Hirdetés
Paprikamagvak – majdnem mindent rendben talált a Nébih
Az idei vetési időszak után a hatóság nyilvánosságra hozta annak a tesztnek az eredményét, amelynek során a szezonban kiskereskedelmi forgalomban kapható tölteni való paprika-vetőmagvakat vizsgálta.
Akik februárban, március elején megvették és elvetették a boltokban kapható paprikamagvakat, nem csalódtak. Maga a mag rendben volt. A hatóság – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – is bevásárolt, és megvizsgált 23 fajta tölteni való paprikát.
![](/public/agronews/an_article_inner/5638/f83fae4b1cd167383830bc6334dc5797_1.jpeg)
Hetek kellettek, mire kikeltek
Persze a szakemberek sem tudták felgyorsítani az időt, az általuk vetett paprikáknak is hetek kellettek, mire kikeltek – tudósított róla Gazdanet rovatában a szabadfold.hu. Ezért a vetés általános kezdetét tekintve az információk néhány hetes csúszása indokolható volt.
Hirdetés
Mostanra kiderült, hogy a Szupermenta-teszten megvizsgálták: található-e a tételekben idegen, az adott paprikától eltérő fajú mag, illetve esetleges GMO-jelenlét. A csírázóképesség és a tisztaság vizsgálata után az előbbi mutatókkal kapcsolatban mindent rendben találtak.
Magtömeg, darabszám
Néztek más értékmérőket, a kis tasakokon megígért magtömegre és darabszámra vonatkozókat is. No, itt már akadtak gondok. Hat mintánál a vetőmag tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges darabszám nem felelt meg a jelölésben szereplő adatoknak. A Nébih erről tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.
A hatóság úgyszintén ellenőrizte az alapvető termékinformáció meglétét, a zárt csomagolást, a származást, illetve más, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelést, mint például a fajta megnevezését. E szempontok szerint mindent rendben találtak az ellenőrök.
Tarolt a Rédei
Mindezek alapján rangsort is felállítottak: az élen holtversenyben a Rédei Kertimag Amy és a Rédei Kertimag Szentesi piacos végzett. A második helyezést a Rédei Kertimag Fehér kos érte el, a harmadik pedig a Rédei Kertimag Hétvezér F1 lett.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Kertészeti növényvédő gépek, szárzúzók és traktoros villásemelők a Nobilitől
2024.07.25.A Nobili név említésekor ma már mindenkinek a tradicionálisan jó minőségű, megbízható gépeik jutnak az eszébe. A gyár története 1945-ig nyúlik vissza, amikor a gépesítés még gyerekcipőben járt. Ekkor kezdődött a gépgyártás az olaszországi Molinellában - Efrem Nobili elképzelései szerint. A gyár ma is családi tulajdonban van, önállóan fejleszt és gyárt, a világ szinte minden országában jelen van. A Nobili szárzúzókat, vontatott és függesztett permetezőket és különböző szállító-anyagmozgató eszközöket készít. Hazánkban több mint 60 éve érhetők el a termékei.
Kukoricakrízis: súlyos aszály és kánikula fenyegeti a termést - beszámoló a földekről
2024.07.23.Az egyesület a múlt héten összesen 10 gazdát látogatott meg, amely találkozók során azt tapasztalták, hogy a kukorica rendkívül változatos képet mutat az országban, a talajadottságoknak és a területen tapasztalt időjárási viszonyoknak megfelelően. Ezzel együtt a többhetes kánikula sehol sem tett jót a kultúrának, amelynek hatását az idei termésre vetítve Csepregi Attilával, a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoport ügyvezetője boncolgatta.
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 3.300 hirdetés 89 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés