Hirdetés
Különleges szabályokról írt a NAK: támogatói okirat nélkül is be kell tartani az ültetvényekre vonatkozó előírásokat
2021. október 25. és november 25. között lehetett benyújtani a Vidékfejlesztési Program Agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra (AKG) irányuló támogatási kérelmet. Az igénylőnek januárban már a Támogatói Okirat hiányában is úgy kell gazdálkodni, ahogyan azt a kérelmében vállalta. Az ültetvényekre vonatkozó speciális szabályok megismerésével az érintett gazdálkodók sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.
Az ültetvények életkora a pályázat benyújtásának évében legfeljebb a 26 évet érheti el a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület (KET) egészén, kivéve a dió, szelídgesztenye, szőlő területeket és a hagyományos gyümölcsösöket. Ezeket természetesen külön is kellett kimérni és igényelni. Az életkort a Kincstár felé a területileg illetékes földművelésügyi igazgatási hatáskörben eljáró megyei kormányhivatal igazolja - írta a NAK.
![](/public/agronews/an_article_inner/4584/00a21574b387c4834bc540b01a118846_1.jpeg)
A levélanalízist az adott év augusztus 31-ig el kell végezni
„Levélanalízis elvégzése” előírás az esetben választható, amennyiben az érintett KET-en a kötelezettségvállalási időszak első napján (2022.01.01-jén) már eltelepített ültetvény található. Levélanalízist minden évben el kell végezni adott év augusztus 31-ig, de az eredmények hasznossága érdekében érdemes a mintákat a pályázati felhívás 5. számú mellékletében megjelölt időintervallumban begyűjteni. A levélanalízissel kapcsolatos valamennyi dokumentum eredeti példányát a támogatási időszak végét követő 10. év végéig meg kell őrizni.
Hirdetés
A “hagyományos gyümölcsös fenntartása”* előírás kivételével kizárólag homogén ültetvény támogatható, azaz legalább 95 százalékban egy növényfaj azonos vagy különböző korú egyedeiből áll. Továbbá a fa-, illetve tőkehiány a 15 százalékot nem haladhatja meg.
Csere és szankciómentes benyújtás
Amennyiben a bevitt területen még nincs ültetvény, úgy vállalható volt az, miszerint az eltelepítés legkésőbb a 2023. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határidejéig megtörténik. Csak akkor szabad a területre kifizetési kérelmet beadni, ha az valójában megtörtént. Súlyos szankciót von maga után, ha ezt nem tartják be a gazdák. Ültetvénycserére (kivágásra és újratelepítésre) abban az esetben van lehetőség, ha az ültetvény kivágása és újratelepítése október 1. és március 31. között valósul meg. Fontos, hogy az ültetvény kivágása és újratelepítése kizárólag a teljes KET-en lehetséges, továbbá a kivágott ültetvény és a telepíteni kívánt ültetvény ültetvénycsoportja nem térhet el egymástól.
Madarak, ízeltlábúak, feromoncsapdák
A horizontális ültetvény tematikus előíráscsoport esetében a madárodúkat – 3 db/ha - az ültetvény területén, vagy az ültetvény közvetlen környezetében kell elhelyezni és folyamatosan fenntartani a szélső soroktól legfeljebb 100 méteres távolságban, az adott területen előforduló madárfaj számára megfelelő térbeli elrendezésben úgy, hogy a madárodúk funkciójukat betölthessék. Az alkalmazható madárodúk különböző típusait a felhívás 7. számú melléklete tartalmazza.
Az ízeltlábú búvóhelyek – 1 m2/ha - elhelyezésének lehetőségét a felhívás 8. számú melléklete ismerteti. Az előírás célja, hogy a biológiai növényvédelemben és beporzásban aktívan részt vevő ízeltlábú-fajok számára szaporodó- és búvóhely létesüljön természetes anyagok (fa, kő, nád stb.) felhasználásával. Minden megkezdett hektárra teljesíteni kell az egész hektárra vonatkozó darabszámot.
Szexferomoncsapda - 1 db/2 ha – előírás is választható, azonban akkor, ha az adott ültetvényben nincs olyan károsító, amely ellen szexferomoncsapda használható, akkor más típusú rovarcsapda is megfelelő (pl. ragacsos „delta” csapda, ragacsos palást csapda, talaj csapda, színcsapdák, pattanóbogár csapda stb.) A NAK további cikkeit a témában itt lehet elolvasni.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés