A Halak Napján, 2024. március 20-án mutatták be hivatalosan a Magyar Halkönyvet, melynek négy szerkesztője, Ferincz Árpád, Staszny Ádám, Dérer István és Urbányi Béla közül három a MATE Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet munkatársa. A hiánypótló kiadvány az elérhető legfrissebb nemzetközi szakirodalmi adatokra, a lehető legteljesebb elterjedési térképekre, illetve a szerzők saját terepi tapasztalataira támaszkodva mutatja be a Magyarországon napjainkban előforduló, természetvédelmi, horgászati vagy gazdasági szempontból jelentős halfajokat.

„Hosszú, hároméves és korántsem zökkenőmentes, de mindenképp izgalmas alkotási folyamat, amelynek talán legkönnyebb része volt megtalálni és koordinálni azt a 22 nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szerző kollégát, akik közreműködtek az egyes halfajok leírásának elkészítésekor” – jellemezte a munkát Dr. Ferincz Árpád, a MATE AKI Természetesvízi Halökológiai Tanszékének vezetője, a kötet vezető szerkesztője.

A halak fotózása terepen történt - Fotó: Dr. Staszny Ádám

„Nem ért mindenki minden halhoz egyformán, így igyekeztünk úgy „kiosztani” az egyes halfajokat a kollégák között, hogy lehetőleg mindenki arról írhasson, amivel korábbi munkája során már foglalkozott. Az egyes fejezetek szerzőitől azt kértük, hogy ne vegyék elő a „nagy elődök” (pl. Berinkey László, Pintér Károly, Harka Ákos és Sallai Zoltán) könyveit, hanem tudatosan törekedjen az eredeti forrásmunkák (szakcikkek és saját terepi élményanyag) szintetizálására, hogy ne csak a külcsínt tekintve szülessen 21. századi minőségű, friss könyv” – tette hozzá a szakember a MATE közleménye szerint.

Mint mondta, további szempont volt a legújabb tudományos eredmények egységes, közérthető nyelvezetre való „lefordítása” is, hogy ne csak a tudományos közösség és az egyetemi hallgatók, hanem a horgászok és halbarátok kíváncsiságát is ki tudják elégíteni.

Képek, rajzok és habitusfotók

A kötet nagyon gazdagon illusztrált, a szükséges magyarázó rajzokon és elterjedési térképeken kívül minden egyes halfaj esetében találunk egy-egy művészi grafikát, illetve habitusfotót is – ilyen kiadvány korábban soha nem készült. A könyv természetesen tartalmazza az egyes fajok általános leírását, információt a növekedésről, szaporodásmódról, táplálkozásról és az élőhelyről, amelyet releváns esetekben kiegészít a horgászati és gasztronómiai jelentőség is. A tények mellett kevéssé ismert adatokat, érdekességeket is lehet olvasni minden egyes fajról a „Ma is tanultam valamit” című fejezetben.

A Magyar Halkönyv borítója és egy oldalpárja

A Magyar Halkönyv jelenleg a kiadónál, a Magyar Országos Horgász Szövetségnél kapható, a következő e-mail címen: megrendeles@mahor.hu

Nem volt könnyű feladat

„Hogy miért tartott három évig? Többek közt azért, mert meg kellett fogni a teljes magyar halfaunát, ahhoz, hogy lefényképezzük őket. Halat fotózni önmagában sem egyszerű, a megfelelő technika kifejlesztésével is több hetet eltöltöttünk. A ritka fajok közül volt olyan, amellyel szerencsénk volt és gyakorlatilag elsőre előkerült, de volt olyan is, amelyet hat kolléga három halászgéppel felszerelkezve hajnalig „kergetett” a Mura erősen szúnyogos árterében, miután addigra már „végighalásztuk” miatta a Hernád hazai szakaszát. Sokkal kevésbé kalandosak, de annál izgalmasabbak voltak a szerzők, a szerkesztők és a lektorok közötti szakmai viták, amelyek egyes esetekben kifejezetten hosszúra nyúltak, de mindenképpen hozzájárultak az kivitelezését tekintve impozáns végeredményhez” – zárta ajánlóját Dr. Ferincz Árpád.

Természetfilm Budapest halairól

https://www.youtube.com/watch?v=FR3IJFsOGiM
Szendőfi Balázs halkutató első filmje, amit egy darab GoPro Hero 3+ kamerával, egy darab Panasonic HC-V700 kézikamerával, egy kerékpárral és némi leleménnyel forgatott

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Gyorsabban darálta be a talajt a mezőgazdaság, mint a gleccserek

2025.05.21.

Az utóbbi 150 év modern amerikai mezőgazdasági tevékenysége során 12-szer gyorsabb volt a talaj eróziója, mint ahogyan a legutóbbi jégkorszak során a gleccserek koptatták a tájat.

Hirtelen jött záporok, viharos szél és jégeső – mutatjuk, hol, mire készülhetünk a héten

2025.05.21.

A következő napokban ismét mozgalmas időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok heves kísérőjelenségekkel.

Veszély a fűben: bénulást okozhat a Magyarországon is elszaporodott dajkapók csípése

2025.05.21.

Az utóbbi időben újabb mérges pókfajta szaporodott el a Kárpát-medencében: a sárga dajkapók.

A mesterséges intelligencia biztató magyar jövőjéről beszélt Palkovics László

2025.05.21.

Használhatóvá kell tenni a mesterséges intelligenciát a közösségek, az emberek, a vállalatok és az intézmények számára - fogalmazott Palkovics László.

Érkezik az aranyat érő májusi eső, mutatjuk, mennyi csapadék várható

2025.05.20.

Már a hétvégén is többfelé hullott csapadék az országban záporok, zivatarok formájában. Rövid szünet után kedd estétől újabb esőkre számíthatunk.

Karikó Katalin támogatásával nyílt új kutatóközpont a Szegedi Tudományegyetemen

2025.05.20.

Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen.

Partnerhírek
Partner

A hasonló a hasonlót szereti

2025.05.20.

A természet a természetes megoldásokat szereti. A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai lombtrágyák.

Partner

Ne maradjon le a fiatal gazdák kettős támogatásáról

2025.05.19.

2025. július 16. és augusztus 12. között nyílik lehetőség a fiatal, 18 és 40 év közötti gazdák kérelmének benyújtására.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
TÖBB VÁLTOZAT
Fokhagymás nyalósó 10 kg
Hajdú-Bihar, Hortobágy

Fokhagymás nyalósó 10 kg

1 810 HUF

+ áfa

Magro.hu Piactér

Több mint 3.400 hirdetés 205 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás