Milyen árakra kell készülni a vidéki piacokon?

Mindenképpen magasabbakra, mint eddig, ugyanis átlagosan nézve 4 százalékkal emelkedtek a zöldségárak vidéken. De például a primőr zellerzöld azért 37 százalékkal kevesebbe került, míg a szabadföldi sárgarépa 120 százalékos áremelkedésen ment keresztül.

Burgonya ára: a Desire fajtájú burgonya Szegeden 45, Kecskeméten 50, Debrecenben pedig 53 forintba került, a Hópehelyért Szegeden 55 forintot kellett fizetni, a Laura szintén Szegeden 50 forintos áron volt kapható, míg a nem jelölt fajtájú krumplit Szegeden 50, Miskolcon 60 forintért kínálták.

Paradicsom ára: a gömb paradicsom Szegeden 440, Kecskeméten 650, Debrecenben 700, Miskolcon pedig 750 forintba került. A primőr koktélparadicsomot 1100 forintért adták Miskolcon.

Paprika ára: a tölteni való édes paprikát 600-850 forintért kínálták. Darabja Debrecenben 70, Miskolcon 100, Kecskeméten 110 forintba került. A hegyes paprika 40-100 forintért lehetett a vásárlóké, míg a lecsópaprika Szegeden 300 forintba került kilónként.

Uborka ára, cukkini ára: a kígyóuborka Szegeden 500, Kecskeméten 620, Miskolcon és Debrecenben 700 forintért lehetett a vásárlóké. Debrecenben a fürtös uborka 800 forintba került kilónként, míg Kecskeméten ugyancsak 800 forintért lehetett a cukkini kilójához hozzájutni.

Sütőtök ára: a Kanadai sütőtököt Debrecenben 100, Kecskeméten 140, Miskolcon 160 forintos áron adták a kereskedők, a Nagydobosi fajta Szegeden 120 forintba került.

Leveszöldségek: a sárgarépa kilóját Debrecenben 160, Kecskeméten 120, Miskolcon 140, míg Szegeden 220 forintért kínálták a kereskedők a vásárlóknak. A petrezselyem ára 300 és 500 forint között mozgott az elmúlt héten, míg a petrezselyemzöldet Miskolcon 30, Szegeden 25 forintos áron lehetett beszerezni. A gumós zeller Szegeden 190, Kecskeméten és Debrecenben 200, Miskolcon 220 forintba került. A zellerzöldet Miskolcon 25 forintért adták, míg Szegeden 40 forintért lehetett megvásárolni. A karlábét Szegeden 65-80 forintért kínálták a kereskedők, Kecskeméten 90, Debrecenben 130 forintba került.

Kapor ára, cékla ára, karfiol ára: Szegeden a kapor csomagját 40 forintos áron lehetett megvásárolni, a cékláért Szegeden 80, Kecskeméten 110, Miskolcon és Debrecenben 150 forintot kértek a kereskedők, míg a szegedi karfiol 400 forintba került kilónként.

Sóska ára, spenót ára, torma ára: Kecskeméten 450 forintba került a sóska kilója, míg Szegeden 700 forintért lehetett hozzájutni. Szintén Szegeden 710 forintot kértek egy kiló spenótért a kereskedők. Szegeden 300, Miskolcon 700 forintért adták a torma kilóját.

Saláta ára: a fejes saláta darabjaSzegeden 90 forintba került, Kecskeméten 120 forintért adták, Debrecenben 150, míg Miskolcon 160 forintos áron volt kapható.

Káposzta ára: a fehér fejes káposztát Szegeden már 80 forintos kilogrammonkénti áron is meg lehetett vásárolni, míg Kecskeméten 100, Debrecenben 120, Miskolcon pedig 130 forintot kértek a zöldség kilójáért. Ezzel szemben a vörös fejes káposzta Debrecenben és Kecskeméten 130 forintos áron volt kapható, Miskolcon és Szegeden pedig 150 forintért lehetett a vásárlóké. A szabadföldi kelkáposzta Kecskeméten 120, Szegeden 200, Debrecenben 220, Miskolcon 250 forintba került.

Retekfélék ára: a hónapos retket Szegeden már 40 forintért meg tudták venni a vásárlók, míg Kecskeméten 100, Miskolcon 120, Debrecenben 150 forintot kellett érte fizetni. A jégcsapretek kilójáért Szegeden 140, Miskolcon 220, Debrecenben 300 forintot kértek az eladók. A Müncheni sörretek kilója Debrecenben 270 forintba került, míg Miskolcon kiszereléséért 220 forintot kellett fizetni. A fekete retek kilója 80-150 forintos áron volt megvásárolható.

Hüvelyes zöldségek ára: a száraz sárgaborsót Szegeden 210, Debrecenben 280 forintért kínálták a kereskedők a vásárlóknak. Száraz tarkababot Szegeden 450, Debrecenben és Kecskeméten 700 forintért lehetett vásárolni, míg a száraz fehérbabért Szegeden 500, Debrecenben 600, Kecskeméten pedig 700 forintot kellett fizetniük a vásárlóknak. A lencse Debrecenben 380, Szegeden 400 forintba került.

Hagymafélék ára: a vöröshagyma kilónkénti ára 60-80 forint között mozgott a vidéki nagybani piacokon, a lilahagymát Szegeden 115, Debrecenben 120, Kecskeméten 150, Miskolcon pedig 200 forintért tudták megvásárolni a vevők. A zöldhagyma kiszerelésenkénti ára Kecskeméten 80, Debrecenben 100, Miskolcon 120 forint volt. Fokhagymát Szegeden már 320 forintért lehetett vásárolni, Kecskeméten 720, Debrecenben 750, Miskolcon pedig már 800 forintot kellett fizetni érte. A póréhagyma darabja Szegeden volt a legolcsóbb, 70 forintba került, Miskolcon 150, Debrecenben 160 forintért lehetett a vásárlóké.

Gombafélék ára: Miskolcon volt a legolcsóbb a csiperke, 350 forintot kértek érte a kereskedők, Szegeden már 400, Kecskeméten 450, Debrecenben pedig 500 forintot kellett fizetni érte. A Laska Szegeden volt a legolcsóbb, kilóját 450 forintért mérték, Kecskeméten 600, Debrecenben 620, Miskolcon pedig 650 forintot kellett érte fizetni.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi zöldségek brutt... A Kecskemét Nagybani piacon a szabadföldi Desire burgonya ára csökkent 10 százalékkal, a 22. héten 100 forintba került kilója. A Condor szabadföldi b...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... A Rozella szabadföldi burgonya ára a Fehérvári piacon 128 forint/kilogramm, míg a Fény utcaiban 149 forintot kérnek el kilójáért. A primőr újburgonya...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi zöldségek ... 5-10 százalékkal csökkent a belföldi zöldségek többségének termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon a 24. héten, de volt ami drágult. A részleteket az...