Hirdetés
Uralja a csirkehús-piacot Lengyelország, a románok pedig nagyon jönnek felfelé
Lehagyták Nagy-Britanniát és Franciaországot, és Európa teljes csirkehús-előállításának ötödét adják a lengyelek. A többi uniós ország csirkehústermelése enyhébb ütemben növekszik, közülük leginkább a románok felzárkózása erősödik. Bulgáriában is erőteljesen koncentrálódik a termelés, a profi vállalkozások száma pedig növekszik. Egész Európában Lengyelországban nő a leggyorsabb ütemben, azonban a lengyel brojlertermelés erősen rá van utalva az exportra, hiszen az előállított mennyiség felét az országhatárokon túl kell értékesítenie.
Az Agrárszektor írta meg, hogy a hatalmas csirkehús-termelés egyre több takarmány-alapanyagot is igényel, beleértve a szójadarát is. A lengyeleknek ezért évente 2 millió tonna GM-szójadara importra van szükségük. Ezt többnyire Brazíliából hozzák, de tavaly megnőtt az Egyesült Államokból származó szójadara mennyisége is. Ehhez kapcsolódik, hogy Lengyelország már 2006-ban elhatározta, hogy nemcsak a génmódosított növények termesztését, de ezek etetését is betiltja. Azonban eddig ezt képtelen volt megvalósítani, ezért a parlament évről évre haladékot adott a végrehajtására. Legutóbbi döntésével 2020 végére tolta ki a génmódosítás-mentes takarmányozás előírását.
![](/public/agronews/an_article_inner/8125/5a5d3569a2d7a0747c69d20903b84e18_1.jpeg)
Az USDA elemzői szerint irreális elvárás GM-mentes szójával és hüvelyesekkel helyettesíteni az amerikai kontinensről származó árut
Már a szója részbeni kiváltása is akkora költségnövekedést okozna a takarmányozásban, ami nagy mértékben rontaná a lengyel termelés versenyképességét az európai piacon. Ugyanakkor Ukrajna feldolgozóipara az utóbbi 7 évben sokat javított a napraforgódara emészthetőségén, ami így már a szójadara kiváltására is reális alternatívát jelenthet.
Hirdetés
Hollandiában 2019/2020-ban új csirkehús-termelési rekordot várnak
A növekedést csak az akadályozza, hogy a termelést a foszfátkibocsátás mértékét szabályozó engedélyekkel korlátozzák. 2018 januárjától már tilos más országokba exportálniuk a trágyát a holland állattartóknak, viszont kötelező foszfátkvótákat vásárolniuk, amit az élelmes holland kereskedők egyre drágábban adnak el. A legjobb ajánlatot tévő vállalkozónak adják el a még szabad kibocsátási egységeket, aki ez alapján növelheti a termelését. Mindezeket tetézik a szigorodó állatjóléti elvárások is, ezért a termelés elérheti a plafont 2020-ban. Növekvő kibocsátást jósolnak az elemzők Csehországban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Svédországban és Romániában is. Déli szomszédunknál az emelkedés 2019-ben 4,5, rá egy évre pedig bő 2 százalékos lehet. Bulgáriában is erőteljes a termelés koncentrációja, és növekszik a profi vállalkozások száma. Ezzel kapcsolatban itt írtuk korábban, hogy egyre több román csirkehús ömlik be Bulgáriába.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés