Az őszi vetésű kalászos gabona tekintetében vegyes az összkép. Ez főleg abból adódik, hogy a gazdák milyen inputanyagokat juttattak ki. Az elkövetkező időszak csapadékmennyiségén sok múlik az árpa és a búza esetében – mondta el az Agrárszektornak Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A tavaszi vetéseknél viszont problémák vannak, több termelő is jelezte, hogy a kelések nem egységesek.

A szövetség elnöke szerint legfeljebb közepes év várható, ám egy kismértékű áremelkedés esetén a gazdák már a pénzüknél lennének.

A gabona árával kapcsolatban Petőházi Tamás elmondta: bár valamelyest emelkedtek az utóbbi időkben a szintek, azok még mindig alacsonynak mondhatók. (Fotó: Pixabay)

Az őszi vetésekkel kapcsolatban egy-két hét múlva már részletesebb becslésekkel fognak rendelkezni. Jelenleg azt várják, hogy még ebben a hónapban vagy esetleg a jövő hónap elején mennyi csapadék jön. Ennnek ismeretében látják majd a lehetőségeket - mondta  az Agrárszektornak Petőházi Tamás, majd hozzátette: a táblák látványa, a szubjektív kép alapján idén közepesnél nem várható jobb termés Magyarországon.

Vegyes a kép

Az egyes táblák között így is nagyon vegyes a kép. Ez elsősorban a technológiával, a kijuttatott inputanyagokkal van összefüggésben.

Változó, hogy melyik termelő mennyit enged meg magának. Akik a fejtrágyát megfelelően odatették a növények alá, azoknál most jobban rendben van a tábla. Több helyen látni viszont azt is, hogy a gyomirtás nem sikerült, esetleg a költségek miatt a termelő nem is próbálkozott vele.

Nem indult jól a kukorica és a napraforgó

A tavaszi vetésű növények esetében sem ideális az összkép. Több helyről jelezték a gazdálkodók, hogy a kukorica, valamint a napraforgó esetében nagyon sok helyen vontatott, nem egyöntetű kelés van. Ez nagyon rossz hír, ami a későbbiekben problémákat okoz. Az a jó helyzet, ha a napraforgó és a kukorica együtt kel, mert akkor nincs versengés a növények között, hanem egymást segítik a növekedésben. Jelenleg a később kelő növényt a mellette levő elnyomja, nem fejlődik rendesen.

Ennek oka az eltérő vízkészlet a talajban, az, hogy nem az optimális körülmények közé kerültek a magok. Az egyik helyen jó talaj fogadta a magot, a másik helyen pedig szárazabb, ezért látható, hogy a probléma foltokban jelentkezik.

Hetvenezernél már hátradőlhetnének?

A gabona árával kapcsolatban Petőházi Tamás elmondta: bár valamelyest emelkedtek az utóbbi időkben a szintek, azok még mindig alacsonynak mondhatók. Amikor a közelmúltban a kormányzat bevezette a bejelentési kötelezettséget, akkor kismértékben emelkedtek a terményárak, ráadásul a világpiaci ár is nőtt, mivel olyan hírek érkeztek, hogy kevesebb lesz az átmenő készlet. Az elnök szerint a kereskedők jelenleg kivárnak. Eközben nem csupán napról napra változnak az árak, hanem területileg is nagy szórást mutatnak. A Dunántúlon jó tízezer forinttal magasabb árakat mondanak, mint keleten.

A takarmányárpa és a takarmánybúza esetében el kellene érni a 70 ezer forintos telephelyi árat, akkor a termelők idei éve rendben lenne. Erre az árnövekedésre van is esély a nyári hónapok során.

(Forrás: agrarszektor.hu)   

Megosztás

További híreink

Csendesen szánt a 160 lóerős, teljesen elektromos traktor

2024.06.17.

160 LE-s elektromos akkumulátoros traktor nagy hatótávval. Ezt ígéri a francia Seederal cég a 2026-ban bemutatásra kerülő szériaváltozattal. A Future Farming a prototípust egy szántási munkamenetre kísérte el Bretagne-ban, ennek a rendkívül csendes és szívós traktornak a szülőhelyén.

40 fok körüli hőmérsékletekkel robban be a nyár a héten - több hőségnap is várható

2024.06.17.

A 25. hétre június közepére berobban a nyár. A nappali felmelegedése fokozatosan erősödik, emellett pedig az éjszakák sem lesznek hűvösek, tehát egyre nagyobb területen számíthatunk hőségre, illetve az UV-sugárzás is nagyon erős lesz.

Ha ezt bevezetik, hatalmas káosz lesz a benzinkutakon

2024.06.17.

Eddig soha nem látott üzemanyagfajták jelennek meg az európai benzinkutakon, hogy a kőolajszármazékokat helyettesítsék. Az alternatív eredetű hajtóanyagok használatára azonban fel kell készíteni a járműveket. Jelenleg csupán a járművek töredéke alkalmas az új üzemanyagok használatára. Az ADAC igyekezett még időben felkészíteni az autósokat a várható nehézségekre. Aki tankolt már benzin helyett dízelt, tudja, hogy nem is olyan nehéz mellényúlni a kútoszlopon. Hát még, ha tucatnyi termék között kell majd leakasztani a megfelelő pisztolyt?!

Korábban érik a szokásosnál a hazai cseresznye, az esők ronthatják a termést

2024.06.17.

A megszokottnál korábban indult a hazai cseresznye szezonja, a korai fajták szedése már május közepén megkezdődött, nagyobb mennyiség azonban június elején került piacra a kedvelt gyümölcsből.

Napos, száraz hét elé nézünk, a hétvégén hidegfronttal

2024.06.17.

Hétfőn napos időre számíthatunk többnyire kevés gomolyfelhővel, ezek egy része elsősorban a Dunántúlon magasabbra törhet, de arrafelé is inkább csak elvétve alakulhat ki zápor, zivatar. Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, legfeljebb zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Késő estére többnyire 18 és 26 fok közé hűl le a levegő.

A szobanövény gondozása: kártevő- és betegségvédelem

2024.06.17.

A főbb beltéri kártevők a levéltetvek, fehérlegyek, lisztbogarak és atkák. A kártevő rovarok általában magán a szobanövényen kerülnek be az otthonba, vagy más kerti anyagokkal együtt, és megtalálják az utat a szobanövényekhez. Az első stratégia, amelyet érdemes használni, ha néhány hiba megjelenik, a fizikai: kézi szedés, összenyomás vagy dörzsölés.

Partnerhírek
Partner

Folyékony, szerves (melasz–vinasz alapú) alaptrágyázás - jobb a növénynek, jobb a talajnak

2024.06.14.

Ma már elmondhatjuk, hogy jól működnek a folyékony és szervesanyag-alapú alaptrágyák. Hektáronként pár száz literes dózis nem okoz gondot a permetezőnek. A bedolgozással nem kell kapkodni. A technológia pedig lehet szilárd és folyékony kombinációja. Mutatunk erre példákat.

Partner

Magasabb cukorfok, nagyobb répatest - cukorrépa lombtrágyázása a TIMAC AGRO-val

2024.06.12.

A korai fázisban kijuttatott FERTIACTYL® gyökérstimulátor oldatok, heterogén cukorrépa-állományokban is alkalmazhatók, hiszen lombról és talajról is hasznosulnak, elsődleges céljuk pedig a kezdeti gyökeresedés és ezzel az intenzív, zavartalan fejlődés megalapozása.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Graecus BF Talajmaró
Bács-Kiskun, Kecskemét

Graecus BF Talajmaró

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Kiemelt
Solis 50 RX kabinos 12fokozat
Bács-Kiskun, Kecskemét

Solis 50 RX kabinos 12fokozat

Hitelesített telefonszám
Keressenek az ár miatt!
Hirdetésfeladás