Május másodikán, csütörtök délelőtt a Hód-Mezőgazda Zrt. telephelyén nyitották meg a 31. Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásárt. A megnyitót azonnal az állatbírálatok követték. A napokon több, mint 20 országból érkezett 500 körüli kiállító állított standot. Sokféle haszonállatban gyönyörködhetnek és számos programon vehetnek részt az érdeklődők. A Magro.hu csapata is ott volt a helyszíneken, fotókat is hoztunk a rendezvényről.

Ahhoz, hogy a bolygón élő emberi sokaságot élelmiszerrel el tudjuk látni, nagyon komoly tudás kell, hatékony agrárium, hatékony feldolgozóipar – mondta megnyitójában Antal Gábor, a rendező Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: A kiállítók és a látogatók száma mutatja, hogy ez a kiállítás az ország egyik legnagyobb és leglátogatottabb rendezvénye.

Lovaskocsival és felvezetéssel a kiállítóterületen - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Feladatok,fejlesztések és sikeresség

Márki-Zay Péter polgármester köszöntőjében elmondta, sok-sok nehézséggel küzdenek a mezőgazdaságban élők. A megoldás a tudomány, a technológia, a képzés, az oktatás. Az, hogy egyre jobb fajtákat tenyésztenek, illetve a vetőmagból is egyre jobb minőségűeket, a megváltozott éghajlati viszonyainkhoz a legjobban megfelelőket nemesítik és használják fel – mondta. Hozzátette: a kihívások adottak, ahogy a válasz ebben a csodálatos kihívásban is tetten érhető, ahová minden évben a szakma legjobbjai érkeznek, s példát mutatnak minden gazdának, minden mezőgazdásznak.

Vitán felül áll, hogy sikeres állattartás, állattenyésztés és állati termék előállítás nélkül a magyar mezőgazdasági soha nem lehet sikeres - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Hozzátette, nagyon sok kihívással kell szembenéznünk, de nem csak gazdasági és szakmai problémákkal, de azzal is, hogy a társadalom, a témához nem értő tagjai is véleményt formálnak arról, hogy milyen formában előállított élelmiszert szeretnének enni. Zajlik a fogyasztók befolyásolása, s erre valamilyen formában nekünk is válaszolni kell. Az egyre szigorodó szabályozás mellett is arra kell törekednünk, hogy az ágazat versenyképessége és jövedelmezősége is növekedjen – mondta.

Magyar szürkemarha bika Hódmezővásárhelyen - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a kiállítás három évtizede a mezőgazdaság sokszínűségét fejezi ki és mutatja be, nehézségekkel és küzdelmekkel, de a sikerekkel és az elért eredményekkel is. Ma olyan időket élünk, hogy aki a mezőgazdaságban dolgozik, az profi válságkezelővé válhatott, utalt a jelen gazdasági helyzetre és beszélt a technológiai fejlődésről, valamint a MATE által rendezett szakmai programokról is.

Hozzátette, már nem az ország területi nagysága számít, hanem, hogy ki képes elegendő energiát és élelmiszert előállítani. Ez adja meg egy ország biztonságát, erejét. – A mezőgazdaságon múlik az egész emberiség jövője – tette hozzá.

A megnyitón Fenyvesi Katalin a kiállítás szervezéséért kapott jubileumi elismerést, dr. Kocsis László főállatorvos pedig a Magyar Állattenyésztésért díjat vehette át.

A megnyitót követően indultak a látványos holstein-fríz, ló tenyészállat, húsmarha tenyészállat, juh- kecske tenyészállat bírálatok és a további programok.

A három nap részletes menetrendje itt olvasható.

Tehenek és helyezések - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

A támogatásokról és a magyar állattenyésztés helyzetéről

Az Agrárminisztérium a jövőben is elkötelezett az ágazat segítése mellett, a magyar állattenyésztők és állattartók számára uniós összehasonlításban a legnagyobb számú támogatási jogcím áll rendelkezésre − közölte Farkas Sándor, a tárca miniszterhelyettese a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár csütörtöki megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.

Rávilágított, hogy a tavaly indult uniós támogatási ciklus minden korábbinál több zöld célokat előnyben részesítő termeléskorlátozást és adminisztratív terhet ró a termelőkre és a támogatási rendszert működtető intézményrendszerre. Mindez lassítja a támogatásokhoz való hozzáférést akkor, amikor a jövedelmezőségben és fejlesztésekben a támogatások szerepe felértékelődött.

Lovaskocsin mentek körbe a rendezvényen - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Ismertette, hogy idén tavasszal 400 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg azok a beruházási pályázatok, amelyek az állattartáshoz, takarmány-feldolgozáshoz vagy éppen az állati termékeket előállító élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódnak. A már elérhető és idén megnyíló pályázatok folytatják a 2021-ben megkezdett modernizációs programunkat, és minden piaci szereplő számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig lehetőséget teremtenek hatékonyságuk növelésére vagy több lábon állásuk megteremtésére.

Két, teljesen új intézkedéssel is támogatja a hazai állattenyésztés fenntarthatóságát az Agrárminisztérium. Megjelent ugyanis az antimikrobiális rezisztencia elleni küzdelem kompenzációs kifizetésére és a húshasznú szarvasmarha állatjóléti támogatására kiírt vidékfejlesztési pályázat – sorolta a miniszterhelyettes.

Hódmezővásárhely, Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

A Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően az elmúlt 10 évben 110 felhívás keretében 390 ezer nyertes pályázatról számolt be. Ezen belül, az adatok szerint a 2020 őszén és 2021-ben meghirdetett állattartáshoz kapcsolódó beruházási pályázati felhívások keretében csaknem 3700 állattartói kérelem nyert el kisebb-nagyobb forrásokat telepe fejlesztésére, ami 532 milliárd forint odaítélt támogatást jelent. Ez a fejlesztési csomag a rendszerváltozás utáni Magyarország legnagyobb állattartás technológiai fejlesztésére irányuló programja.

Farkas Sándor a megnyitón - Fotó: Pelsőczy Csaba, AM

Farkas Sándor végül arra biztatta a gazdákat, hogy 2024-ben is merjék megragadni a lehetőségeket, hogy állattenyésztésünk az évszázados hagyományainkhoz méltó helyére kerüljön.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Összesen 600 ezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

2025.07.18.

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie.

Egy új kormányrendelet miatt mostantól védett területeken is fúrhatnak gázt Magyarországon

2025.07.18.

Az Országgyűlés a közelmúltban módosította a Natura 2000-es területeket védő szabályozást. Ennek következtében mostantól egy új, kiemelt közérdek miatt is engedélyezhető lehet a kőolaj- és földgázkitermelés.

Az AÖP-adminisztráció egyik eredménye: nagy gond lehet a magyar gazdák elmaradt területalapú támogatásából

2025.07.18.

Több hazai gazdálkodó az Agro-ökológiai Programhoz (AÖP) kapcsolódó területalapú támogatásnak csak a felét kapta meg június elején.

Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Partnerhírek
Partner

Sertéstartás okosan: a világ vezető szakértői segítenek eligazodni a legfontosabb kérdésekben

2025.07.17.

A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.

Partner

Változik a klíma, ezért változtatnunk kell a technológián is

2025.07.17.

Az alaptrágyázásnál használjunk valamilyen szervesanyag-alapú terméket, lehetőleg olyat, amiben cukor is van. Sokkal több nitrogént tegyünk a talajba már ősszel és kevesebb nitrogénfejtrágyát tavasszal.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Kiemelt
Casanova Sörárpa eladó

Casanova Sörárpa eladó

95 000 HUF

+ áfa
Kiemelt
Kubota M7173 KVT eladó
Pest, Dány

Kubota M7173 KVT eladó

Keressenek az ár miatt!

Magro.hu Piactér

Több mint 3.500 hirdetés 211 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás