Egyre több román csirkehús ömlik be Bulgáriába

Ugyan Bulgária korántsem önellátó baromfihúsból, de nagyon igyekszik, hogy ezt megváltoztassa. Javított külkereskedelmi mutatóin, az évi 5-10 százalékos termelésnövekedés jelentősen felülmúlja a fogyasztás bővülését. Az ország nagy beszállítói között egyre nagyobb piaci részesedéssel ott van Románia is.

Az Agrárszektor számolt be arról, hogy 2017 és 2018 között 60 százalékkal lett kevesebb a baromfitartó üzemek száma Bulgáriában, miközben a termelés 10 százalékkal nőtt. A növekedés a csirkehús-előállítás 10 százalékos és a kacsahústermelés 18 százalékos bővüléséből tevődött össze. Előbbiből 87 ezer, utóbbiból 23 ezer tonna volt a kibocsátás – írták az USDA piaci jelentésére, illetve a bolgár statisztikai hivatal számaira alapozva. A román csirkehús viszont nagyobb mennyiségben érkezik be, mint a megelőző évben.

Egyre komolyabb részt ad a román csirkehús a bolgár fogyasztásban - képünk illusztráció
Egyre komolyabb részt tesz ki a román csirkehús a bolgár piacon – képünk illusztráció

Nagyot ugrott a 100 ezer csirkénél többet tartó gazdaságok száma

Az egyik évről a másikra 8 százalékkal több ilyen üzem volt az országban, az általuk kibocsátott hús mennyisége pedig mintegy 22 százalékkal nőtt. Az ágazat teljesítmény-növekedése tehát a nagyobb üzemméretekkel kapcsolódik össze. A koncentrálódást nem csupán a piaci környezet, hanem a 2018-as madárinfluenza-járvány is okozta. A kisebb gazdaságok ugyanis sérülékenyebbek voltak a vírussal szemben. 2019 első harmadában a csirkehús termelése 9 százalékos emelkedést hozott, míg a kacsahús előállítása 15 százalékkal csökkent 2018 azonos időszakához viszonyítva. A jelenlegi kilátások szerint 2019 végére a bolgár csirkehústermelés 5 százalékkal lépheti túl a tavalyit. Az USDA szerint ez a növekedési ütem 2020-ra is jellemző lesz.

Mindez nem változtat azon, hogy Bulgária továbbra is erősen behozatalfüggő baromfihúsból

Tavaly a fogyasztás elérte a 182 ezer tonnát, így a növekvő termelés ellenére még mindig csak 64 százalékos az önellátottság szintje. 2018-ban a beszállító országok közül az importált mennyiség 43 százalékával Lengyelország volt a legjelentősebb, őt követte Románia (16 százalék) és Görögország (11 százalék). Idén az eddigi adatok szerint Románia 21 százalékra tudta növelni a piaci részesedését a beszállítók között, míg a lengyelek részesedése 38 százalékra csökkent – írják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Növekedésnek indult a pulykaágazat a szakmai szöve... Ismét növekedésnek indult a pulykaágazat, az elmúlt másfél éves recessziót követően egyre kiegyensúlyozottabbá válik a piac. A Magyar Pulykaszövetség ...
Fejünkre nőnek a baromfik? 1960 óta az étkezési célra tenyésztett pulyka a kétszeresére, a tyúk pedig majdnem az ötszörösére nőtt. Bár kevesebb pulykát fogyasztanak a világon, m...
Minek nevezzelek? – avagy baromfi elnevezések kor ... Csirke? Tyúk? Kotlós? Sokféle elnevezést ismerünk a tyúkra, de tudjuk, hogy melyiket mikor használjuk? Nemtől és életkortól függően különböző megnevez...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...
Baromfi kisokos Mit eszik a baromfi? Hogy neveljem fel helyesen a tyúkokat, libákat, pulykákat, kacsákat? Hogyan lesz szép sárga bőrszíne a csirkének? Mitől tehetem m...