer ki... A magyar mezőgazdaság hosszú évek óta biztosít kiváló felvevő piacot, az elsősorban nyugati mezőgazdasági nehézgépgyártó cégek termékeinek. A hazai g...
Kond-Coop Kft. – Technopol – családi gazdaságunk a... A kötött talajon való gazdálkodás nem ismeretlen terep számunkra, családi földjeinket hosszú évek óta kemény munkával és komoly szakmai odafigyelésse...
Traktorok, munkagépek és precíziós állattenyésztés... Traktorok, munkagépek és robotok uralták a Magro.hu agrárhíreit májusban, több cikkünk szólt a technológiai fejlesztésekről. Az újdonságok mellett a ...