Világszerte segíthet megjósolni a folyók áradását mesterséges intelligenciájával a Google. Ezzel lehetőséget és időt ad az árvizek elleni hatékonyabb védekezésre. Komoly előrelépést ért el a Google, a Nature-ben megjelent írás szerint mesterséges intelligencia-alapú eszközük jó előre, bizonyos esetekben akár hét nappal korábban is képes volt előrejelezni a folyók áradását. Mivel az árvíz számít a természeti katasztrófák leggyakrabban előforduló típusának, így ez fontos fejlemény.

A HVG szemléje írta meg a Nature cikkével kapcsolatban, hogy az árvizeket azért is nehéz megjósolni, mert a legtöbb folyón nincs vízhozammérő állomás. A Google úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy a gépi tanulás segítségével mutatta meg a mesterséges intelligenciának a legfontosabb adatokat, többek között a korábbi áradások adatait, a vízszint változására vonatkozó információkat, vagy például a domborzati viszonyokat. Ezt követően a cég egy térképet generált, majd több százezer szimulációt futtatott le minden helyszínen.

Világszerte segíthet megjósolni a folyók áradását mesterséges intelligenciájával a Google, ezzel lehetőséget és időt ad az árvizek elleni hatékony védekezésre

A folyók áradásának modellezése

A Google szerint a megközelítéssel nagyon pontos modelleket lehetett építeni egyes helyszíneken, és a terv az, hogy globálisan ki lehessen terjeszteni az eszköz képességeit. A vállalat MI-je akár hét nappal is előre tudta jelezni az áradást, de az átlagos előrejelzési idő öt nap volt. A cég jelenleg 80 ország mintegy 460 millió lakosának segít a fejlesztésével.

https://www.youtube.com/watch?v=ET04pDj-RvM
Videó arról, hogyan segít a mesterséges intelligencia az időjárás előrejelzésével

A mérések és az előrejelzések gyakorlati haszna a megelőzésben van

Az eredményeket a helyiek elérhetik a Google keresőjében, és androidos értesítést is kapnak, ha közeleg egy áradás. Ez elérhető a Flood Hub nevű szolgáltatásban is, amit még 2022-ben indított el a Google a folyók megfigyelésére alapozva.

https://www.youtube.com/watch?v=Klu3zlbUy0Y
A Flood Hub árvíz előrejelző programról

Az Európai árvíz-előrejelző rendszer

Az Európai Bizottság „A katasztrófákra adott uniós válasz erősítése felé” című, az Európai Tanács által 2010-ben elfogadott és jóváhagyott közleménye kiemeli a természeti katasztrófákra adott együttes fellépés fontosságát, külön kitérve az árvizekre, amelyek a legköltségesebb természeti katasztrófák közé tartoznak az Európai Unióban.

Az európai árvíz-előrejelző rendszer – amelyet azért fejlesztettek ki, hogy Európában akár 10 nappal a bekövetkezésük előtt is előre jelezhetők legyenek az árvizek és nyomon követhető legyen azok alakulása – hozzájárul az európai polgárok, a környezet, a javak és a kulturális örökség jobb védelméhez.

Az európai árvíz-előrejelző rendszer 2011 óta képezi a veszélyhelyzet-kezelési szolgáltatás részét, és 2012-ben vált operatív szolgáltatássá. Végrehajtásáért az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) felel. Az európai árvíz-előrejelző rendszer Európa első működő hidrológiai hálózata.

Az európai árvíz-előrejelző rendszer fő céljai a következők:

  • hozzáadott értéket képviselő termékeivel segíti a korai árvíz-előrejelzést hidrológiai szolgálatok számára, valamint
  • egyedülálló módon rálátást biztosít az Európában már dúló és a legalább 3 nappal előre jelezhető árvizekre.

További információkért az európai árvíz-előrejelző rendszer portálján találhatók. Az európai árvíz-előrejelző rendszer archivált árvíz-előrejelzéseiért érdekes ide kattintani.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

A jelenlegi 1-ről 2 hektárra növelnék Romániában az egységes mezőgazdasági támogatáshoz szükséges minimális földterületet

2025.07.10.

A jelenlegi 1 hektárról 2 hektárra növelnék Romániában a minimális földterületet, mely után egységes mezőgazdasági támogatás jár a gazdáknak.

Ingyenes öntözővíz, milliárdos megtakarítás: vízvisszatartó beavatkozások zajlanak országszerte

2025.07.10.

Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.

Mérgező popcorn? – Visszahívta népszerű termékeit a Popz!

2025.07.10.

A magyar vásárlók körében közkedvelt Popz popcorn több ízesítése is visszahívásra került, mivel a csomagolóanyagban egészségre veszélyes vegyületeket találtak.

Egyre több magyar gazda használja a biostimulátorokat az AKI számvetése szerint

2025.07.10.

A biológiai termésnövelők használata egyre több pozitívumot mutat az idő múlásával, a gazdák is egyre inkább megtapasztalják általuk a talajok lassú regenerálódását.

Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Mikor jöhet a várt magyar agrárfordulat a mélyütések sorozata után?

2025.07.10.

Az elmúlt időszakban a vállalati hitelezés megtorpanni látszott, és nem volt ez másként a mezőgazdaságban sem.

Partnerhírek
Partner

Fejlesszen velünk! Pályázzon a Poliexttel az öntözésfejlesztési forrásokért!

2025.07.10.

2025 szeptemberétől ismét elérhetők lesznek az öntözésfejlesztési és vízmegtartási, illetve a vízfelhasználási hatékonyságot javító KAP pályázati lehetőségek. Ne hagyja ki, a támogatás mértéke az elszámolható költségek 50%-a, 65%-a vagy akár 70%-a, célterületektől függően.

Partner

Tarlókezelési gyakorlatok változó környezetben

2025.07.09.

A HALVETIC® gyomirtó szer amellett, hogy a csökkentett talajművelési rendszerek alkalmazásának egyik alapvető eleme lehet, kiválóan illeszthető az őszi kalászosok termesztéstechnológiai rendszerébe.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 213 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás